2010. november 28., vasárnap

The End


Sziasztok!
Elérkezett az ideje az utolsó bejegyzésnek. Ez egy kis összegzés lesz...igazából nem tudom, hogy hogyan kellene befejezni egy blogot, úgyhogy csak írom, ami eszembe jut. :)
A KEZDET
“Szerencse: ha a terv és a lehetőség találkozik.”
Körülbelül 2 éve találtam ki, hogy belevágok az au pairkedésbe. Mindig is ki akartam próbálni milyen külföldön élni - rövidebb vagy hosszabb időre. 18 éves voltam, amikor a sulival kimentünk Angliába és a magyar idegenvezető felhozott Londonban a buszra egy ott dolgozó au pairt, aki egy kicsit mesélt nekünk az életéről. Akkor elhatároztam, hogy egyszer majd én is au pair leszek Londonban, beleszerettem a városba. Viszont 2 éve, mikor elkezdtem böngészni az au pair oldalakat, rábukkantam az Au Pair in America oldalára és Nuci és Teo blogjára is. Elolvastam mindkettő naplót az elejétől a végéig és eldöntöttem: nem Angliában leszek au pair, hanem az Amerikában. Miért?! Mert sosem szerettem igazán a brit akcentust, és gondoltam az USA-ba később bonyolultabb és költségesebb lesz kijutnom, mint Angliába. Na és persze mindig is érdekelt Amerika, elsősorban New York. Megtörtént a jelentkezés, és az első telefonhívás a családtól. Erről már írtam a blog elején. New Yorkból jött a hívás és eldöntöttem, hogy ők lesznek az én host családom. Nagyon szerencsésnek éreztem magam! 4 hónapom volt a kiutazásig, izgatott voltam, számoltam vissza a napokat és mindennap megnéztem New Yorkot a Google Earth-ön. :) 2OO9. április 6-án a JFK-n való landolás után felültünk a buszra, ami az orientációra vitt minket. Akkor szólalt meg egy hang a fejemben, ami szerintem minden au pairnek megszólal a kintléte során valamikor: „Mit keresek én itt??” Ez így vicces leírva, de akkor ezt nagyon is komolyan gondoltam. :) A busz nem volt tele, talán a harmadáig töltöttük csak meg. Minden lánynak volt az országából valaki, akivel a saját nyelvén beszélt, én egyedül ültem. Azért váltottunk pár szót a lányokkal, de mindenki fáradt volt. Néztem ki az ablakon, kietlen részeken mentünk és ez a hang ismétlődött a fejemben: „Mit keresek itt? Normális vagyok, hogy kijöttem? Úristen, Amerikában vagyok!!!” :) Ez a kérdés többé aztán nem is jött elő.
CULTURE SHOCK & HOMESICK, WHERE ARE YOU?!
“Próbálj jobb emberré válni, és ismerd meg önmagad, mielőtt megismernél valaki mást, és tőle várnád, hogy megmondja, ki vagy.” G. G. Márquez
Eltelt 1 hét, 2 hét, 3 hónap, fél év… nem volt honvágyam és az orientáción sokat emlegetett kulturális sokk is elkerült. Először azt gondoltam, hogy valami baj van velem :) Élveztem, hogy New Yorkban vagyok, beleszerettem rögtön a városba, új barátokat szereztem, jöttem-mentem, júniusban már a floridai utat tervezgettem és túl voltam egy Boston/Newport és egy Niagara vízesés túrán is. Lehet, hogy mindez máshogy alakult volna, ha egy rossz családhoz kerülök?! Vagy ez inkább személyiségfüggő?! Mindenesetre szerintem számít az, hogy ki mennyire nyitott, önálló, független és tudja, hogy miért ment ki. Hiányoztak a barátok és pár magyar dolog, de nekem szerencsére nemcsak attól függ a boldogságom, hogy eszem-e túrórudit vagy hogy hetente találkozom-e a barátaimmal "élőben". Többen is írták e-mailben, hogy milyen jó nekem, hogy nem volt honvágyam, és félnek, hogy nekik lesz, sok kérdést kaptam ezzel kapcsolatban. Ezekre általában azt válaszoltam, hogy ha ismered önmagad, akkor tudod a választ. Én valahol mindig tudtam, hogy nem leszek rosszkedvű azért mert más országban élek, nem fogok befordulni, mert egy fogadó családdal kell laknom, tudtam, hogy megcsinálom az egy évet – illetve a hosszabbított évet - mert szeretném. Ha nem így lett volna, akkor ki sem megyek, vagy hazajövök. Ez nem kötelező, feleslegesen nem kell szenvedni. Aki pedig honvágyas típus, annak ez egy jó kis feladat lehet - megszoksz vagy megszöksz. (Közben más au pairektől  is hallottam, hogy nem volt honvágyuk, tehát nem egyedi eset vagyok. :) ) 
AMIKOR ELEGED VAN
“Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt.” D. Parton
Természetesen nem tejfel az au pair élete. Egy másik családdal kell együtt lakni és alkalmazkodni az ő életvitelükhöz, házirendjükhöz, szabályaikhoz. Én személy szerint ezt tartom a legnehezebbnek az au pairkedésben. Nem ők igazodnak hozzád, hanem te hozzájuk. (pl. füldugó használata erősen ajánlott hétvégi reggeleken) Mivel nincs tökéletes fogadó család, ezért minden au pairnek akadnak kisebb-nagyobb konfliktusai a szülőkkel és a gyerekekkel. Nekem szám szerint 4 nagyobb incidensem volt az anyukával és a középső gyerekkel összesen: 2-2 :) Ezek az első 4-5 hónapban történtek. A középső gyerekkel sokáig szörnyű volt a viszonyunk. Persze az első időkben még próbálkoztam, iskola után felvettem és megkérdeztem, hogy milyen volt a napja. Nemhogy választ nem kaptam, köszönni sem köszönt. Egy idő után meguntam a jópofizást és már csak köszöntem neki, mikor beült az autóba. Sosem beszélgettünk, vagy ha valamit mondtam neki, akkor legjobb esetben is egy "okay" volt a válasz. Rosszabb esetben az angolomat kritizálta - nem építő módon. Volt hogy 2 órán át ültünk az autóban egy helyben, mert nem akarta bekötni a biztonsági övét. Vagy kiabált velem vezetés közben, mert úgy gondolta ő majd megmondja melyik útvonalon kell az iskolába menni. Ebbe én beletörődtem, tudtam hogy mindenkivel így viselkedik a családban. Ha ilyen helyzet volt, mindig arra gondoltam, hogy ők nem az én gyerekeim, nem az én családom, nem az én problémám. Én csak csinálom amire kérnek, hétvégén megkapom a pénzem és kész. 2O1O. elején viszont valami megváltozott és O. egyre közvetlenebb, kedvesebb lett. Elkezdtünk együtt főzni, beszélgettünk, kérte a segítségemet is néhándologban. Próbáltam kitalálni, hogy mi történhetett és arra a következtetésre jutottam, hogy egyszerűen benőtt a feje lágya, belátta hogy jobb ha barátok vagyunk mint ellenségek. :) Ezután összehasonlíthatatlan volt a különbség a hétköznapokban, sokkal szívesebben mentem érte és vártam az estét, hogy együtt készítsük a vacsit. A régi au pairek megkérdezték, hogy ezt hogy csináltam, mert nekik is eléggé megkeserítette az életüket akkoriban. Azt tudni kell, hogy ők kiabáltak vele és mindig nagyon felhúzták magukat, ha a gyerek nem úgy viselkedett ahogy kellett volna. Én nyugiban tűrtem és nem érdekelt, mert tudtam hogy így is, úgy is megkapom a heti fizetést :) Akkor minek ordibáljak?! Lehet hogy ez volt a titok. ;)
