Sweet September

Sziasztok!

Elhatároztam, hogy folyamatosan fogom írni a blogba piszkozatként, hogy mi történik velem...ez szokás szerint elmaradt :) Olyan, mint amikor megígéred magadnak, hogy mostantól folyamatosan tanulsz egy bizonyos tantárgyra, de a végén csak a vizsga előtt 3 nappal állsz neki - ha nem előző nap. Ismerős?! :)

Azért megpróbálom összeszedni, hogy hogyan teltek az elmúlt hetek. Azt hiszem, ez lesz az utolsó ilyen bejegyzés a blogban, vagy utolsó előtti, amiben a hétköznapokról írok.

A Sweet September címet adtam neki, mert

1. nem találtam jobbat

2. alliterál

3. szeretem a Sweet November c. filmet

4. Tényleg olyan kis "sweet" volt a hónap, semmi extra nem történt.

Dóri és Zsófi hazarepültek

Egy héttel miután hazaértem Vegasból, Dóri és Zsófi is landoltak New Yorkban, felvettem őket a LaGuardia reptéren. Zsófinak eltűnt a csomagja, amit mondjuk sejtettünk előre az útvonal hosszúsága miatt: Honolulu-Seattle-Philadelphia-New York. Zsófin annyira nem látszott, hogy fáradt, el is ment még bulizni egyet. :) Másnap ment a pakolás és organizálás ezerrel, próbálták belepréselni minden cuccukat a bőröndjeikbe. Dórinak elég volt 2, Zsófi 4-et is majdnem hogy kevésnek talált :) Közben megérkezett Zsófi elveszett csomagja is. Éljen! Zsófi átjött délelőtt az új au pair-rel, aki a host családjánál van...vagyis már csak volt. Azért nincs ott, mert nem akart 45 óránál többet dolgozni (ami a szabályokkal tényleg ütközik) illetve nem akart egerekkel és bogarakkal aludni. Igen, azóta "begbug"-jaik is vannak. Én teljes mértékben megértem őt, én is ezt tettem volna. Váltani nem tudott, mert az Interexchange ügynökségnél csak 1 hónap után lehet - ez is egy különbség, az Au Pair in Americánál, akár 1 hét után is lehet "rematch"-elni. Így jár az, aki nem kérdezi meg az előző au pair-t arról, hogy milyen a családdal együtt lakni. Gondolom Zsófi leírta volna neki, hogy minden este cincog valaki az ágya mellett. Jó kis tanulság volt a számára. Ami vicces, vagy inkább szomorú, hogy a képviselője (counsellor) a család mellé állt és azt mondta, hogy ne viselkedjen hercegnőként és fogadja el, hogy az egerek az amerikai kultúra részei. No comment. Zsófi és Dóri délután 1-re hívták a taxit, 6 nagy bőröndjük volt. Megjött a taxi és kiszállt belőle egy vasággyal is legfeljebb 45 kg-os pici indiai nő. Mi segítettünk neki berakni a csomagokat, mert szegénykém egyedül nem tudta volna. :) Ezután elbúcsúztam a lányoktól, integettünk egymásnak sokáig. Láttam, ahogy mennek el...kicsit egyedül maradtam. Persze, még vannak itt barátaim, de magyarok már nincsenek. Nem fogok tudni Dórival telefonálni úgy, hogy a kis duracell nyuszikái kiabálnak a háttérben és nem tudok átmenni Zsófihoz reggel egy kis 3 az 1-ben tejeskávéra. Hiányoztok Amerikából Csajok, Évi Te is!

Miután Évi hazament, alig tudtunk róla valamit. Most sem tudok sokat Dóriról és Zsófiról. Dórival egyszer Skype-oztunk, akkor Évi is bekapcsolódott. Mindketten jól vannak, szorgalmasan tanulnak. Várom, hogy írjanak új bejegyzést.

Tornádó (?) Brooklynban...

Szeptember 16. délután 5 óra 38 perc. Egyedül voltam otthon, mert minden gyerek valamilyen különórán volt. Indultam, hogy felvegyem B-t a koreográfia órájáról. Hatalmas vihar volt kint, az eső vízszintesen esett, gyorsan behuppantam az autóba. Sokat nem láttam az ablakra zúduló víz miatt. Hallgattam a rádiót, pont egy olyan szám ment amit nem szeretek, ezért átkapcsoltam a hírekre - amit nagyon ritkán szoktam csak, mert itt Amerikában a két fő téma: Obama vagy Irak...ja és "Lindsay Lohan még mindig börtönben" - már egy kicsit unalmas. Pont amikor csatornát váltottam, akkor mondta be egy búgó hangú rádiós, hogy "TORNADO WARNING IN STATEN ISLAND, BROOKLYN AND QUEENS!" Ekkor már a Flatbush Avenue-n voltam, ami egy kétszer kétsávos út és egy dugóban álltam. Még azt is hozzátette a pasi, hogyha látod a tölcsér alakú felhőt, akkor menekülj amerre látsz, lehetőleg bújj egy el alagsorban. Hát...először gondolkoztam, hogy most ez tényleg igaz vagy csak kész átverés show, de igazából nem tudtam mit tenni, mert előttem és mögöttem is autók álltak. Mindig tudtam, hogy nem tornádóban vagy természeti katasztrófában fogok meghalni és főleg nem fiatalon, ezért annyira nem estem kétségbe :) 15 percig álltam egy helyben, amikor is elkezdtett mindenki visszafordulni az autójával, én is így tettem. Röviden: a 15 perces utam B-hez 1 óra 15 perc lett, és ezután még fel kellett vennem O-t = 3 teljes órát ültem az autóban, fél 9 után értünk haza. Park Slope-ban, a mellettünk levő kerületben amit sokat emlegetek (itt van a Tea Lounge is) kidőlt egy csomó fa, a legtöbb autóra dőlt, betörtek a házak és üzletek ablakai, megállt az élet...és a forgalom is az utakon heverő fák miatt. Közben hallgattam a rádiót, egy nő meghalt Queensben, mert a kocsijára rádőlt egy fa és pont benne volt. A tornádóról azóta is megy a vita, de van egy-két videó a Youtube-on ahol felvették ezt a tölcsér alakzatot. Valószínűleg egy tornádószerű vihar volt "csak". Érdekes, ez a "tornádó figyelmezetés" csak a vihar előtt kb. 15 perccel jutott el az emberekhez.

Itt egy youtube-os video, ahol nem látszódik a tölcsér, viszont vicces ahogy "holy sh*t"-elnek folyamatosan :) Meg azért látszódik, főleg a vége felé, hogy milyen durva volt a vihar.

