Sziasztok!
Köszönök minden kommentet! Aranyosak vagytok, hogy izgultatok értem és én is sajnálom, hogy hamarosan véget ér a blog, bár ez még nem az utolsó bejegyzés. Viszont van egy jó hírem! "ViviS", aki szokott kommentelni, kint van New Jersey államban au pairként, kb. 1 hónapja érkezett. Sajnos nem tudtunk találkozni személyesen, de beszéltem vele telefonon és nagyon kedves, jófej lánynak tűnik :) De amitől az egész jó, hogy ír blogot!!! Tehát kedves olvasók, nem maradtok amerikai au pair blog nélkül, egy új sorozat kezdődik - vagyis már elkezdődött. Vivi megengedte, hogy közzétegyem a blogjának a címét, úgyhogy oldalt fogjátok megtalálni a többi blog között. Köszi Vivi!!! Most már csak az a dolgotok, hogy rákattintsatok és egy-egy kommenttel tudassátok, ha olvasók lesztek - én is ezt fogom tenni, ha lesz egy kis szabadidőm.
New York - Amszterdam - Budapest
A szerda délutánnal fejeztem be az előző bejegyzést. Átjött Siobhan és Lacey, kaptam tőlük ajándékot, majd hamarosan B. és O. is megérkezett a suliból - az új babysitter csaj vette fel őket. A kívánságomra pizzát sütöttünk, olyan vékony tésztás, ropogósat, paradicsomos-bazsalikomos-fokhagymás szósszal, a tetején mozzarellaszeletekkel. Ez O. "specialitása". :) Sokat nevettünk, viccelődtünk. 6 körül megjött a host anyám, hívott egy taxit nekem, mert egy találkozója miatt nem tudott kivinni a reptérre. Átmentem még utoljára Sparky-hoz, a kutyikához akit sétáltattam. Bemutattam a gazdájának Michelle-t, a babysittert, aki sétáltatni fogja. Olyan kis cuki volt Sparky... Vissza a házba, gyorsan elköszöntem az épp hazaérkező szomszéd nőtől is, majd még kis pakolás következett. Mindent sikerült elraknom, amit szerettem volna. Megjött a taxi, egy kicsit korábban is érkezett, kivittük a bőröndjeimet a ház elé. O. már nem volt otthon, mert egy rajzszakkörön volt, a host fiam suliban volt, host apám Japánban :), ezért csak anyukától és B-től búcsúztam el. Megöleltük egymást és megbeszéltünk, hogy én is és ők is bármikor jöhetnek látogatóba. Beszálltam a taxiba és ekkor következett a legszomorúbb pillanata az egész 1,5 évemnek: B. odaszaladt anyukához és elkezdett torka szakadtából sírni, félig engem nézett, félig anyukát. A szívem megszakadt, a szemeim könnyesek lettek ahogy néztem őt. Nekem ő volt a kis tündérkém itt, a legkisebb, akit még lehetett valamennyire babusgatni, az aki mindig kedves volt hozzám és egy rossz szava nem volt soha. Rengeteg szót tanultam tőle, még utolsó nap is. Anyuka azt mondta, mielőtt még elmentem, hogy B. kezd hozzám hasonlítani. Ezt biztosan ő vette észre, én nem tudom, de ez még mindig jobb, mintha rá hasonlítana temperamentumában :) A sofőr közben lassan elindult, és egész úton B-n gondolkoztam és azon hogy MOST hagyom itt New Yorkot. Eljött az én időm is, a csajok már otthon vannak. Gondoltam az ottmaradt barátokra is, de ők már akkor is hiányoztak, mikor a búcsúvacsit ettük.