NEW YORK CITY
“Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod ha ez az álom aztán véget ér.” S. Meyer
New York egy metropolisz, egy város amely sohasem alszik, a kultúrák olvasztótégelye, ahol mindent megtalálsz és ahol bárki lehetsz. És a város, ami 1,5 évig az otthonom volt. Még most is egy kicsit hihetetlen, de azért már kezdek hozzászokni a tényhez és ahhoz, hogy tényleg valóra vált egy hatalmas álmom. Biztosan mindenki egyetért azzal, hogy teljesen másnak tűnik egy város, ha turistaként vagy ott x napig, és más ha ott töltöd a mindennapjaidat. Többen szokták kérdezni, hogy miért szeretem New Yorkot. Erre nem tudok egy épkézláb, egymondatos választ adni, egyszerűen imádom és kész. Nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene. :) Tetszik a fekvése, az hogy két folyó találkozásánál, egy öböl mellett terül el, az hogy van egy kis része az óceánnál. Tetszik az, hogy nagyon különböző kerületei vannak, mindenféle épületekkel, egészen az európai stílusú brownstone házaktól, a régi tűzlétrás téglaházakon át a modern "felhőkarcolókig". Tetszik az, hogy rengeteg féle ember mászkál az utcákon és az, hogy többen felvállalják az egyéniségüket, stílusukat, bármilyen féle hovatartozásukat, mint például Magyarországon. Tetszik az, hogy este a sok kivilágított magas épület és a hidak csodálatos látképet adnak a városnak. Tetszik a nyüzsgés, az hogy a város élettel teli, legyen bármilyen évszak vagy napszak. Tetszik az, hogy a nagy betondzsungel közepén ott áll a hatalmas Central Park. Tetszik, hogy rengeteg ingyenes múzeum, szabadtéri program, koncert- és sportlehetőség van. Imádom a Union Square-t mert mindig ott taliztunk Évivel, a Washington Square-t a diadalív miatt, a Battery Parkot mert szép a kilátás az öbölre, Central Parkot mert mindig ott piknikeztünk, Brooklynban a Court Street üzleteit és bárjait, a Brooklyn Promenade-et a csodás panoráma miatt...Még sorolhatnám holnapig, hogy mi tetszik. Azt biztosan tudom, hogy többször vissza fogok menni látogatóba. A host családom ajtaja szerencsére mindig nyitva áll.
BARÁTSÁGOK
“Kifordítva mindenki rózsaszín.” Anonymus
Kezdem a magyarokkal. Időrendi sorrendben: Teo, Dóri, Évi és Zsófi. Ők azok a magyar barátok, akiket ezzel a programmal nyertem. Nem fogok mindenkiről külön-külön írni, mindegyikük teljesen más, mégis imádom őket. Mielőtt kijöttem, nem gondoltam volna, hogy velük fog összehozni a sors... Összeköt minket az itt töltött idő, az együtt átélt utazások, bulik, beszélgetések (Skype konferencia RULEZ). Köszönök nekik mindent, nélkülük nem lett volna ilyen szuper 1,5 évem!
"- Micimackó! Mi van, ha egyszer elkövetkezik egy olyan nap, amikor el kell válnunk? - Ha együtt válhatunk el, akkor semmi kifogásom ellene." A. A. Milne
A külföldi lányok közül is voltak nagyon jó, igaz barátok. A baj csak az, hogy mindenki más időben ment haza és nem tudjuk mikor látjuk egymást legközelebb...ez talán a második legrosszabb dolog az au pairkedésben. Időrendi sorrenben: Leila, Ifath, Laura, Francesca, Lysann, Siobhan és Lacey. Ők azok, akiket még egyszer legalább fogok látni az életemben. Vagy ők látogatnak meg, vagy én őket, vagy mindkettő. Brazília, Costa Rica, Olaszország, Németország, Dél-Afrikai Köztársaság és Nagy Britannia. Egy csomó dolgot megtudtam az országaikról és persze róluk is, szoros barátság alakult ki közöttünk. Voltak más au pairek is (Milana, Zhelma, Mariana, Katja, Priscilla, Michaela, Lidia) velük inkább csak felületes volt a kapcsolatom - meetingek, mozi, buli, Tea Lounge. - de ettől függetlenül őket is nagyon szeretem és az is lehet hogy még fogunk találkozni! Mindenkivel képtelenség szoros barátságot ápolni, mert egyszerűen nincs ideje az embernek... Nagyon örülök, hogy megismertem őket, más egy kicsit a velük való barátságom, de nem rosszabb vagy jobb mint a magyarokkal. Nélkülük sem lett volna ilyen szuper 1,5 évem, hiányoztak volna, ha nem lettek volna. Szerintem ez a program tökéletes arra, hogy ne csak magyar, hanem más országból jött barátaink is legyenek. (most nem olyanra gondolok, akivel csak Facebook-on és a szombati bulin találkozol) Hisz magyar barátaim voltak, vannak, lesznek és valószínűleg életem végéig körbe fognak venni. Ők „special friend”-ek, akik tudom, hogy bármikor befogadnak majd, ha az országukban járok, körbevezetnek - és én is őket. Már alig várom!
MIÉRT NEM MARADTÁL KINT?!
“Ahol egyszer sas voltál, oda ne menj vissza verébnek.” Petronius A.
Ezt a kérdést rengetegen felteszik. 90%-uk olyan, aki még sosem járt Amerikában vagy sosem élt külföldön hosszabb ideig. Ha lenne olyan ember vagy munka, akiért vagy amiért érdemes lenne visszamenni, akkor mennék – de egyelőre nincs. Magyar állampolgárként, friss diplomásként, tapasztalat nélkül szinte esély sincs olyan munkára, ami a végzettségemhez kapcsolódik. Márpedig nem azért koptattam a főiskola padjait 4 évig, hogy aztán minimum 30 éves koromig babysitterkedjek, szórólapot osztogassak vagy épp mosogassak egy gyorsétteremben. Akkor sem, ha mindezt New Yorkban tehetném. 1,5 év alatt felfedeztem a várost, az ország számomra legérdekesebb helyeit, és átélhettem, hogy milyen egy teljesen más környezetben élni feketékkel, latinókkal, ázsiaiakkal és persze az amerikaiakkal. Mission completed. Persze, az teljes mértékben igaz, hogyha az USA-ban van egy biztos állásod, és jól végzed a munkád, akkor jóval könnyebben és stressz-mentesebben élhetsz, mint Magyarországon. És gondoljunk bele: Hány amerikai jön az országunkba a jobb megélhetés érdekében és hány magyar utazik ki az Egyesült Államokba ugyanezért? Bárhová mész, azt érzed, a szolgáltatások érted vannak, az ügyintézés egyszerű, az emberek nyitottabbak és előítéletektől mentesebbek, a fizetésedből könnyebben kijössz és simán elmész Hawaii-ra nyaralni akár kétszer is egy évben pl. egy óvónői vagy taxis fizetésből.