Francesca újra a Nagy Almában

Végre valahára találkoztam Francescával, a régi olasz au pair barátnőmmel, aki augusztus közepén jött vissza az USA-ba, hogy befejezze egyetemi tanulmányait. Mielőtt valaki felszisszenne, hogy "Én is akarok....", szólok hogy rengeteg pénzbe kerül, egy félév átszámolva 3 millió Ft, és ez még nem a teljes ár, mert valamit enned és innod kell, szórakoznod, egyáltalán élned! Suli mellett nem tud dolgozni, mindennap reggeltől estig órái vannak, hétvégeken a háziját csinálja. De nagyon szerencsésnek érzi magát és hálás, hogy a szülei ezt tudják finanszírozni. Francesca amúgy egy tündéri lány, ő az, akivel tudom, hogy még többször fogok találkozni életem során. Elmesélte, hogy milyen volt az előző féléve Madridban, ahova Erasmus-szal jutott ki, majd rátértünk a már szinte szappanoperába illő szerelmi életére is :) Csak úgy röpködtek a spanyol és olasz nevek :) 4 órán keresztül folyamatosan beszéltünk, sztorizgattunk, majd csatlakozott hozzánk Milana, a lett au pair is. Nem sokkal ezután Francesca visszament a campus-ba, mert várt rá a sok project... Milana-val maradtam, megnéztem az új host családja lakását. Gyönyörű helyen van, a Brooklyn-híd lábánál, egész Manhattant látni az ablakokból. Itt szívesen vennék egy lakást én is :)

Egy palacsintás délelőtt Lysann-nal

Lysann az egyetlen német barátnőm. Úgy barátnőm, hogy nemcsak a Tea Lounge-ban talizunk hanem máshol is és csakúgy mint Francesca-t, még biztosan fogom látni a későbbiekben. A héten átjött hozzám, sushi-t akartunk csinálni. Nagyon szereti, de készíteni még sosem készített, én meg már többször is. Reggel kidobtam B-t a sulijánál, majd felvettem Lysann-t a házuknál. Mogyorós (hazelnut) tejeskávéval várt...tudta hogy ez az egyik kedvencem, hamar meg is ittam az autóban. Mikor megérkeztünk hozzánk, elég hamar felfedeztük, hogy nincs sushi rizs...pedig 1OO%-ig biztos voltam benne, hogy van, mert anyuka mondta, hogy a héten egyik nap csináljak sushi-t. Lusták voltunk elmenni boltba, mert messze lett volna és elment volna vele legalább 45 percünk, ezért amerikai palacsintákat csináltunk és fahéjes cukorral ettük meg őket. A gondolatól a gyomorba jutásig kb. 8 perc telt el, éhesek voltunk :) Ezután feltelepítette a kis Macbook-omra a Microsoft Office-t, úgyhogy most már van Word-öm, Excel-em, Powerpoint-om...mindenem. Visszaadtam neki egy kölcsön DVD-t, a Transamerica-t. Biztosan sokan láttátok, nem új film, eddig nekem kimaradt. Szerintem nagyon jó volt, ha még nem láttátok, nézzétek meg!

Felvettük Sparky-t, a szomszéd kiskutyát, akit már másfél éve sétáltatok...Annyira szeretem őt. Ha őszinte akarok lenni, akkor őt vinném haza az utcából, nem egy személyt. Akinek van kutyája az tudja, hogy mennyire édesek tudnak lenni, külön kis személyiségük van. Lysann csinált egy képet az utcánkban.

Sparky pár napja nem fut be a nappaliba játszani a kis plüssállatkáival, hanem ül az ajtó előtt és néz amíg ki nem megyek. Ilyet még sosem csinált előtte...szerintem biztosan érzi, hogy hamarosan megyek. Kis gombócka... úgy beraknám a bőröndömbe...

Bőröndök...avagy hogyan vigyek haza 1,5 évnyi New York-ot

Ha már a bőröndöknél tartunk...Összesen 3 bőröndnyi cuccom már otthon van, hála a tesómnak és Teonak. Ha ők nem vittek volna haza ennyi mindent, akkor nem tudom mit csinálnék...valószínűleg a spórolt pénzem túlsúlyra és extra bőröndökre költeném a reptéren. A túlsúly még mindig a pakliban van, de plusz csomag nem lesz, csak a megengedett. Vettem két gyönyörűséges lila színben pompázó bőröndöt, az egyikre 10, a másikra élethosszig tartó garancia van. Itt Amerikában az a jó, hogy a nagy márkákat is megkapod az eredeti áruk töredékéért, mert vannak ilyen outlet üzletek is. Így lehet az, hogy egy amerikai, átlagkeresettel rendelkező ember megvesz pl. egy Calvin Klein télikabátot anélkül, hogy spórolna rá. Lehet hogy az előző kollekcióból van...na és?!

Miután Dorothy 14 kilós kézipoggyásszal, plusz egy kb. 5 kilós válltáskával és a két (szerintem téglával és vasalókkal megrakott) nagybőröndjével simán eljutott New Yorkból Budapestre, azt hiszem én is hasonló stratégiát fogok követni :) Magyarul telepakolom a legnehezebb cuccokkal a kisbőröndöt, amit felviszek magammal a repcsire, és annak a súlyát senki nem fogja nézi.

Brooklyn Heights és Brooklyn Bridge Park

Brooklyn Heights Brooklyn nyugati részén van, az East River mellett. Ez a rész Brooklyn "downtown"-ja, sok új irodaház magasodik a régi, több mint 1OO éves brownstone épületek mellett. Kattintottam pár képet.

Ilyen a buszmegállók táblája New Yorkban

Ezektől a tábláktól szoktam megőrülni, miközben parkolóhelyet keresek :)

Manhattan Bridge keleti pillére

Csak úgy :)

További képek az albumokban (lesznek egyszer)

2 hete szombaton, majd vasárnap is elmentem a Brooklyn Bridge Park-ba. A nevében is benne van - park, ami a Brooklyn-híd lábnál fekszik, a brooklyni oldalon. Szombaton egyedül mentem, láttam egy házasságkötési ceremóniát a folyóparton és jópár menyasszonyt és vőlegényt, akik a híd, illetve Manhattan előtt pózoltak a fotósoknak. A ceremónia ezen a helyen azért nem jó ötlet, mert a Manhattan hídon áthaladó metrók zajától nem lehet hallani, hogy mit mondanak egymásnak.

Vasárnap Siobhan és Lacey is velem tartott, piknikeztünk, beszélgettünk, Siobhan élménybeszámolót tartott a dél-afrikai 9 napos hazaruccanásáról. Kaptunk dél-afrikai csokit és gumicukrot, nagyon fincsik voltak. Csináltunk képeket is, mert ezen a szép helyen kár lett volna kihagyni. Most csak egyet töltök fel, amin hárman vagyunk:

Artichoke Pizza, Little Italy, Chinatown

Múlt héten hétvégén Lacey-vel, Siobhan-nal és két barátnőjükkel, Donelle-el (dél-afrikai) és Jill-el (brit) mászkáltam ide-oda. Manhattan olasz negyedében a Little Italy-ban volt fesztivál, felvonulás és vásár.

Már csak a végére értünk oda, de még így is szuper volt. Bementünk mindenféle kis boltba, a legjobb egy pici ékszerbolt volt, ahol kézzel készített egyedi nyakláncok, fülbevalók, hajcsatok voltak. Én itt nem vettem semmit, de Lacey és Donelle igen.

Ezután a Chinatown-ban barangoltunk, céltalanul jártuk az utcákat miközben beszélgettünk. Tök jó volt. Csináltunk egy képet a kínai városrész legismertebb metrómegállójában, a Canal St-nél.