Megérkeztem a reptérre, lemértem a bőröndjeimet, sikerült úgy átpakolni egy-két dolgot, hogy mindkét bőrönd pont a súlyhatáron legyen (23kg), de a másodikért még így is kellett fizetnem 55 dolcsit, mert csak egy ingyenes. Átmentem a detektoros kapun is és meglepő, de most nem volt semmi gyanús :) Ezután még mindig volt 1,5 órám és netezni akartam, de nem volt ingyenes internet...úgyhogy elmentem egy parfümériába parfümöket próbálgatni. Lassan megkezdődött a boardingolás, akkor láttam az ablakból, hogy egy két szintes óriásgéppel megyünk. Én az első szinten voltam, szerintem az emeleten a business, ill. első osztályosok utaztak. Az Au Pair in America foglalta a jegyem és középen volt az ülésem...."hála" nekik. A jobb oldalamon egy pasi ült, a bal oldalon egy csaj vagy pasi, nem tudtam eldönteni a nemét. A székek nem voltak elég szélesek, viszont mindenkinek volt külön kis TV-je ahonnan rengeteg film/sorozat közül lehetett választani egy kis távirányítóval. Én kitaláltam, hogy nem TV-zek, hanem aludni fogok. Ez a reményem szertefoszlott, mikor a pasi mellettem egyszer csak elkezdtett horkolással egybekötve kiabálni, azt hittem, hogy csak rosszat álmodik és még röhögtem is magamban, hogy ez milyen vicces :) Kiderült, hogy szimplán rosszul lett, majd átmászott rajtunk és kiment a mosdóba. A mosdóban nem jó a hangszigetelés ezért 4-5 sor azt hallgatta, ahogy a pasi rókázik bent... Az egyik holland utas szólt is egy légikísérőnek. Ezután a pasi eltűnt, majd visszajött, aztán megint kiment...stb, stb. Úristen. Kb. 1,5 órát tudtam aludni, de csak félálomban. Leszállás előtt még néztem egy kis Született feleségeket :) Időben landoltunk, lekaptam a kis gurulós kézipoggyászomat a fenti csomagtartóról, majd kisétáltam és az amszterdami reptér tulipánjai fogadtak. Lehet hogy már írtam, én imádom Hollandiát, volt szerencsém egy hetet it tölteni 16 évesen a sulival, amikor holland családoknál laktunk (előtte levő évben ők jöttek hozzánk). Azóta a kedvenc virágom a tulipán és az ország is a szívembe zárta magát. Legszívesebben itt maradtam volna még egy hétre körülnézni. Amúgy van egy ilyen furcsa kötődésem Hollandiához, Dániához és a Skandináv országokhoz...nem tudom megmagyarázni, hogy miért. A hideget nem szeretem, úgyhogy fogalmam sincs. Lehet hogy itt laktam előző életemben :) A lényeg az, hogy nagyon szép volt a reptér, volt olyan kávézó, ahol kávéscsésze formára voltak kialakítva a székek, nemzeti motívumokkal, egy csomó csokibolt. Én szeretem a reptereket, tök jó, hogy mindenki más nyelven beszél. :) Az órámat előre állítottam 6 órával - megvolt az októberi "időutazásom" is. Át kellett haladnom egy kapun, ahol két sorban álltak az emberek: EU-s és nem EU-sok. Itt éreztem először, hogy már közel vagyok Magyarországhoz, jó volt az EU-s sorba beállni :) Áthaladtam újra a detektoros kapun is, majd elindultam és megkerestem a C8-as kaput. Innen indult a budapesti gép, de én voltam az első aki odaért, mert még elég korán volt. Megkerestem a mosdót, aztán visszaültem a kapuhoz. Elkezdtek szállingózni az emberek, volt egy csaj, aki egyedül jött, és tuti biztos voltam benne, hogy ő magyar. Ez be is igazolódott, mert aztán megkért egy holland idős nénit angolul - erős magyar akcentussal - hogy vigyázna-e a táskájára amíg elmegy wc-re. Egyre több magyar lett, furcsa volt hallani, ahogy beszélgettek. Egy kis késéssel szálltunk fel, mert elhúzódott a csomagok gépre pakolása. Mikor beléptem a repülő ajtaján a légikísérő ezzel üdvözölt: "Jó napot kívánok!". Hatalmas mosollyal az arcomon én is jó napot kívántam neki. Végre az első ember, aki így üdvözöl 1,5 év után és nem az ismerősöm. :) Nem hiába, egy Malév géppel utaztam.