Nem szeretem, ha valaki értetlenül néz, amiért itt maradok Magyarországon és arról próbál meggyőzni ismeretlenként, hogy menjek külföldre. 1: ez magánügy, 2: foglalkozzon a saját életével, menjen ő más országba ha akar. Mindenki előtt nyitva áll a kapu. Nem zárom ki a lehetőségét, hogy külföldön éljek a későbbiekben, akár rövidebb vagy hosszabb ideig, szuper lenne! Viszont én szeretem Magyarországot minden jó és rossz tulajdonságával együtt. Illetve egy kicsit rosszul is érzem magam amiatt, hogy Amerika nagyvárosait bejártam, de Debrecenben vagy Pécsett még nem voltam és ezeket is be akarom pótolni.
AZ ANGOL NYELV
“Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel.” Kosztolányi D.
A legtöbb au pair azért megy Amerikába, Angliába vagy bárhova külföldre, hogy fejlessze a nyelvtudását. Vagyis nemcsak ezért , de ezért is. Én úgy érzem, hogy akármennyit is tanulom az angolt, magyarul mindig pontosabban és szebben fogom tudni kifejezni magam a legtöbb dologban. Nem meglepő, hisz ez az anyanyelvem. Szerintem sohasem leszek elégedett az angol tudásommal, de hát most úgyis divat ez a „lifelong learning” (LLL: élethosszig tartó tanulás) dolog, úgyhogy van még kb. 80 évem fejleszteni ezt :).  Van, amit viszont a kint eltöltött 18 hónap után angolul jobb mondani, könnyebb kifejezni. Amikor angolul beszélek a fogadó családdal vagy a külföldi barátokkal, másfajta dolgok is eszembe jutnak, mint magyarul. Ezt nem tudom pontosan körbeírni, de valaki lehet hogy érti :) Sokan abban a tévhitben élnek, hogyha valaki kint él X évig egy másik országban, akkor tökéletesen fogja beszélni a nyelvet. Ez NEM igaz. :) Ha nem foglalkozik vele az ember, akkor nem lesz ügyesebb mint egy olyan valaki, aki itthon tanulta a nyelvet. Én például még a mai napig gyakorlom a salary - celery közötti kiejtésbeli különbséget. Ez az én örök harcom :)
UTAZÁSOK
“A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.” Szent Ágoston
Mielőtt kijöttem, elhatároztam, hogy sokat fogok utazni. Ezt a tervet is sikerült teljesítenem, sőt túlteljesítettem. :) Büszke vagyok magamra! Azért vagyok büszke, mert kitűztem egy nagyobb célt, amit saját magam erejéből megvalósítottam, nulla segítség nélkül. Mexikó csak egy álom volt, és ez is teljesült. Bár egy kicsit még mindig hihetetlen...
Nem tudok toplistát összeállítani a legjobb helyekről, mert mindegyik más volt. A Karib-tenger színe Cancunban, a Chichen Itza templompiramisának ősi energiái, a Grand Canyon gigantikus mérete és a Niagara vízesés ereje – ezek voltak lélegzetelállítóak, amikor azt hittem pár pillanatig, hogy ez nem is valóság. Városok közül New Yorkon kívül Chicago és San Francisco a favorit. Washington DC egy egyedülállóan szép főváros, Miami pedig egy party paradicsom csodás pálmafás óceánparti szakaszokkal. Az orlandoi Disney Worldben és a los angelesi Universal Studiosban újra 5 évesnek éreztem magam, Las Vegasban pedig úgy, mintha a Hotel nevű társasjáték mezőin lépkednék. :) És akkor még nem említettem Bostont, Philadelphiát és Newportot, amik szintén nagyon szép emlékek.
Azt vettem észre, hogy az emberek egy része mikor utazik, akkor azokat a dolgokat keresi, amik otthon is körülveszik. Pedig az utazás lényege pont az lenne, hogy felfedezz valami újat és mást. Hogy is lehetne összehasonlítani a magyar töltött káposztát a mexikói quesadilla-val, vagy mentalitásában egy dél-amerikai embert egy ázsiaival?! Sehogy, mert teljesen mások. Vajon miért ragaszkodik sok ember a megszokott dolgokhoz, amikor végre van X napja, hogy egy teljesen más országot, kultúrát, gasztronómiát és szokásokat fedezzen fel?! Meg lehet botránkozni más népek szokásain, de ha már abba az országba megyünk, akkor tiszteljük a hagyományokat, próbáljunk csak egy kicsit beilleszkedni és kipróbálni, hogy milyen lehet ott élni. Tanuljunk meg pár szót az adott nyelven - én azt vettem észre, hogy ezt mindenhol nagyon értékelik! :D
BLOGOLVASÓK
"Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan." Gárdonyi G.
A blogot elsősorban a családomnak és a barátaimnak írtam, viszont sok kommentet és emailt kaptam az elmúlt hónapokban "idegenektől" is. A legtöbben azok érdeklődtek, akik maguk is au pairek szerettek volna lenni - sokan köztük már kint vannak vagy a jelentkezést intézik. Én mindig nagyon örültem, hogy segíthettem! Persze, sokszor nem volt kedvem válaszolni, mert elfoglalt voltam, akkor inkább vártam 2-3 napot a válasszal, hogy ne csapjam össze a levelet :) Jött pár olyan email is, hogy köszönik, hogy írom a blogot, mert valamilyen módon megváltoztattam az életüket. Nagyon jól esett és meglepett, hogy akaratomon kívül is az írásom segített "idegen" embereknek. Olyan embereken, akik csak képeken és videókon láttak. Már ezért megérte elkezdeni. Sosem voltam jó író, vannak akik ezerszer jobbak nálam és mégis. Nem tudom milyennek tűntem a blogon keresztül...ezért is volt jó a blogolvasó-blogíró találkozó, ahol személyesen is tudtunk veletek találkozni! :) És még egyszer köszönöm a sok kedves hozzászólást! 
Don't cry because it's over, smile because it happened!
Ennyi lett volna az utolsó bejegyzés. Jó volt blogot írni, néha fárasztó, de hiányozni is fog egy kicsit. Nagyon szuper 1,5 évem volt! Nem mondhatom azt, hogy életem legjobb másfél éve, mert voltak már ugyanilyen fantasztikus éveim, csak azokban más dolgok történtek. Nem lehet összehasonlítani. Az biztos, hogy ennyit még életemben nem utaztam mint a 18 hónap alatt és ezután még jobban hajt a vágy, hogy körbeutazzam a Földet!
Vannak akik még mindig megkérdezik, hogy miért volt jó au pairként élni az USA-ban. Ezért:
Puszilok Mindenkit, Csilli