Balról jobbra: Donelle, én, Siobhan

Rájöttem, hogy nagyon szeretem a dél-afrikaiakat, Simone, Siobhan és Donelle is imádnivalóak. :)

Ebédelni az Artichoke Pizza nevű kedvenc helyükre mentünk:

Az új babysitter

Kiderült, hogy a kiválasztott babysitter, aki utánam kezdett volna, mégsem tud jönni, mert Párizsban kapott egy munkát. Ezt nevezem szerencsének :) Host anyám újra babysitter vadászatba kezdett és végül kiválasztott egy Michelle nevű lányt. Nagyon kedves, túlságosan is - túljátsza. Úgy érzem, néha úgy beszél az emberekhez, mintha azok 3 hónapos bébik lennének. Ha B. rajzol egy házat, tök egyszerűt, olyat amit egy 6 éves is tud, akkor már rögtön elkezdi ajnározni, hogy ez mennyi "beautiful, amazing, super nice és very gorgeous". Én is szoktam dícsérni, ha tényleg jót csinál a gyerek, de akkor sem így...úristen. A lényeg, hogy kedves és nem a fordítottja. Most a héten volt 2 napja, mikor velem dolgozott, mindent leírt a kis jegyzetfüzetébe, azt is, hogy merre kanyarodok és hogy mit eszik a gyerek. Az kiderült, hogy a tájékozódás nem az erőssége, de majd biztos belejön. Ha nem, akkor O. kioktatja :) B-nek szimpatikus, O. látja ugyanazt benne amit én (ezt a szuperkedvességet). A héten kedden azt hittem meghalok. Ez volt az egyik tréning napja Michelle-nek. Felvettük B-t suliból, és Michelle-t megölelte, engem nem. Ebben a pillanatban a szívem darabokra törött. - Mostmár újra egyben :) - Persze, tudom, hogy az újdonság varázsa él benne...és az előző au pair is hiányzott neki mikor megjöttem, de azért ölelgetett sokszor és nagyon aranyos volt hozzám, ragaszkodó az első perctől. B. egyszerűen szereti a kedves embereket és szeret új barátokat szerezni. Michelle kedves és új. Tudom, és ezért nem is akarom magam többször rosszul érezni. Mindenesetre B-vel kitaláltuk, hogy levelezni fogunk egymással. Ma csináltam is neki egy gmail címet :)

Egy kérdés, amit MINDENKI feltesz

Az utóbbi két hétben mindenki azt kérdezi, hogy milyen érzés, hogy mindjárt hazamegyek. Boldog vagyok-e vagy szomorú..stb. Ezt minimum 5-ször megkapom egy nap barátoktól, ismerősöktől, szomszédoktól és a host gyerekeimtől is. Mindig azt mondom, hogy mindkettő, mert tényleg kettős, de közben semmi különlegeset nem érzek. Tudom, hogy közeledik a vége, már csak napok vannak hátra, de valahogy nem ez foglalkoztat. Csinálom a napi dolgaimat, dolgozom, ide-oda megyek, eszem, alszom, semmi nem változott. Már szinte minden említésre méltó helyen voltam New Yorkban, nem hajkurászom az új helyszíneket. Az hogy hazamegyek jó, mert találkozom az otthoniakkal, de egyáltalán nem vagyok annyira izgatott, mint amikor az ideutazást vártam. Nem számoltam vissza a napokat a naptárban sem. Tényleg érdekes, hogy ezzel kapcsolatban mindenki máshogy érez, valaki már alig várja, hogy hazamenjen, valaki maradna, valaki nem tudja.

Azt mondta a legutóbbi - és nekem legutolsó - cluster meetingemen a counsellor (képviselő), hogy a legtöbb au pairnek nagyobb "sokk" hazamenni, mint amikor kijöttek. Mármint nem maga az, hogy haza kell menni, hanem a környezetváltozás, amikor x idő után hazatérnek. Nekem nem volt sokk mikor megjöttem, meglátjuk most hazafelé mi lesz. :) Erről úgyis fogok írni.

Most szombaton lesz a búcsúbulim egy bárban. Nem club-ban lesz, mert ott nem tudnék senkivel sem normálisan beszélgetni, táncolni meg otthon is tudok majd :)

Még a repülés előtt írok egy beszámolót képekkel, videóval.

Puszilok Mindenkit

és köszönöm a kommenteket, aranyosak vagytok...nem volt időm válaszolni, ne haragudjatok. Nikinek külön örülök, hogy kipróbálta a ZUMBA-t :) Fruzsinak pedig üzenem, hogy írok majd erről az utazási irodás dologról és a "visszailleszkedésről" is.

West Coast Trip - Part 3/3

És a befejező rész...

7.nap

Pénteken reggel korán keltünk - utoljára a Banana Bungalow-ban. Összepakoltuk a cuccainkat, ettünk egy gyors reggelit, majd taxiba szálltunk. Ezúttal egy örmény származású taxisofőr társaságához volt szerencsénk. Megkérdezte, hogy honnan jöttünk és mikor meghallotta, hogy “from Hungary”, rögtön megmutatta a jobb vállán levő tetoválását: “Veszprém 1978”. Kiderült, hogy 2 évig volt katona Magyarországon és azóta is emlékszik a nagyobb városok neveire, illetve egy rendkívül fontos mondatra: “Pajtás! Forint van, probléma nincs!” A csajok szakadtak a röhögéstől, én a fájó bölcsességfogam miatt csak magamban nevetgéltem. Kérdezte, hogy hova megyünk, mondtuk, hogy Vegasba, aztán Dóri és Zsófi Hawaii-ra. Milyen meglepő, egy hónapja volt Hawaii-on a feleségével és kiderült, hogy ugyanabban a hotelben szálltak meg, ahol aztán Dóriék is. Kicsi a világ! 13 éve él Los Angelesben, az angolja botrányosan rossz, viszont nagyon jófej volt! :) Kaptunk egy kis kedvezményt is az árból. Megérkeztünk a Greyhound busztársaság los angelesi termináljához, ahol beváltottam a kinyomtatott jegyeket, majd leültünk a váróba.

Laza 1,5 órás késés után megjött a buszunk. Hatalmas örömujjongás volt, de a King Kong méreteket öltő feka buszsofőr nem sietett annyira, ezért 20 percbe telt egy kb. 35 fős busz megtöltése. A légkondi maxon ment, és hiába öltöztem fel rendesen, még így is fáztam, szerintem itt már hőemelkedésem is volt. Megálltunk egyszer fél órára ebédelni, akkor megkértem csoki bácsit, hogy a kicsit mérsékelje a légkondit, ha lehet, mert megfagyunk. Mondta, hogy jó. Mindenki megrohamozta a kajálós helyek egyikét, én a kínaiba mentem. A sofőr megmondta, aki nincs itt időben az itt marad a sivatag közepén, ő nem fog létszámellenőrzést tartani :) Mindenki vissza is ért pontosan, indultunk tovább. Először nagyon jó volt a hőmérséklet, de aztán azt éreztük, hogy kezd egyre melegebb lenni. A végén már a takaró sem kellett és hosszúujjú felsőben is izzadtunk. Hátrakiabált a sofőr, hogy elromlott a légkondi :) Félrehúzódott, hátrasétált, kinyitotta a tetőablakokat, így mentünk tovább. Csodálkozom, hogy nem lett nagyobb balhé, az amcsik nagyon rosszul viselik ha nincs "hideg". Baromi meleg volt, a 2 tetőablakon csak a forró, száraz levegő jött be. Ekkor már átértünk Californiából Nevada államba, sivatagos környéken szeltük a mérföldeket. Próbáltam aludni, de inkább csak csukott szemmel pihentem. Egyszer csak Teo nyújtott egy dobozos szénsavas üdítőt, Zsófi kapta egy melletük ülő texasi nénitől. Jéghideg volt, úgy örültünk neki Teoval, mintha már 2 napja szomjaznánk :) Ismeretlenül is köszönjük a néninek, nagyon kedves volt tőle! 6 óra utazás után megérkeztünk Las Vegasba! Halleluja!