Ez a fejtámlám, más képet nem csináltam
A vészkijáratnál kaptam helyet az ablak mellett, aminek nagyon örültem, mellettem nem ült senki, csak eggyel arrébb egy holland bácsi, aki nem volt beszédes. De nem is bántam, mert elég álmos voltam, a felszállásra nem is nagyon emlékszem, mert bealudtam egy fél órára. Aztán megébredtem, mert jött a sajtos szendvics, narancslé, tejeskávé, tök jó volt magyarul kérni :) De a stewardess először angolul kérdezte tőlem, hogy mit kérek... Már nem is nézek ki magyarnak?! Ja, és ezt nem bántásból írom, de a magyar légikísérők angolja nem volt valami jó, pedig én mindig azt hittem, hogy nekik 2-3 nyelven kell folyékonyan és szépen beszélniük. Kiderült, hogy nem. 2 óra volt az út, és kb. 15 perccel a landolás előtt megpillantottam a Dunakanyart, nagyon szép volt fentről! Ezt akkor is láttam, mikor mentem ki. Budapest egy részét is láttam, de pont a másik oldalon ültem, így a Parlament..stb kimaradtak. Leszálltunk, elindultam a bőröndökért és elég hamar fel is tudtam venni őket, nagyon örültem, hogy nem keveredtek el. Egymás után,kb. 5 mp különbséggel rántottam le két 23 kg-os bőröndöt, biztos vicces volt a többi embernek :) Kimentem egy kapun, ahol volt egy vámos rész, de szerencsére nem állítottak félre, így nem kellett félnem hogy belekötnek a 15 db hűtőmágnesembe, bögréimbe és laptopomba :) Megérkeztem arra a részre, ahol a családtagok, barátok várják az érkezőket, persze engem senki nem várt, gondoltam anyuék késnek. Hát, ez van. Félrehúzódtam a bőröndjeimmel és táskáimmal egy oszlop mellé, ahol egy taxis rögtön meg is kérdezte, hogy nem kell-e taxi. Mondtam neki, hogy nem, de a telefonja kellene kölcsönbe fél percre, ha lehet, fizetek érte :) Kérdezte, hogy miért kell, mondtam, hogy anyumat akarom felhívni, hogy megérkeztem és megmondani neki, hogy pontosan hol állok. Azt mondta, hogy még sosem adta kölcsön senkinek a telefonját, de legyen. Megnyugtattam, hogy nem fogok elfutni és én is adtam mér kölcsön a mobilom pár évvel ezelőtt 2 embernek. Erre csak annyit mondott: na látod, akkor most visszakaptad a jó tettedért jár jutalmat :) Felhívtam anyut, kiderült, hogy már itt vannak, de egy szinttel feljebb (az induló járatoknál), de már épp indult lefelé. Fél perc múlva meg is láttam, megölteltük egymást, felhúztuk a bőröndöket és 1,5 óra múlva már otthon voltunk. Nem volt sírás-rívás, olyan mintha tegnapelőtt találkoztunk volna utoljára. Sajnálom, hogy nem szolgálhatok csöpögős sztorival :) Az kocsiban már az intersparos sajtos roló várt, ami 1,5 év után is ugyanolyan finom és laktató. Ez volt az uzsim. Csinált egy túrótortát tele mazsolával, eperrel a tetején és egy felirattal: WELCOM HOME. Nem elírás, anyu lehagyott egy E betűt, de ez így aranyosabb is volt, mintha helyesen lenne. :) Beültem egy forró fürdőbe, ami maga a mennyország volt 1,5 év után. Az is jó volt, hogy a zuhanyrózsát el lehet mozdítani a helyéről - én nem is értem, hogy az USA-ban miért nem lehet, miért nem divat... Hamar elaludtam.