2010. október 26., kedd

New Yorker vagy, ha...

Sziasztok!
Amíg kint voltam, összeírtam egy listát arról, amit észrevettem a new yorki emberek viselkedésében, szokásaiban. Ezeket most összegyűjtöttem és megosztom veletek. Előre szólok, hogy ezek csak az én megfigyeléseim, és sok közülük totálisan ellentétes vagy épp igaz a legtöbb amerikai emberre. Tehát,
New Yorker vagy ha,
- nincs napod két-három kávé nélkül, amit lehetőleg a Starbucksban veszel
- a reggeli hajmosás után vizes hajjal is elindulsz a munkahelyedre, legyen -5 fok vagy 35 fok
- simán felveszed az egyik pár gumicsizmádat (mert több is van) a legcsinosabb ruhádhoz is, hogy ne legyen vizes a nadrágod vagy harisnyád alja
- legalább 3 Apple terméked van (telefon, zenelejátszó és laptop)
- mindennap más-más nemzet ételét eszed
- McDonald'sba csak akkor mész, ha elfogyott az összes pénzed és ha hízni akarsz, de utána letagadod az ismerőseid előtt, mert ciki
- a bio kajákért kifizetsz dupla árat is, mert meg vagy győződve arról, hogy az egyébként alma méretű eper nem kapott semmilyen "extra" rásegítést kiskorában
- a lakásodtól/házadtól 1OO méteres körzetben van legalább egy pizzéria és egy bagel árus
- ha másnapra havazást mondanak, akkor kétségbeesel és bemész egy emberekkel telezsúfolt boltba, hogy megfelelő mennyiségű élelmet szerezz a következő napokra, versenyzel a bevásárlókocsiért...
- a hűtőd mindig tele van és az ételek felét mindig ki kell dobnod, mert lejárt
- van havi metrókártyád, de negyed évente elveszted
- az összes metróvonal állomásait kívülről tudod és az sem baj ha elalszol menet közben, mert úgyis felébredsz pont annál a megállónál ahol le kell szállnod
- utálod, mikor hétvégén megváltozik a menetrend "because of construction"
- nem kapod fel a fejed, ha pl. egy dinoszaurusznak öltözött ember száll fel a metróra
- simán átsétálsz a zebrán, akkor is, ha piros a lámpa
- nem érted, hogy a turisták miért jönnek New Yorkba
- a Times Square-t messze elkerülöd, csak akkor mész a környékére, ha ott dolgozol vagy egy Broadway show-ra mész
- imádod a légkondit és nem fázol rövidujjúban sem a 13-14 fokos moziteremben vagy metrókocsiban
- nagyobb hangsúlyt fektetsz a lábujjkörmeid ápoltságára és szépségére, mint a kezeiden levő körmökére, hisz a metróban mindenki egymás lábát nézi utazás közben
- a műköröm csak a feketék körében divat
- nem jársz szoláriumba
- nem dohányzol
- minden 13-16 éves tini fogszabályzós és nem ciki
- nem csókolózol az utcán, moziban, csak otthon
- még lehet hogy nem voltál Washington DC-ben és egyáltalán az államon kívül
- nem voltál a Szabadság-szobornál, csak messziről láttad
- szívesen segítesz útbaigazítani a turistákat és részletesen elmagyarázod, hogy merre kell menni
- szelektíven gyűjtöd a hulladékot
- a Central Parkban piknikezel jó időben a barátaiddal
- legalább egy konditerembe tagsági kártyád van és még esőben is futsz a hozzád legközelebbi parkban, hogy fitt legyél
- imádod New York csapatait és eljársz a meccseikre (Yankees, Knicks, Giants, Mets...stb)
- imádod az ünnepnapokat, mert ekkor vannak a legnagyobb leárazások az üzletekben
- nincs időd unatkozni
- nem látsz 1O-11 éven aluli gyereket egyedül az utcán/buszon/metrón, csakis felnőttel
- gyerekkorodban mindennap különórákra jártál
- 5 barátod közül egy vegetáriánus, a második mogyoróallergiás, a harmadik csak bio kajákat eszik, a negyedik kávéfüggő, az ötödik ezeknek a keveréke
- egy életmentő műtét után, ha megkérdezik, hogy vagy, mosolyogva válaszolsz, hogy soha jobban
- imádsz dolgozni és sokat is dolgozol = a munkádért élsz
- reggelire szeretsz bagel-t enni krémsajttal és egy óriásmuffint a sarki kávézóban
- nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólad
- a takarítónőd mexikói
- a kertészed kolumbiai
- a babysittered fekete
- a homeopátiás orvosod kínai
- a sarki kisboltos zsidó
- a kedvenc éttermed japán
- a taxisod indiai
- a legjobb barátod olasz
- a házastársad félig amerikai, másik félben: angol, holland, ír, lengyel és német
- imádod Európát és minden olyan dolgot ami régi
- rajongsz Franciaországért, de magad sem tudod, hogy miért
- anélkül, hogy bármikor is tanultál volna spanyolul, egy alapszintű szókincsed van a nyelvből, hála a sok bevándorlónak
- ha külföldre mész, nem tanulod meg az ország alapszavait és nem is viszel miniszótárt, mert azt hiszed, hogy úgyis megértik az angolt
- legalább 4-5 banknál vezetsz számlát és rengeteg bankkártyád van
- mindennap minimum 8 levelet dobnak a postaládádba
- vonalas telefonod is van, de nem használod
- legalább egy alapítványt támogatsz anyagilag és önkénteskedsz is alkalmanként
- 21 év alatt hamis igazolványod volt és sosem buktál le
- az autód kedvenc része a duda és előszeretettel használod
- ha sárga lámpát látsz nem lassítasz le, hanem felgyorsítasz hogy még pont átsuhanj a piros előtt
- nem szeretsz indexelni
- évente egyszer elvontatják az autód, mert tilosban parkoltál, ami annak a következménye, hogy fél óra keresgélés után sem találtál helyet
- gyűjtöd a negyed dolláros érméket, mert csak ezeket lehet bedobni a parkoló órába
- a benzinkúton előbb fizetsz, aztán tankolsz
- nem használsz téli gumit télen
- sosem akarsz elköltözni a cityből, mert imádod a várost
Peace and love,
Csilli