Las Vegast, becenevén Sin City (Bűnök városa), 1905-ben alapították. A várost a Mohave- sivatag veszi körül, ezért egész évben száraz és viszonylag meleg idő uralkodik. Amikor mi voltunk ott, 38-40 fok volt, ami soknak tűnik, viszont egy kisebb felüdülés volt a párás new yorki meleg után. Vegas egy kicsit úgy néz ki, mint a Hotel nevű társasjáték. Van egy hosszú utca, itt "The Strip" a neve, és mellette sorakoznak a különlegesebbnél különlegesebb hotelek. Egy nap alatt be tudod járni New Yorkot, Egyiptomot, Velencét, Párizst :) Mindegyik hotel más témára készült, szinte versenyeznek egymással, hogy melyik a szebb és jobb. Nem tudnék választani... Mi az Imperial Palace-ban laktunk, ami a Caesar Palace-szel van szemben van. Ez volt a legolcsóbb és legközpontibb helyen fekvő hotel. Mindenkinek ajánlom, aki Vegasba látogat. Vegas a szerencsejátékokon és kaszinókon kívül a rengeteg kis "wedding chapel"-jéről (házasságkötő kápolna) is híres. Itt percek alatt összeadnak, ha házasodni van kedved.

Tehát megérkeztünk a buszállomásra, ahol fogtunk egy taxit. Igazából ez nem is taxi volt, csak egy feka csávó kibérelt autója, amivel hétvégenként (illegálisan) pénzt keres. Jó business, lehet hogy nekem is ezt kellett volna csinálnom Brooklynban és akkor most egy zsák pénzzel mehetnék haza :) Ő is nagy arc volt, mesélt nekünk Vegasról, majd előkapott egy fotóalbumot amiben az ő képei voltak fellépések előtt - nőnek öltözik és úgy énekel :) Ezen már meg sem lepődtünk :) Megérkeztünk a hotelhez, behúztuk a bőröndjeinket a lobby-ba, beálltunk a sorba, hogy becsekkoljunk. Én itt már éreztem, hogy elég rosszul vagyok, egyszer melegem volt, egyszer rázott a hideg, köhögtem, náthás voltam, fájt a fogam, le kellett guggolnom, nem tudtam állni. Csoda hogy még élek :) Végül kaptunk a két szobát, amik egymás mellettiek voltak, nem máshol mint a legfelső, 18. emeleten :) A lobby-tól a szobánking kb. 10 perc volt az út lifttel és gyaloglással. Én bevettem a gyógyszereimet és lefeküdtem aludni, a lányok elmentek felfedezni a várost. Csak annyira emlékszem a sztorijaikból, hogy Teo magassarkúban és fekete miniruciban tipegett Vegas főutcáján az egy kiló kenyérrel, sajttal és sonkával, amik egy nejlonzacsiban voltak. Ezt vették ugyanis a Grand Canyon túrára élelemnek. Kérdeztem is, hogy hol a hagyma meg a paprika?! :)

8. nap

Hajnali 1 órakor fogtunk egy taxit és irány a reptér autókölcsönzője. Nem azért ilyen korán, mert nem szeretünk aludni, hanem csak így volt arra esélyünk, hogy korán odaérjünk a célállomásunkhoz és találjunk parkolóhelyet. Kisebb nehézségek árán felvettünk az autónkat, ami most nem volt olyan nagy, mint az előző, csak 5 személyes. Múltkor a csomagjaink miatt kellett a minivan. GPS-t most is kértünk, a Teri nevet kapta. :) 5 óra alatt értünk oda a canyon déli pereméhez, South Rim, ez már Arizona államhoz tartozik. Ismét felváltva vezettünk, először Teo, aztán én, majd napfelkelte után Zsófi. Összesen 25 dolcsit kellett fizetnünk a belépésért, ezzel a jeggyel akár 7 napot is maradhattunk volna. Leparkoltunk és megrohamoztuk a visitor centert, illetve a mosdót. Ezután felpattantunk az ingyenes buszjáratra, ami a canyon déli részen megy körbe-körbe. Autókat nem engednek be ide. Az első megállónál leszálltunk és kisétáltunk a fák mögötti részre, ahol a kilátóteraszról elénk tárult a GRAND CANYON!!!

“Égnek meredő sziklatornyok és meredek falú szurdokok gigantikus labirintusa. A Grand-kanyon méretei oly hatalmasak, hogy a képződményt még az űrből is látni. 440 kilométer hosszú, közel 30 kilométer széles és 1600 méter mély. A Föld egyik legmélyebb szakadékvölgye, amelynek falai merőlegesen hasítanak bele a Föld kérgébe. A Colorado folyó kevesebb, mint ötmillió év alatt átvágta magát bolygónk kétmilliárd éves történetén, rétegről-rétegre feltárva a geológiai korokat.” (forrás a National Geographic oldaláról) Ennél jobban én sem tudtam volna összefoglalni. Lélegzetelállító a látvány, nehéz szavakba foglalni. Amikor először pillantottam meg, olyan volt, mintha egy nagy poszter lett volna. Néhány percbe telt, hogy felfogjam, ez valóságos. Hasonló érzésem volt, mint Mexikóban a Chichen Itza-nál. A képek és a videók szerintem nem tudják visszaadni azt az élményt, mint amikor ott vagy. Egy szobor vagy egy épület igen, de ez nem. Ez egy olyan hely, amit mindenkinek a saját szemével kell látnia, vegyétek fel a bakancslistátokra.

A shuttle busszal tovább mentünk, leszálltunk a következő megállónál, ahol egy túra útvonal kezdődött, a Bright Angel Trail. Ez a legkönnyebbek egyike volt, nem másztunk le a canyon aljára, csak a peremén mentünk végig egy kb. 2 km-es szakaszon. Útközben mindig megálltunk, fényképeztünk, videóztunk, majd egy fa alá leültünk és nekiláttunk a tízórainak. A Vegasban vett kenyér összezsugorodott eredeti állapotának egyharmadára és felvett egy meghatározhatatlan alakzatot. A lap sajtok (amik szerintem életükben nem láttak sajtot) megolvadtak, a sonka pedig tuti megromlott - bár utóbbiból csak Szilvi és Teo evett. Szilvi volt a konyhásnéni, ő osztogatta az adagokat. :) Ezen a napon is éreztem a bölcsességfogam, nem igazán tudtam harapni sem, az egész állkapcsom fájt, nehéz volt artikulálva beszélni. Zsófi adott gyógyszert a fájdalomra, de sokat sajnos nem használt. Azért köszi Zsófi!!! Végigmentünk az útvonalon, Zsófi és Szilvi többször is kiálltak a sziklák szélére és úgy pózoltak, mintha épp leesnének vagy lelöknék egymást. Én ezt nem tudtam nézni :) Amúgy mindig van olyan turista aki leesik és olyanok is, akik eltévednek, mert nem visznek térképet magukkal a túrákra, illetve kevés folyadékkal indulnak el és kiszáradnak a hőségben. Évente több ilyen halálos eset van, a legfiatalabb egy 4 éves kislány volt 3 éve... Az útvonal végén felültünk újra a buszra, továbbmentünk, és a legközelebbi kilátónál vettünk egy kis ételt, italt, megebédeltünk. Találtunk padokat és asztalokkal, itt lefeküdtünk aludni 2 órára. Már hajnali 1 óta fent voltunk és elfáradtunk :) 7-kor volt a naplemente, a Mohave Point nevezetű részhez mentünk, mert a buszsofőr azt mondta, hogy szerinte itt a legszebb. Csodálatos volt, narancssárga és vörös színbe borult a táj, olyan volt, mintha egy filmet néznénk. Amikor eltűnt a nap, a táj színe újra megváltozott. Ha ide jöttök, akkor a naplementét ne hagyjátok ki! Ez volt a legeslegszebb. 8-ra értünk vissza az autónkhoz, és korom sötétség fogadott minket a parkolóban, foglamunk sem volt, hogy hova parkoltunk. Semmilyen világítás nem volt. Egymást nem láttuk, nemhogy a sötétkék/fekete autót. Nagyszerű...:) A buszsofőr viccelődött erről a buszon, hogy itt nem lesz világítás, de azt hittük, poén. Hát nem. A mobiljaink fénye volt az egyetlen amivel világítani tudtunk. Végül egy negyedórás keringés után meglett. :) Hazafelé Szilvi és Teo vezettek. Hajnali 2-kor leadtuk a vegasi reptéren a kocsit, majd hazamentünk aludni.