Magyarok mindenhol!!! :)
Pénteken reggel a körmösömhöz vezetett az első utam, már egy hónappal ezelőtt időpontot kértem tőle. Kimentem a buszmegállóba és ahogy Évi, Zsófi és Dóri is mondták: mindenki magyarul beszélt, és ez nagyon furcsa volt. Magamban röhögtem, hogy úristen, itt tényleg mindenki magyarul beszél, jött Pista bácsi a paprikával és kolbásszal, aztán megbeszélte Gizi nénivel, hogy ma még milyen piacra fog elmenni. Úristen :) Ez csak azoknak ilyen "vicces" akik már éltek külföldön hosszabb ideig. Felszálltam a buszra, ott is hallgattam az embereket. :) Leszálltam, bementem a körmöshöz, 2 óra múlva kisétáltam az új körmeimmel - jaj de jó érzés volt. Nem kell többet festegetnem és úgy aludni el az ágyban mint egy múmia, hogy bele ne nyúljak :) Az nem volt furcsa, hogy a körmösöm magyarul beszél, vagy az ismerősök, de hogy az emberek az utcán! :) Visszafelé a buszon egy nő ült mellettem az ablaknál.
Ő: Le tetszik szállni a következő megállónál?
Én: No. Nem. (ezt a kettőt így egyben mondtam)
Szerencsére halkan mondtam a "no"-t, de nagyon hülyén éreztem magam emiatt. Azóta nagyon-nagyon figyelek erre, hogy véletlenül se mondjak angol szavakat másoknak. Csak amikor 1,5 évig az utcán, metrón, buszon "no"-t kellett mondani, akkor ez rögzült. De pl sosem kezdem el beszélni senkihez angolul, tudom hogy Magyarországon vagyok és magyarok az emberek. "Thank you"-t sem mondtam még. Ez volt az első és remélem utolsó. Dóri is mondta, hogy tudatos figyel rá, én is ezt próbálom. Amúgy azóta 1 hét eltelt és már nem furcsa a magyar beszéd az utcán. :) De annak örülnék, ha angolul kellene beszélnem, ezért tervezek egy Skype-ozást a NY-ban maradt barátaimmal. Ezen a napon még ide-oda járkáltam, az első "sokk" az volt, mikor a DM-ben a kasszáscsaj valaki mással beszélgetett, miközben húzta át a cuccaimat - ezzel még semmi gond, tőlem az egész családja ott lehetett volna. De az hogy köszöntem neki, és egy "Hello"-t sem dobott, rám se nézett...az gáz. Hát mindegy, én azért fülig érő mosollyal elköszöntem tőle. :)
Welcome party
Szombaton későn keltem, beszéltem Dórival telefonon és kitaláltuk, hogy együtt megyünk Budapestre, egy vonattal. Ezen a napon volt a welcome bulink. Dorothy ki is nézett egy vonatot és mivel hamarabb érkezett, megvette a jegyemet is. Ekkor taliztunk életünkben először Magyarországon :) Elsétáltunk az állomásra és a 15:56-os vonattal mentünk, ami mellé RAILJET volt kiírva. Mondtam is Dórinak, hogy milyen jól hangzik már hogy railjet, nem gyorsvonat mint régen..."fancy" neve lett :) Jött is időben, felszálltunk, és meglepően szép volt, IC-re hasonlító belsővel. Kérdeztem Dórit, hogy ez biztosan gyorsvonat-e, ő állította, hogy igen, a neten nem volt melléírva hogy pótjegy kell. Nekem akkor lett gyanús az egész, mikor bemondták, hogy Tatabánya után rögtön Kelenföld jön. A gyorsvonatok régen megálltak Bicskén is. Illetve egy csomó osztrák és német utas is volt. Ekkor sétált el egy kalauz mellettünk, de hála az égieknek, hogy nem kérte el a jegyet, ugyanis utólag kiderült, hogy ez bizony egy IC (vagy EC) és baromira kellett volna a 4OO Ft-os pótjegy, csak Dorothy ezt valamiért nem látta a MÁV oldalán, pedig OTT VAN!!! :) Így végül hipergyorsan megérkeztünk a Keletibe és büntetést sem kaptunk. Ti ezt azért ne próbáljátok ki :) Megérkeztünk a Keletibe, hát nem olyan szép mint a Grand Central, de legalább magyar és mi ugye szeretjük az országunkat. :) Lementünk a metróhoz, meglöktem egy fiút véletlenül a bőröndömmel (igen, én 2 napra is kisbőrönddel megyek) és már majdnem a "sorry"-t mondtam ki, mikor 1 tizedmásodperc alatt lejátszódott a fejemben, hogy "Nem, itt bocsi van a sorry