2010. október 17., vasárnap

Blogíró-blogolvasó tali

Sziasztok!
A többi blogíróval együtt már többször írtuk, hogy mi is szeretnénk megismerni Titeket (olvasókat, és a többi blogírót). Így úgy gondoltuk, elérkezett az ideje annak, hogy végre találkozzunk 3D-ben is :D.
Aki úgy érzi, hogy tele van kérdésekkel, vagy egyszerűen csak szeretne egy jót bulizni, megismerni a többi kommentelőt, blogírót, au-pairnek készülőt, az tegye magát szabaddá okt. 30-án, szombat este.
Helyszín: Budapest
Időpont: október 30., szombat
Este 8 és 10.30 között egy beülős helyen (pl. Rumba Cafe) alapoznánk meg a buli hangulatát, majd 11-re elmennénk egy táncikálós helyre (pl. Club 7). A két helyszín között(ami még lehet változik) valószínűleg metrózunk.
Akinek eldőlt, hogy 100000%, hogy jön, küldjön egy emailt (giling@citromail.hu - Évi címere). Nem kell azonnal dönteni, de ne is az utolsó 1-2 napon :) :) :).
Akik jönnek, azoknak majd e-mailben megírjuk a részleteket(pontos helyszín, hogyan lehet odajutni).
Mi már alig várjuk a bulit!!!
Üdv: Csilli,Dóri, Évi és Zsófi

2010. október 13., szerda

Utazás, első napok, welcome buli, mosoly teszt

Sziasztok!
Köszönök minden kommentet! Aranyosak vagytok, hogy izgultatok értem és én is sajnálom, hogy hamarosan véget ér a blog, bár ez még nem az utolsó bejegyzés. Viszont van egy jó hírem! "ViviS", aki szokott kommentelni, kint van New Jersey államban au pairként, kb. 1 hónapja érkezett. Sajnos nem tudtunk találkozni személyesen, de beszéltem vele telefonon és nagyon kedves, jófej lánynak tűnik :) De amitől az egész jó, hogy ír blogot!!! Tehát kedves olvasók, nem maradtok amerikai au pair blog nélkül, egy új sorozat kezdődik - vagyis már elkezdődött. Vivi megengedte, hogy közzétegyem a blogjának a címét, úgyhogy oldalt fogjátok megtalálni a többi blog között. Köszi Vivi!!! Most már csak az a dolgotok, hogy rákattintsatok és egy-egy kommenttel tudassátok, ha olvasók lesztek - én is ezt fogom tenni, ha lesz egy kis szabadidőm.