Videó a Grand Canyonban tett látogatásunkról:

9. nap

Másnap már nem emlékszem pontosan, hogy hánykor keltünk fel, de talán dél körül lehetett, vagy később. Kiderült, hogy Teo és Szilvi ekkor már ébren voltak és lementek a szálloda medencéjéhez csobbanni egyet. Én még mindig nem voltam a topon, de azért összeszedtem magam. Teo ezen a napon ment haza, mert szerdán már dolgoznia kellett Budapesten és csak így volt repjegye. Először megebédeltünk, aztán irány a hotelunkkal szembeni Caesar Palace. A Caesar Palace-ben 3348 szoba van és egy hatalmas kaszinó, ami szerintem akkora mint egy kisebb magyar város. Az egész design az ókori Rómát mintázza, nagyon szépen megcsinálták az egészet! Külön koncertterme is van, Colosseum névre hallgat, itt szokott fellépni Cher és Celine Dion is. A filmekből is ismerős lehet, itt forgatták az Ocean’s Eleven-t, a Hangover-t, az Iron Man-t, a Dreamgirls-t és a Rocky 3-ból is részeket. Igazából itt az összes hotelbe ki-be lehet járkálni, mert mindegyik földszintjén egy kaszinó van. Nem kell kiöltözni sem, a legtöbben rövidnaci - póló kombinációban ültek a játékgépek előtt. Persze voltak olyanok is, akik koktélruhában flangáltak fényes nappal a főutcán - de ez Amerika, és legfőképpen: ez VEGAS, szóval itt semmi sem ciki :) Feltűnően sok nagymami és nagypapi korú ember játszott a kaszinókban, azon röhögtünk, hogy épp az unokák karácsonyi ajándékra félretett pénzt játszák itt el :) Amúgy mindenféle korosztály volt, Vegas az a hely, ahova bármelyik életkorban érdemes jönni, kivéve ugye 21 év alatt. Itt az utcán is lehet alkoholt fogyasztani, sokan vittek a kezükben nagy színes koktélos poharakat - ekkor elhatároztam, hogy ilyet én is fogok inni, bármi is legyen benne! :) A Ceasar Palace után a híres Bellagio Hotelhez mentünk. Ez a hely is flancos volt, csak olyan boltok mellett mentünk el, ahol egy táska ára többe került mint a komplett 10 napos túránk összesen. :) Az utcán itt is árultak “ice cold water”-t (jéghideg vizet) 1 dollárért, ami nagyon jól jött a forróságban. Teotól hamarosan elköszöntünk, ő kiment a reptérre és nekivágott a Las Vegas-Salt Lake City-New York-Genf-Budapest 2,5 napos repülőútjának. Jól hangzik, ugye? :) Nagyon örültem Teo-nak, hogy sikerült eljönnie velünk és ezer hála amiért hazavitte 1,5 bőröndnyi cuccomat! Miután elbúcsúztunk tőle, visszamentünk a szobánkba, letusoltunk, átöltöztünk, majd visszamentünk a Strip-re. 3 olyan látványosság is van a turistáknak, ami ingyenes és a Strip-ről lehet megnézni. Ebből kettőt láttam ezen az estén, a harmadikat másnap. Az első egy vulkánkitörés volt a Mirage Hotel előtt, aminek a melegét mi is éreztük, majd egy kalózos showt is megnéztünk a Treasure Islands Hotel előtt. Ez utóbbi nekem annyira nem tetszett. Ekkor megint rosszul éreztem magam és úgy éreztem hogy muszáj hazamennem lefeküdni, bármennyire is maradnék a csajokkal. Komolyan, nem emlékszem, hogy utoljára mikor éreztem magam ennyire rosszul. Én sosem vagyok beteg, max 2-3 napos nátha ami Neocitránnal el is múlik. De láz, levertség...soha. Erre még rátett egy lapáttal a fogfájás, ami miatt a fejem is fájt néha. Egyáltalán nem örültem, hogy pont a nyaralás alatt volt ez az egész...de nem tudtam mit tenni. Szóval én hazamentem busszal - ahol nem tudtam jegyet venni, mert nem láttam jegyautomatát de szerencsére nem jött ellenőr. :) Kicsit messzebb rakott le a hotelunktól, ezért láttam esti kivilágításban a Paris-t, a Párizs mintájára épült hotelt az Eiffel torony másolatával és a diadalívvel együtt. Lepihentem, bevettem a gyógyszereimet és elaludtam. Ezalatt Zsófi, Dóri és Szilvi végigsétált a Strip-en egészen a Stratosphere Tower-ig. Ez egy torony, egy hotel, egy kaszinó és egy kisebb vidámpark is egyben. De az érdekessége, hogy a vidámpark a torony tetején, 335 méter magasban van. Itt vannak a világ legmagasabb "ride"-jai. Csak 3 attrakció van, de Dóri és Zsófi mindegyikre felültek. Ki kellett várni a sort, ehhez Szilvinek nem volt kedve és idő közben hazajött. Ja, azt kihagytam, hogy ezen a napon valamikor délután kipróbáltuk a nagy koktélos poharakat és nagyon fincsi jégkásás, alkoholos, gyümölcsös italok közül lehetett választani.

10.nap

Hétfőn reggel Dóri és Zsófi elindultak Hawaii-ra, ezért elbúcsúztunk tőlük korán. Szilvivel 11-kor kicsekkoltunk, kértünk közösen egy olyan nagy limonádés koktélszerűséget és kifeküdtünk a medencepartra. Délután sétálgattuk a Strip-en, megnéztük Vegas legnagyobb hoteljét, a Venetian-t. A 40 emeletes szálloda köré egy mini Velence van felépítve, még gondolázni is lehet egy kis pénzért. Nem tudom...én inkább majd az igazi Velencében akarom ezt kipróbálni, itt olyan mű lett volna. Mindenesetre, ez is nagyon szép volt. Szilvivel megláttunk egy kétszintes épületet egy ufo szerű hatalmas árnyékolóval a tetején - kiderült, hogy egy kis bevásárlóközpont akadt az utunkba. Mivel nincsenek véletlenek, a sors akarta azt, hogy itt lyukadjuk ki, nem kellett magunkat sokáig győzködni, hogy bemenjünk :) Megtaláltuk a Forever 21-t is, ahol bevásároltunk, de csak azért, mert olyan ügyesen gazdálkodtunk a pénzünkkel, hogy még maradt. Visszafelé megnéztük a Paris-t és a Bellagio Hotel fantasztikus szökőkút show-ját. A hotelünkben ettünk egy jó kis olasz vacsit, majd indultunk a reptérre. A taxisunk most is iszonyat jófej volt, vicces sztorikat mesélt a turistákról, plusz kiderült hogy igazából new yorki, csak 5 éve lakik Vegasban. Sokszor van olyan eset, hogy annyira részeg valaki, hogy a 20 dollárost 100-asnak nézi és a 13 dolcsis végösszegből csak 5-öt kér vissza. Vagyis taxisunk nyert 85 dollárt :) Hiába figyelmezteti az adott embert, őt nem érdekli. Kiértünk a reptérre, itt is lehet még játékgépezni, ha maradt egy kis pénzed. Nekünk nem maradt :) Sikeresen becsekkoltunk, megvolt az átvizsgálás, kicsit várakoztunk, majd felültünk az éjjel 11:20-kor induló gépükre, amivel new yorki idő szerint 7:25-re érkeztünk meg a Nagy Almába.