helyett", ezért bocsit mondtam. Huh... Felszálltunk a metróra. Különbség: a mozgólépcső baromi hosszú és sokkal gyorsabb mint a new yorki és a metró ajtajai bevágódnak, míg a new yorki csak szépen becsukódik. Itt tuti nem próbálkoznék az utolsó pillanatban való felszállással. Viszontegy picit mintha nagyobb lenne a hely, és olyan "magyaros" :) Átszálltunk a HÉV-re, kettőt mentünk, leszálltunk, és bementünk egy pékségbe. Mindketten vettünk egy sós és egy édes péksütit, amit út közben elkezdtünk enni. Dóri csinált egy képet és a sajtos rúdról és rólam :)
Csilli and the cheese stick @ Szépvölgyi St, Hungary :)
Ja, ami furcsa még, hogy a gyalogos átkelőknél piros és zöld az emberke, aki világít és pici :) Egy kis séta után megérkeztünk Zsófihoz. Mi voltunk az elsők 6-kor, a többiek csak 7-8-9 körül jöttek. Kaptam ajándékokat Anditól, Verától és Szabinától, amiket még egyszer nagyon szépen köszönök!!!
Csináltunk csoportképeket:
Éjfél után indultunk el csak bulizni a JAM nevű helyre, ahol 9O-es évek zenéi voltak aznap éjjel. Ami meglepő volt, hogy az alkohol annyiba kerül, mint New Yorkban, egy vodka narancs (tuti vizezett vodkával) 14OO Ft. Hm... Azért jól éreztük magunkat, Zsófi, Dóri, Melinda és én fél 6 körül estünk haza.
Vasárnap reggel 8-kor Dórinak el kellett mennie, én délután keltem, reggeliztem egyet Zsófival, majd kimentem a HÉV-hez. Mivel nem volt jegyautomata a HÉV megállóban, ezért nem tudtam jegyet venni. Szerintem ez gáz...úgyhogy 2 megállót mentem ingyen és csak a Batthyány-n vettem jegyet. Átmentem Teo-hoz, hogy megnézzem az albérletét, amit amúgy már láttam Skype-on :) Nagyon szép és kiderült, hogy Évitől nem messze laknak egymástól. Délután 5 körül mentünk ki a Keletibe, én leszálltam Tatabányán, Teo továbbment Győrig.
Mosoly teszt
Kedden, vagyis tegnap időpontom volt a bőrgyógyászaton. Egy krémet akartam csak feliratni és egy anyajegyet megnézetni. Bementem az épületbe, ahol rögtön az ajtóval szemben volt a "betegfelvételi asztal". Egy fiatal, kb 3O-35 éves nő ült ott, köszöntem neki mosolygva. (Ja, ezen a napon mosoly tesztet/vizsgálatot végeztem a városban járkálás közben.) Tehát, ott ült a nőci, és rám se hederídett mikor köszöntem, valami lapot nézett az asztalán, de az is lehet hogy keresztrejtvényt fejtett, ezt már sosem fogjuk megtudni :) Kb. fél perc után felnéz rám, még mindig semmi üdvözlés, meg sem kérdezni hogy mi van, miért jöttem, ki vagyok, ezért elmondtam neki szépen, kedvesen, hogy időpontra jöttem a bőrgyógyászatra. Odanyújtottam a TAJ kártyát, hogy megspóroljam neki ezt a kérdést is, biztosan nagyon fáradt volt szegénykém az egész napi ücsörgéstől. Elvette a TAJ kártyámat, semmit nem mondott, bepötyögött valamit a gépbe, majd felnézett és elég bunkó hangon ennyit mondott: "Első emelet". Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ezért mosolygva válaszoltam: "Köszönöm". Hi-he-tet-len. Felmentem az elsőre, leültem a váróba, meglepően kevesen voltak. Hallottam, hogy a rendelőben az orvos és az asszisztens nevetgélnek, gondoltam biztosan egy kedves, vidám doktor nő lesz, aki végre mosolyogni fog. 1O perc nevetgélés után behívtak és Colgate mosollyal az arcomon besétáltam, köszöntem. A kacarászó nénik többé nemhogy nem nevettek, de nem is mosolyogtak. Tudom, Évi megmondta előre... Nem baj, én továbbra is kedves voltam. A krémet a homlokomra levő ekcémámra irattam fel (mostmár ezt is tudjátok rólam), de aznap pont szép volt a bőröm és alig látszódott a tünet, ezért mondtam a doktornőnek, hogy most pont szép, periodikusan változik, ennél szokott rosszabb is lenni. Kb. ez a párbeszéd zajlott:
Doktornő: - Miért nem akkor jött, amikor látszódik is a tünet?