New York - Amszterdam - Budapest
A szerda délutánnal fejeztem be az előző bejegyzést. Átjött Siobhan és Lacey, kaptam tőlük ajándékot, majd hamarosan B. és O. is megérkezett a suliból - az új babysitter csaj vette fel őket. A kívánságomra pizzát sütöttünk, olyan vékony tésztás, ropogósat, paradicsomos-bazsalikomos-fokhagymás szósszal, a tetején mozzarellaszeletekkel. Ez O. "specialitása". :) Sokat nevettünk, viccelődtünk. 6 körül megjött a host anyám, hívott egy taxit nekem, mert egy találkozója miatt nem tudott kivinni a reptérre. Átmentem még utoljára Sparky-hoz, a kutyikához akit sétáltattam. Bemutattam a gazdájának Michelle-t, a babysittert, aki sétáltatni fogja. Olyan kis cuki volt Sparky... Vissza a házba, gyorsan elköszöntem az épp hazaérkező szomszéd nőtől is, majd még kis pakolás következett. Mindent sikerült elraknom, amit szerettem volna. Megjött a taxi, egy kicsit korábban is érkezett, kivittük a bőröndjeimet a ház elé. O. már nem volt otthon, mert egy rajzszakkörön volt, a host fiam suliban volt, host apám Japánban :), ezért csak anyukától és B-től búcsúztam el. Megöleltük egymást és megbeszéltünk, hogy én is és ők is bármikor jöhetnek látogatóba. Beszálltam a taxiba és ekkor következett a legszomorúbb pillanata az egész 1,5 évemnek: B. odaszaladt anyukához és elkezdett torka szakadtából sírni, félig engem nézett, félig anyukát. A szívem megszakadt, a szemeim könnyesek lettek ahogy néztem őt. Nekem ő volt a kis tündérkém itt, a legkisebb, akit még lehetett valamennyire babusgatni, az aki mindig kedves volt hozzám és egy rossz szava nem volt soha. Rengeteg szót tanultam tőle, még utolsó nap is. Anyuka azt mondta, mielőtt még elmentem, hogy B. kezd hozzám hasonlítani. Ezt biztosan ő vette észre, én nem tudom, de ez még mindig jobb, mintha rá hasonlítana temperamentumában :) A sofőr közben lassan elindult, és egész úton B-n gondolkoztam és azon hogy MOST hagyom itt New Yorkot. Eljött az én időm is, a csajok már otthon vannak. Gondoltam az ottmaradt barátokra is, de ők már akkor is hiányoztak, mikor a búcsúvacsit ettük.
Megérkeztem a reptérre, lemértem a bőröndjeimet, sikerült úgy átpakolni egy-két dolgot, hogy mindkét bőrönd pont a súlyhatáron legyen (23kg), de a másodikért még így is kellett fizetnem 55 dolcsit, mert csak egy ingyenes. Átmentem a detektoros kapun is és meglepő, de most nem volt semmi gyanús :) Ezután még mindig volt 1,5 órám és netezni akartam, de nem volt ingyenes internet...úgyhogy elmentem egy parfümériába parfümöket próbálgatni. Lassan megkezdődött a boardingolás, akkor láttam az ablakból, hogy egy két szintes óriásgéppel megyünk. Én az első szinten voltam, szerintem az emeleten a business, ill. első osztályosok utaztak. Az Au Pair in America foglalta a jegyem és középen volt az ülésem...."hála" nekik. A jobb oldalamon egy pasi ült, a bal oldalon egy csaj vagy pasi, nem tudtam eldönteni a nemét. A székek nem voltak elég szélesek, viszont mindenkinek volt külön kis TV-je ahonnan rengeteg film/sorozat közül lehetett választani egy kis távirányítóval. Én kitaláltam, hogy nem TV-zek, hanem aludni fogok. Ez a reményem szertefoszlott, mikor a pasi mellettem egyszer csak elkezdtett horkolással egybekötve kiabálni, azt hittem, hogy csak rosszat álmodik és még röhögtem is magamban, hogy ez milyen vicces :) Kiderült, hogy szimplán rosszul lett, majd átmászott rajtunk és kiment a mosdóba. A mosdóban nem jó a hangszigetelés ezért 4-5 sor azt hallgatta, ahogy a pasi rókázik bent... Az egyik holland utas szólt is egy légikísérőnek. Ezután a pasi eltűnt, majd visszajött, aztán megint kiment...stb, stb. Úristen. Kb. 1,5 órát tudtam aludni, de csak félálomban. Leszállás előtt még néztem egy kis Született feleségeket :) Időben landoltunk, lekaptam a kis gurulós kézipoggyászomat a fenti csomagtartóról, majd kisétáltam és az amszterdami reptér tulipánjai fogadtak. Lehet hogy már írtam, én imádom Hollandiát, volt szerencsém egy hetet it tölteni 16 évesen a sulival, amikor holland családoknál laktunk (előtte levő évben ők jöttek hozzánk). Azóta a kedvenc virágom a tulipán és az ország is a szívembe zárta magát. Legszívesebben itt maradtam volna még egy hétre körülnézni. Amúgy van egy ilyen furcsa kötődésem Hollandiához, Dániához és a Skandináv országokhoz...nem tudom megmagyarázni, hogy miért. A hideget nem szeretem, úgyhogy fogalmam sincs. Lehet hogy itt laktam előző életemben :) A lényeg az, hogy nagyon szép volt a reptér, volt olyan kávézó, ahol kávéscsésze formára voltak kialakítva a székek, nemzeti motívumokkal, egy csomó csokibolt. Én szeretem a reptereket, tök jó, hogy mindenki más nyelven beszél. :) Az órámat előre állítottam 6 órával - megvolt az októberi "időutazásom" is. Át kellett haladnom egy kapun, ahol két sorban álltak az emberek: EU-s és nem EU-sok. Itt éreztem először, hogy már közel vagyok Magyarországhoz, jó volt az EU-s sorba beállni :) Áthaladtam újra a detektoros kapun is, majd elindultam és megkerestem a C8-as kaput. Innen indult a budapesti gép, de én voltam az első aki odaért, mert még elég korán volt. Megkerestem a mosdót, aztán visszaültem a kapuhoz. Elkezdtek szállingózni az emberek, volt egy csaj, aki egyedül jött, és tuti biztos voltam benne, hogy ő magyar. Ez be is igazolódott, mert aztán megkért egy holland idős nénit angolul - erős magyar akcentussal - hogy vigyázna-e a táskájára amíg elmegy wc-re. Egyre több magyar lett, furcsa volt hallani, ahogy beszélgettek. Egy kis késéssel szálltunk fel, mert elhúzódott a csomagok gépre pakolása. Mikor beléptem a repülő ajtaján a légikísérő ezzel üdvözölt: "Jó napot kívánok!". Hatalmas mosollyal az arcomon én is jó napot kívántam neki. Végre az első ember, aki így üdvözöl 1,5 év után és nem az ismerősöm. :) Nem hiába, egy Malév géppel utaztam.
Ez a fejtámlám, más képet nem csináltam