Szilvitől elbúcsúztam, nagyon jó útitárs volt, sokat nevettünk. Köszönjük Lujzikánk, hogy eljöttél és hogy veled ünnepelhettük a 22. szülinapodat!!! Még találkozunk, az is lehet, hogy újra Vegasban - de addigra tuti kihúzatom az összes bölcsességfogamat :)

Videó Las Vegas-ról. (Zene: INXS - Pretty Vegas)

Itt a vége. Nagyon szuper volt a nyaralásunk, de a fogam miatt az utolsó pár napot nem tudtam felhőtlenül élvezni sajnos.

Köszönöm a Csajoknak is, remélem legközelebb is a Csilli Tours-t választjátok! :)

Puszi

Ps: pontosan egy hét múlva megyek haza.... :) :( ... még a héten írok bejegyzést az elmúlt napokról

West Coast Trip - Part 2/3

4.nap

7-kor keltünk fel Monterey városkájában a bérelt autónkban. :) A helyi Starbucksban kezdtük a napot, ahol átöltöztünk, fogat mostunk, reggeliztünk, neteztünk. Monterey a jazz fesztiváljairól híres csak, különben egy csendes kis óceánparti “aprajafalva”. 9-kor indultunk útnak és egy kicsit aggódtunk a hűvös, ködös idő miatt. Hamar elszállt minden félelmünk, mert Monterey-ből kiérve, mintha elvágták volna a ködfelhőket, szikrázó napsütés és kék ég fogadott minket az 1-es úton.

A legendás Pacific Coast Highway-en vezettünk le dél felé, amiről már nagyon sok szépet hallottam. Ilyen környéken még nem vezettem sosem. Az út kicsit kanyargós volt, bal oldalunkon a hegyek, jobb oldalon a Csendes-óceán és a sziklás partvonal nyújtott fantasztikus látványt. Amikor én ültem a volán mögött, akkor minden rendben volt, de mikor Dóri átvette a kormányt, akkor az anyósülésen kicsit féltem a kanyarokban. Alattunk szakadék volt... és tériszonyos vagyok :) Többször is megálltunk fotózni. Egyik alkalommal megállt mellettünk egy rendőrautó. Egy cuki, nagypapi korú sheriff szállt ki belőle és megkérdezte, hogy minden oké-e. Mondtuk, hogy igen. Erre a válasza: “Nem láttam fényképezőt a kezetekben, azt hittem lerobbantatok!” :) Beszélgettünk vele egy kicsit és csináltunk egy közös képet is. Kölcsönadta a távcsövét és megmutatta hol napoznak a fókák a sziklákon. Mentünk tovább és a rádió helyett hallgattuk az előre összeállított “california cd-nket”. A Megasztár 6-ban sem fogunk indulni, de azért jól szórakoztunk éneklés közben :) Azt hiszem a két nyerő szám, amik az út nagy slágerei voltak és mindig énekeltük őket: “Katy Perry - California girls” és “Rihanna ft. Eminem - I love the way you lie” voltak. Egy kis autózás után megérkeztünk egy olyan partszakaszra, ahol fókák napoztak a homokban. Nem mentünk közel, egy kis sétányról néztük őket. Annyira édesek voltak! Voltak, akik folyamatosan szórták a hátukra a homokot,, két fóka “kergette” egymást, a többiek csak élvezték a sunshine-t. Hát igen, nem olyan volt mint az állatkertben, ahol be vannak zárva szegénykék.

A fókanézés után tovább indultunk és délután 4 körül megérkeztünk Santa Barbarába. Ez is egy kis óceánparti városka pálmafákkal, éttermekkel. Nincs különösebb látnivaló. Igazából itt ebédelni/vacsorázni álltunk meg. Mily meglepő, egy mexikói étteremre esett a választás, még mindig nem unjuk - ti Olvasók már lehet :) Én spenótos sajtos enchiladas-t ettem guacamole-val és egy margaritát ittam hozzá - happy hours volt :) Azt hiszem Zsófi is ugyanezt ette, csak ő limonádét kért, mivel Los Angelesig ő volt a sofőr. Dóri sajtos quesadilla-zott, Szilvi és Teo pedig valamilyen húsos ételt rendeltek. Kisétáltunk a homokos partra, Zsófi és Szilvi lecsekkolták az óceán hőmérsékletét - azt mondták hideg :) Fényképezkedtünk, elénekeltük Szilvinek (becenevén Lujzinak) a Boldog szülinapot című dalt, majd visszamentünk a parkolóba és irány az Angyalok Városa! :)

Este 8-ra értünk Los Angelesbe, út közben próbáltuk fürkészni a Hollywood feliratot, de csak nem láttuk meg. A szállásunk a Hollywood Boulevard-on volt és a Banana Bungalow névre hallgatott. Ez is egy diákszálló, Lysann, a német au pair barátnőm ajánlotta. Ingyen tudtunk parkolni a belső udvarban, becsekkoltunk, elfoglaltuk a szobánkat. 3 db emeletes ágy volt, csak mi öten voltunk. Tartozott hozzá egy konyha és egy fürdő is. Szilvi hiányolta a banánt, mint welcome csomagot, ha már Banana Bungalow a hely neve. Ezen az estén csak a sarki éjjel-nappaliba mentünk le egy kis üdítőért, vízért, majd álomra hajtottuk a fejünket.

Videó a Pacific Coast Highway-en tett utazásunkról:

5.nap

Reggel korán keltünk, elmentünk reggelizni a hostel hátsó kertjébe, ami nagyon hangulatosan volt berendezve. Szilvi bánatára banánt most sem adtak, de volt müzli és pirítós. Vaj, lekvár és mogyorókrém volt a választék még. (mikor mogyorókrémet írok, ne fincsi nutellára gondoljatok, hanem sós földimogyorókrémre...) Én ezen a reggelen cseréltem Dórival, mert nem szeretem ezeket a tejben ázott müzliket, így ő megkapta az enyémet, én pedig az ő pirítósát. (amikor kenyeret írok, ne a finom otthoni kukoricás, ropogós héjú 1kg-os kenyérre gondoljatok, hanem egy előre szeletelt, cukrozott, “olyanpuhahogymindjártszétesik” kenyérre amire még azt is rá merészelik írni hogy teljes kiőrlésű. Vicc.)

Los Angeles (spanyolul azt jelenti: Az angyalok) egy majdnem 4 milliós nagyváros, röviden csak LA-nek hívják. Az ország egyik legnagyobb bevándorlási központja, etnikailag és kulturálisan rendkívül sokszínű.