Én: - 3 hete kaptam időpontot és akkor még nem tudtam előre, hogy milyen lesz a bőröm.
Doktornő: - Most látom, hogy másfél éve volt itt utoljára, miért nem jött hamarabb?
Én: - Külföldön voltam, ezért nem tudtam jönni. (amúgy meg miért kellene magyarázkodnom?!)
Doktornő: - Hol volt? (ezt a kérdést nem akartam hallani, mert nem szeretem mondani, hogy Amerikában voltam...)
Én: - Az Egyesült Államokban.
Asszisztens: - Akkor biztos azért szebb a bőre, mert hazajött. (kicsit gúnyosan, egyáltalán nem viccesen)
Hát, Ámen. Gondoltam, ha ők ezt annyira tudják, akkor el is megyek, megvan a diagnózis. :) Legközelebb komolyan diktafonnal megyek dokihoz és hivatalos ügyet intézni, hogy megörökíthessem az ilyen párbeszédeket :) Amúgy ha a válaszom Uganda, Afrika lett volna, akkor is ezt mondta volna, de mindegy. Szeretem mikor az emberek okoskodnak olyan dolgokban, amiről semmit sem tudnak. Lényeg a lényeg, felírta a krémet, lecsekkolta az anyajegyemet, szerencsére azt mondta, hogy szép és minden rendben. Kifelé menet azért még megdobtam őket egy "További szép napot kívánok"-kal és egy újabb Colgate mosollyal, erre szerencsére mindketten egyszerre mondják, hogy "Köszönjük!". Az biztos, hogy többet hozzá nem megyek. Ezutén elmentem az Intersparba beszerezni pár cuccot a quesadillához és guacamole-hoz, amit ma vacsira fogok csinálni. A pénztáros néni, 6O év körüli, egy angyal volt, mosolygott, én is mosolyogtam, kedvesen szólt hozzám mikor megkérdezte, hogy gyűjtöm-e a pontokat, és mosolyogva köszöntünk el egymástól. Hallelujah!!! :) Ezután meglátogattam az Intersparral szemben dolgozó barátnőmet, Krisztit, aki néha kommentelni is szokott a blogba. Ő is mosolygott mikor meglátott, ez már 2 ember egy nap!!! :) Beszélgettünk egy kicsit, de most szombaton vele és a többi környéken lakó barátnőmmel is fogok talizni, akkor többet fogunk tudni dumcsizni! Ő is mondta, hogy olyan, mintha múlt héten láttuk volna egymást utoljára. De jó :) Hazafelé még bementem egy DM-be vegán pástétomot venni (isteni finom). Ekkor sem mosolygott a kasszás nő, pedig ő egy másik volt, nem a múltkori. Bementem a gyógyszertárba, hogy kiváltsam a felírt krémet, amit a doktornő felírt. Kiderült, hogy nem írta rá, hogy a hatóanyagből mennyi kell az 5Og-ba és a patikás nő meg is jegyezte, hogy ezzel a dokinővel mindig ez a probléma. Hazamentem, felhívtam a bőrgyógyászatot, nagy nehezen kapcsolták őt. Mondtam neki, hogy ki vagyok és hogy elfelejtette ráírni hogy hány g kell az X hatóanyagból, 15 vagy 3O. Annyit mondott, hogy a 15g-os elég. Semmi elnézést. Úgyhogy ma (szerda) anyu reggel lement a háziorvoshoz és feliratta vele ugyanezt a receptet, csak mostmár benne van a 15g. Enélkül a gyógyszertárban nem keverhette volna ki a krémet a gyógyszerész. Kész tortúra. Most oké, hogy itthon vagyok, de mi van ha dolgozom?! Akkor mikor viszem el a receptet újra?