A vészkijáratnál kaptam helyet az ablak mellett, aminek nagyon örültem, mellettem nem ült senki, csak eggyel arrébb egy holland bácsi, aki nem volt beszédes. De nem is bántam, mert elég álmos voltam, a felszállásra nem is nagyon emlékszem, mert bealudtam egy fél órára. Aztán megébredtem, mert jött a sajtos szendvics, narancslé, tejeskávé, tök jó volt magyarul kérni :) De a stewardess először angolul kérdezte tőlem, hogy mit kérek... Már nem is nézek ki magyarnak?! Ja, és ezt nem bántásból írom, de a magyar légikísérők angolja nem volt valami jó, pedig én mindig azt hittem, hogy nekik 2-3 nyelven kell folyékonyan és szépen beszélniük. Kiderült, hogy nem. 2 óra volt az út, és kb. 15 perccel a landolás előtt megpillantottam a Dunakanyart, nagyon szép volt fentről! Ezt akkor is láttam, mikor mentem ki. Budapest egy részét is láttam, de pont a másik oldalon ültem, így a Parlament..stb kimaradtak. Leszálltunk, elindultam a bőröndökért és elég hamar fel is tudtam venni őket, nagyon örültem, hogy nem keveredtek el. Egymás után,kb. 5 mp különbséggel rántottam le két 23 kg-os bőröndöt, biztos vicces volt a többi embernek :) Kimentem egy kapun, ahol volt egy vámos rész, de szerencsére nem állítottak félre, így nem kellett félnem hogy belekötnek a 15 db hűtőmágnesembe, bögréimbe és laptopomba :) Megérkeztem arra a részre, ahol a családtagok, barátok várják az érkezőket, persze engem senki nem várt, gondoltam anyuék késnek. Hát, ez van. Félrehúzódtam a bőröndjeimmel és táskáimmal egy oszlop mellé, ahol egy taxis rögtön meg is kérdezte, hogy nem kell-e taxi. Mondtam neki, hogy nem, de a telefonja kellene kölcsönbe fél percre, ha lehet, fizetek érte :) Kérdezte, hogy miért kell, mondtam, hogy anyumat akarom felhívni, hogy megérkeztem és megmondani neki, hogy pontosan hol állok. Azt mondta, hogy még sosem adta kölcsön senkinek a telefonját, de legyen. Megnyugtattam, hogy nem fogok elfutni és én is adtam mér kölcsön a mobilom pár évvel ezelőtt 2 embernek. Erre csak annyit mondott: na látod, akkor most visszakaptad a jó tettedért jár jutalmat :) Felhívtam anyut, kiderült, hogy már itt vannak, de egy szinttel feljebb (az induló járatoknál), de már épp indult lefelé. Fél perc múlva meg is láttam, megölteltük egymást, felhúztuk a bőröndöket és 1,5 óra múlva már otthon voltunk. Nem volt sírás-rívás, olyan mintha tegnapelőtt találkoztunk volna utoljára. Sajnálom, hogy nem szolgálhatok csöpögős sztorival :) Az kocsiban már az intersparos sajtos roló várt, ami 1,5 év után is ugyanolyan finom és laktató. Ez volt az uzsim. Csinált egy túrótortát tele mazsolával, eperrel a tetején és egy felirattal: WELCOM HOME. Nem elírás, anyu lehagyott egy E betűt, de ez így aranyosabb is volt, mintha helyesen lenne. :) Beültem egy forró fürdőbe, ami maga a mennyország volt 1,5 év után. Az is jó volt, hogy a zuhanyrózsát el lehet mozdítani a helyéről - én nem is értem, hogy az USA-ban miért nem lehet, miért nem divat... Hamar elaludtam.

Magyarok mindenhol!!! :)
Pénteken reggel a körmösömhöz vezetett az első utam, már egy hónappal ezelőtt időpontot kértem tőle. Kimentem a buszmegállóba és ahogy Évi, Zsófi és Dóri is mondták: mindenki magyarul beszélt, és ez nagyon furcsa volt. Magamban röhögtem, hogy úristen, itt tényleg mindenki magyarul beszél, jött Pista bácsi a paprikával és kolbásszal, aztán megbeszélte Gizi nénivel, hogy ma még milyen piacra fog elmenni. Úristen :) Ez csak azoknak ilyen "vicces" akik már éltek külföldön hosszabb ideig. Felszálltam a buszra, ott is hallgattam az embereket. :) Leszálltam, bementem a körmöshöz, 2 óra múlva kisétáltam az új körmeimmel - jaj de jó érzés volt. Nem kell többet festegetnem és úgy aludni el az ágyban mint egy múmia, hogy bele ne nyúljak :) Az nem volt furcsa, hogy a körmösöm magyarul beszél, vagy az ismerősök, de hogy az emberek az utcán! :) Visszafelé a buszon egy nő ült mellettem az ablaknál.
Ő: Le tetszik szállni a következő megállónál?
Én: No. Nem. (ezt a kettőt így egyben mondtam)
Szerencsére halkan mondtam a "no"-t, de nagyon hülyén éreztem magam emiatt. Azóta nagyon-nagyon figyelek erre, hogy véletlenül se mondjak angol szavakat másoknak. Csak amikor 1,5 évig az utcán, metrón, buszon "no"-t kellett mondani, akkor ez rögzült. De pl sosem kezdem el beszélni senkihez angolul, tudom hogy Magyarországon vagyok és magyarok az emberek. "Thank you"-t sem mondtam még. Ez volt az első és remélem utolsó. Dóri is mondta, hogy tudatos figyel rá, én is ezt próbálom. Amúgy azóta 1 hét eltelt és már nem furcsa a magyar beszéd az utcán. :) De annak örülnék, ha angolul kellene beszélnem, ezért tervezek egy Skype-ozást a NY-ban maradt barátaimmal. Ezen a napon még ide-oda járkáltam, az első "sokk" az volt, mikor a DM-ben a kasszáscsaj valaki mással beszélgetett, miközben húzta át a cuccaimat - ezzel még semmi gond, tőlem az egész családja ott lehetett volna. De az hogy köszöntem neki, és egy "Hello"-t sem dobott, rám se nézett...az gáz. Hát mindegy, én azért fülig érő mosollyal elköszöntem tőle. :)