A napot a belvárosban, vagyis downtown-ban keztük. Először az Olvera Street-en néztünk körül, ami egy kis sétáló utca közép- és dél-amerikai árusokkal. Újra Mexikóban éreztem magam :) Mivel még korán volt, nem volt semmi nyüzsgés. Elindultunk a városháza felé, megnéztük a Los Angeles Police Department-et és a Walt Disney Concert Hall-t. Ez utóbbi tetszett a legjobban, ilyen épületet még sosem láttam. Walt Disney özvegye, Lillian Disney ajándékozta ezt a 240 millió dolcsit érő koncerttermet a városnak. Kedves volt tőle :) 2003-ban adták át ezt az ólommentes acéllal borított, futurisztikus csodát. Olyan mintha összegyűrtek volna egy gigantikus alufólia darabot. Ezzel szemben áll a Dorothy Chandler Pavilion, ahol szintén koncerteket adnak. Visszasétáltunk az autóhoz és belebotlottunk egy híradós forgatásba. A műsorvezető tuti híres volt, de mi nem ismertük :) Nekem downtown nem tetszett, nagyobbra és nyüzsgőbbre számítottam. Ami furcsa és meglepő volt, hogy embert nem lehetett nagyon látni, kihaltnak tűnt az egész.

Következő állomásunk a Hollywood felirat volt. Nem tudtunk felmenni autóval, csak egy bizonyos pontig, innen csináltunk képeket. Ez már Beverly Hills-hez tartozik, a Santa Monica Mountains tetején áll. Nagyon szép házakat láttunk útközben. A 14 méter magas fehér betűk 1923-ban kerültek ide.

Visszamentünk a Hollywood Boulevard-ra, ahol vettünk egy térképet a sztárok címeivel. Ilyen túrára be is lehet fizetni, de nekünk volt autónk és GPS-ünk is, úgyhogy magunk indultunk a hírességek házaihoz. Első megálló Hugh Heffner playboy villája volt, ahol csak a kaput és a kertészt láttuk, illetve visítozás hallatszott a kertből :) Szilvi szerint ezek állatok voltak, mert Heffner nagypapinak állítólag állatkertje is van. Ez már sosem fog kiderülni :) Ezután már pontosan nem tudom mi volt a sorrend, mert sokszor megváltoztattuk, de pl David és Victoria Beckham háza előtt elidőztünk egy kicsit. Nekik is körbe van kerítve az egész ház hatalmas borkokkal és növényekkel, csak a kaput láttuk - de az szép volt :) Kijött a házból egy harmincas szőkésbarna hajú nő, szerintünk golfoktató vagy a babysitter volt :) Ahova be is láttunk egy kicsit, az a jazz énekes Ella Fitzgerald háza volt. Rihanna, Madonna és Elvis régi házát is a sövény takarta :)

Santa Monica-ra mentünk a Beverly Hills-ben elkapott “lesifotók” után és a napsütésből megérkeztünk a ködbe és a szélbe. California furcsa egy kicsit...egyik helyen mintha nyár lenne, a másikon ősz. :) Beültünk gyorsan pizzázni egy helyre, aztán sétálgattunk a 3rd Street Promenade-en, ahol nagyon jó kis üzletek voltak. Lementünk az óceánpartra is, hogy meglessük, tényleg annyian görkoriznak-e, mint a filmekben. Lehet hogy a rossz idő miatt, de görkorisokat nem láttunk, szörfösöket viszont igen. Kint voltak a Baywatch-ból ismert életmentő tornyok azokkal a narancssárga műanyag levegővel teli izékkel, amikkel futnak be a vízbe. (Ennek mi a neve?! :) ) A mólóra is kisétáltunk, megtaláltuk a Route 66, vagyis a híres 66-os út végét. Milyen jó, hogy voltunk már a kezdőpontjánál, ami Chicagoban a Buckingham Fountain-nál van és most itt is. A következő az lesz, hogy végigvezetünk rajta - a kérdés hogy mikor. Egyszer majd biztos, de az elkövetkezendő pár évre már megvannak a nyaralási úticéljaim és ez egyelőre nem szerepel köztük.

Vissza a kocsiba, átvezettünk Venice Beach-re is, hátha ott süt a nap, de nem jártunk szerencsével. Azért itt is kisétáltunk a parthoz, találtunk egy jó kis gördeszka parkot. Nem deszkáztunk, csak néztük a többieket :)

Este 8-kor leadtuk az autónkat, Christ, és könnyes búcsút vettünk Jolitól, a GPS-ünktől. Taxival mentünk haza, most egy afrikai származású sofőr vitt minket vissza a hostel-be. Ezen a napon volt Szilvi 22. születésnapja, aminek alkalmából lementünk bulizni a Banana Bungalow földszintjére. Karaoke est volt ingyen sörrel. Én a sört nem szeretem, úgyhogy a sarki liqour shop-ban beszereztünk egy üveg vodkát és narilevet. Poharaink voltak a konyhában, azokkal együtt lesétáltunk a buliba. Csomóan énekeltek, volt egy, azt hiszem ausztrál csapat, akik fiúkból és lányokból álltak. A fiúk úgy néztek ki mint a Backstreet Boys tagok 10 éve, és a hangjuk is olyan volt. Énekeltek is egy számot tőlük, az “I want it that way”. Emlékeztek?! :) Volt egy fekete lány, aki tök jó számokat énekelt, kicsit India Arie-s hangja volt és egy koreai csaj is, ő inkább csak lassú, szerelmes számokat dalolt. A műsorvezető, aki a diákszálló egyik recepciósa is volt egyben, tudta, hogy Szilvinek ma van a szülinapja, ezért elénekelte a Happy Birthday-t neki. Whohoo! Ezután a csajok kitalálták, hogy ők Eddát akarnak énekelni. Persze a listán nem volt magyar szám, de a “DJ” megoldotta úgy, hogy Youtube-ról kivetített egyet. Én voltam a camerawoman és az egyetlen az egész teremben, aki ismerte a számot és tudta is hogy miről énekelnek a csajok :) Jó volt egy fős rajongótábornak lenni, annyira drukkoltam nekik, hogy a videó elején elbotlottam a színpad előtti hangfalakban - ezt majd úgyis látjátok a videóban, ha a lányok megengedik hogy feltegyem.

Ps: Az röhögjön rajtam először, aki még egyszer sem botlott meg hangfalban egy buliban videózás közben, miközben táncolt és miután alkoholos italt fogyasztott :)

6.nap

Ezen a napon kétfelé váltunk. Szilvi és Teo Santa Monica-ra mentek, Dóri, Zsófi és én a Universal Studios-ba. A hostel-ben lehetett befizetni, kaptunk 8 dolcsis kedvezményt és egy minibusz vitt minket el a helyig. A sofőr elmesélte, hogy azért jobb LA, mint San Francisco, mert ha itt földrengés van, az vízszintes irányban történik, San Francisco-ban pedig fel-le mozog minden :) Oké.

A Universal Studios bejárata előtt egy kisebb “város” van felépítve, itt sétáltunk végig először. Mesebeli zene ment, ami nagyon megadta az egész hangulát, olyan érzésem volt, mint mikor tavaly Disney World-ben jártunk. Megérkeztünk a kapuig, ahol természetesen vörös szőnyeg volt leterítve, és egy forgó gömbön díszelgett a Universal Studios felirat. Úgy izgultam, mint egy kisgyerek :)

A parkban többfajta attrakció van, mi a Studio Tour-ral kezdtük Évi javaslatára. Nem is kellett sokat sorban állni, hamar felszálltunk a kis nyitott oldalú vonatokba/dottókba. Végigvittek minket a forgatási helyszíneken, valódi díszleteket láttunk, közben a buszon levő tv-kben bejátszottak jeleneteket azokból a filmekből, ahol épp körülnéztünk. Hihetetlen, hogy tényleg felépítenek mini városkákat a semmi közepén. Egyszer csak a kisvonatunk megállt egy sötét barlangban, megkérték, hogy vegyük fel a 3D-s szemcsit, amit kaptunk. A barlang ekkora belülről egy dzsungellé változott és King Kong jött velünk szembe, közben jobbra-balra rázkódtunk, spricceltek vizet is közénk. Nagyon jó volt! A másik ilyen beltéri rész az volt, mikor egy katasztrófa filmet imitáltak. Újra megállt a kisvonatunk egy alagútban, ami egy metróállomásnak volt berendezve. Egyszer csak elkezdett rázkódni minden (mi is), leszakadt az utcaszint - nekünk a mennyezet - ahonnan becsúszott egy kamion és majdnem nekünk ütközött, ezután befutott egy metró, ami nem tudott fékezni, majd kettétört. A másik oldalról jövő árvíztől vizesek lettünk. Nagyon jó volt ez is!!! Mikor elindult a vonatunk kifelé, a díszlet elkezdett visszarendeződni :) Voltunk egy Halálos iramban résznél is, ahol volt tűz és víz is, áthaladtunk egy cápás tónál, ahol hirtelen felbukkant a cápa és meg akart enni minket, láttuk a Lila akác közt, vagyis a Wisteria Lane-t. Csak egy szakaszát, a többi le volt zárva...pedig ez a kedvencem. Nem baj, a sorozatot úgyis mindig nézem.