A mosoly mindig ingyen volt, van és lesz!!!
Tehát, az összegzésem: nagyon kevés ember mosolyog vissza, ha rámosolyogsz. Nem azt szeretném, hogy az utcán csak mosolygó emberek sétáljanak, mert az tényleg nem normális :) Azt tudjuk, hogy mindenkinek megvan a saját baja, gondja, válság van, stb, de a mosoly nem ezen múlik. Vannak nálunk sokkal szegényebb országok, ahol mégis ki tudják csikarni a mosolyt az arcukon az emberek, optimistábban néznek a világra és emiatt boldogabbak. Egy barátnőm mesélte aki Balin volt, hogy az emberek ott nagyon szegények, nincs semmijük egy bambuszházikón kívül és mégis vidámabbak, mosolygósabbak egymással. Itt meg sír az, akinek nem telik kajára, de hajfestékre, manikűrösre vagy épp cigire igen. (Apropó, cigi: rengetegen dohányoznak Magyarországon, és katasztrófa hogy a szórakozóhelyeken is. Ilyen büdös, mint múlt szombaton, már rég nem voltam. Undorító. Aki cigizni akar, az menjen ki az utcára és akkor nem az én hajamba és ruhámba, hanem az övébe száll a füst. Bevezethetnék itthon is ezt a törvényt, mert sok országban már régóta működik.)
Igaz, amit Csernus doktor mondott, hogy Magyarország a mosolytalan emberek országa. Depresszióban is a TOP3-ban vagyunk. Volt egy vizsgálat a 7O-es években, amit Hankiss Elemér végzett. A világ 5O himnuszát hasonlította össze. Az összes az örömről szól, a miénk és az argentín nem - és ha igaz az info, akkor az argentín himnuszt is egy magyar írta. Szóval tuti, hogy ez a búskomorság már beleivódott a magyar emberekbe az évszázadok alatt. Mégis, néhány ember úgy gondolja, hogy inkább mosolyog, akkor is, ha közben problémák tucatjai veszi őt körül. Mindig a negatív megmérettetés mutatja meg, hogy mennyi erőnk van. Erő ahhoz, hogy kilábalj abból a helyzetből amiben vagy. Ehhez kell a pozitív gondolkodás, a nyitottság és pl. az, hogy tudj mosolyogni az emberekre.
Nem is rizsázok erről többet, inkább megkérlek benneteket, hogy mosolyogjatok mindig ha beléptek valahova és köszöntök és tök jó lesz, mikor visszamosolyognak. És ha ti is mosolyogtok, akkor több ember lesz, aki mosolyog, vagyis nektek is több sanszotok lesz, hogy belefuttok egy mosolygós emberbe. Got it?! :) De csinálhattok egy tesztet ti is, remélem jobb eredmények fognak születni.
Ps: a pedikűrös mondta múlt pénteken: "Tudod hogy mi volt furcsa, mikor beléptél az üzletbe?! Hogy mosolyogtál." Lehet hogy ő is olvassa, úgyhogy ezért is írtam le :)
Évi ki fogja írni a blogjára hamarosan a blogíró-blogolvasó tali időpontját és helyszínét, remélem sokan el fogtok tudni jönni!
Puszedli