A Studio Tour után egy olyan show-t néztünk meg, ahol speciális effekteket mutatnak be. Önkénteseket kértek (itt az USA-ban nem kell könyörögni, a fél közönség felteszi a kezét) és rajtuk mutatták be a különböző trükköket. A legtöbb a green screen-re épült, vagyis a zöld vásznas trükkökre, volt egy olyan is, hogy elvágták egy nő kezét egy speciális késsel - de nagyon valódinak tűnt :) Hihetetlen, hogy mennyi mindenre képes ma már a technika, többre mint gondolnánk. Ez is nagyon-nagyon tetszett.

Ezután bementünk egy Terminátor-os show-ra, majd a Jurassic Park díszletei között hajókáztunk végig. Néha jöttek dínók, újra jött egy kis vízspriccelés - nekem egy kicsit uncsi volt, lehet hogy azért mert a Jurassic Park sem a kedvencem?! A végén a hajó amiben ültünk beért egy sötét részbe és lezuhant 25 méter magasból egy folyóba...én egy kisebb szívrohamot kaptam, levegőt tuti nem...ez egy 8 emeletes ház magassága....szerintetek?! Örültem, hogy élek. :) Mindenki csurom víz lett, ekkor megállapítottuk a csajokkal, hogy a Universal Studios egy vízipark, mert eddig mindenhol vizesek lettünk, kivéve a spec. effeketeknél. Valaki már rutinos volt és esőkabátban ült fel a hajóra :) Átmentünk a Múmia című filmhez tartozó attrakcióhoz. Én először nem tudtam, hogy ez hullámvasút, annyi volt kiírva, hogy “Mummy”. Mondjuk akkor vált gyanússá, mikor megláttam hogy a táskáinkat be lehet zárni kis szekrényekbe... Itt is egy kisebb szívinfarktust kaptunk :) Sötétben ment végig a hullámvasút, soha nem tudtad, hogy most lefelé, felfelé vagy épp visszafelé fogsz-e menni. Közben végig félelmetes zene ment, volt hogy a skarabeusz bogarak jöttek, ekkor levegőt fújtak a lábunkhoz - Zsófira gondoltam pont, hogy él-e még, de nem láttam őt a sötétben, pedig kettővel mellettem ült. Egyszer megálltunk, akkor egy nagy vásznon Imhotep, a múmia szelleme jelent meg és kiabált valamit egyiptomi nyelven, gonosz hangon. Innentől kedve mentünk menetiránnyal hátra. Rövid volt, de intenzív. Vicces volt visszanézni a fotót, amit csinált rólunk a kamera :) Állítólag ez a hullámvasút szembesít 6 féle félelmünkkel - félelem a: sötétségtől, haláltól, gyorsaságtól, magasságtól, bogaraktól és a gonosz szellemektől. Túléltük :)

Ezután Zsófi és Dóri felültek egy Simpson-os hullámvasútra, én pedig benéztem a House of Horrors-ba, mert horror film rajongóként ezt nem hagyhattam ki. Már a bejáratnál az 1931-ben Lugosi Béla által játszott Drakula képe fogadott. Most is beigazolódott, hogy a magyarok mindenhol ott vannak, még Hollywoodban is :) Ebben az épületben az volt a lényeg, hogy haladtunk sötét keskeny folyosókon, hidakon, sejtelmes zenét hallgatva, majd néha kiugrottak “halott” emberek, szörnyek a semmiből. Előttem egy latino apuka ment 3 tinilányával, akik végig sikongattak és ha előugrott valaki a sarokból, akkor el is futottak. :) Végig egymást szorongatták, én meg végig röhögtem :) Már csak ezért érdemes volt bejönni. Vízspriccelés itt is volt, mire pont megszáradtam, újra vizes lettem.

Ezután elmentünk a Shrek 4D-re, ami nekem egy kicsit csalódás volt. Megnéztünk egy 3D-s filmet, ami alatt a székünk néha rázkódott és megint kaptunk egy kis vizet az arunkba az előttünk levő ülés támlájáról.

Az utolsó hely ahova mentünk a Water World volt. Ez egy hatalmas medence díszlettel, körülötte félkörben a lépcsőzetes nézőtér terül el. 5-kor kezdődött a show és amíg gyülekezett a nép, addig a műsorban szereplő katonának/harcosnak öltözött szépfiúk locsolták a közönséget vízzel. Nem ültünk az első sorba :) Ezután elkezdődött az előadás, ami egy kis 20 perces mini kaland/akciófilm volt mindenféle veszélyes dologgal megspékelve, mint például, robbanás, magasból leugrás, repülőgép becsapódás :) Nekem nagyon tetszett!

Csináltam egy videót azokról az attrakciókról, amiknél tudtunk kamerázni...

Ezután vett fel minket a kisbuszunk és visszamentünk a szállásra. Szilvi és Teo még sehol sem voltak, gondoltuk jól elvannak Santa Monica-n a vízimentőkkel, ezért mi inkább lefeküdtünk aludni. Nem is tudom hánykor keltünk fel, csak arra emlékszem, hogy én akkor már nem éreztem jól magam, fájt mindkét bölcsességfogam helye, a torkom, fújtam az orrom és valamelyik attrakción meghúzódhatott a nyakam, mert nem tudtam jobbra fordítani és lázasnak éreztem magam. Így indultunk neki a Walk of Fame-nek.

A Walk of Fame a Hollywood Boulevard-on van, a hírességek sétánya, ahol szinte már majdnem mindenki kapott egy csillagot...több mint 2000 ilyen fekete gránitkövön tudunk végigsétálni. Az elsőt 1960-ban tették le Joanne Woodward amerikai színésznő tiszteletére. (ő egyébként Paul Newman özvegye) Tele van ajándékboltokkal, én nem találtam egy szép mágnest sem, ezért inkább nem vettem. Megérkeztünk a Kodak Theater-hez, ami 2002. óta otthona az Oscar-díj átadásnak. A hatalmas előadó termen kívül egy csomó drága üzlet van az épületben. Én itt elég rosszul éreztem magam a torkom és a fogam miatt, ezért elsőnek értem vissza a hostel-be. Összepakoltam a bőröndbe a cuccaimat, mert másnap reggel már indultunk a Bűnök városába, Las Vegasba. :)

Videó Los Angeles-ről. Zene: "Lenny Kravitz - California" című száma és a "Beverly Hills 90210" című kedvenc tinisorozatom betétdala :)

A nyaralás befejező része a jövő hét elején következik...