Welcome party
Szombaton későn keltem, beszéltem Dórival telefonon és kitaláltuk, hogy együtt megyünk Budapestre, egy vonattal. Ezen a napon volt a welcome bulink. Dorothy ki is nézett egy vonatot és mivel hamarabb érkezett, megvette a jegyemet is. Ekkor taliztunk életünkben először Magyarországon :) Elsétáltunk az állomásra és a 15:56-os vonattal mentünk, ami mellé RAILJET volt kiírva. Mondtam is Dórinak, hogy milyen jól hangzik már hogy railjet, nem gyorsvonat mint régen..."fancy" neve lett :) Jött is időben, felszálltunk, és meglepően szép volt, IC-re hasonlító belsővel. Kérdeztem Dórit, hogy ez biztosan gyorsvonat-e, ő állította, hogy igen, a neten nem volt melléírva hogy pótjegy kell. Nekem akkor lett gyanús az egész, mikor bemondták, hogy Tatabánya után rögtön Kelenföld jön. A gyorsvonatok régen megálltak Bicskén is. Illetve egy csomó osztrák és német utas is volt. Ekkor sétált el egy kalauz mellettünk, de hála az égieknek, hogy nem kérte el a jegyet, ugyanis utólag kiderült, hogy ez bizony egy IC (vagy EC) és baromira kellett volna a 4OO Ft-os pótjegy, csak Dorothy ezt valamiért nem látta a MÁV oldalán, pedig OTT VAN!!! :) Így végül hipergyorsan megérkeztünk a Keletibe és büntetést sem kaptunk. Ti ezt azért ne próbáljátok ki :) Megérkeztünk a Keletibe, hát nem olyan szép mint a Grand Central, de legalább magyar és mi ugye szeretjük az országunkat. :) Lementünk a metróhoz, meglöktem egy fiút véletlenül a bőröndömmel (igen, én 2 napra is kisbőrönddel megyek) és már majdnem a "sorry"-t mondtam ki, mikor 1 tizedmásodperc alatt lejátszódott a fejemben, hogy "Nem, itt bocsi van a sorry helyett", ezért bocsit mondtam. Huh... Felszálltunk a metróra. Különbség: a mozgólépcső baromi hosszú és sokkal gyorsabb mint a new yorki és a metró ajtajai bevágódnak, míg a new yorki csak szépen becsukódik. Itt tuti nem próbálkoznék az utolsó pillanatban való felszállással. Viszontegy picit mintha nagyobb lenne a hely, és olyan "magyaros" :) Átszálltunk a HÉV-re, kettőt mentünk, leszálltunk, és bementünk egy pékségbe. Mindketten vettünk egy sós és egy édes péksütit, amit út közben elkezdtünk enni. Dóri csinált egy képet és a sajtos rúdról és rólam :)
Csilli and the cheese stick @ Szépvölgyi St, Hungary :)

Ja, ami furcsa még, hogy a gyalogos átkelőknél piros és zöld az emberke, aki világít és pici :) Egy kis séta után megérkeztünk Zsófihoz. Mi voltunk az elsők 6-kor, a többiek csak 7-8-9 körül jöttek. Kaptam ajándékokat Anditól, Verától és Szabinától, amiket még egyszer nagyon szépen köszönök!!!
Csináltunk csoportképeket:

Éjfél után indultunk el csak bulizni a JAM nevű helyre, ahol 9O-es évek zenéi voltak aznap éjjel. Ami meglepő volt, hogy az alkohol annyiba kerül, mint New Yorkban, egy vodka narancs (tuti vizezett vodkával) 14OO Ft. Hm... Azért jól éreztük magunkat, Zsófi, Dóri, Melinda és én fél 6 körül estünk haza.
Vasárnap reggel 8-kor Dórinak el kellett mennie, én délután keltem, reggeliztem egyet Zsófival, majd kimentem a HÉV-hez. Mivel nem volt jegyautomata a HÉV megállóban, ezért nem tudtam jegyet venni. Szerintem ez gáz...úgyhogy 2 megállót mentem ingyen és csak a Batthyány-n vettem jegyet. Átmentem Teo-hoz, hogy megnézzem az albérletét, amit amúgy már láttam Skype-on :) Nagyon szép és kiderült, hogy Évitől nem messze laknak egymástól. Délután 5 körül mentünk ki a Keletibe, én leszálltam Tatabányán, Teo továbbment Győrig.

Mosoly teszt
Kedden, vagyis tegnap időpontom volt a bőrgyógyászaton. Egy krémet akartam csak feliratni és egy anyajegyet megnézetni. Bementem az épületbe, ahol rögtön az ajtóval szemben volt a "betegfelvételi asztal". Egy fiatal, kb 3O-35 éves nő ült ott, köszöntem neki mosolygva. (Ja, ezen a napon mosoly tesztet/vizsgálatot végeztem a városban járkálás közben.) Tehát, ott ült a nőci, és rám se hederídett mikor köszöntem, valami lapot nézett az asztalán, de az is lehet hogy keresztrejtvényt fejtett, ezt már sosem fogjuk megtudni :) Kb. fél perc után felnéz rám, még mindig semmi üdvözlés, meg sem kérdezni hogy mi van, miért jöttem, ki vagyok, ezért elmondtam neki szépen, kedvesen, hogy időpontra jöttem a bőrgyógyászatra. Odanyújtottam a TAJ kártyát, hogy megspóroljam neki ezt a kérdést is, biztosan nagyon fáradt volt szegénykém az egész napi ücsörgéstől. Elvette a TAJ kártyámat, semmit nem mondott, bepötyögött valamit a gépbe, majd felnézett és elég bunkó hangon ennyit mondott: "Első emelet". Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ezért mosolygva válaszoltam: "Köszönöm". Hi-he-tet-len. Felmentem az elsőre, leültem a váróba, meglepően kevesen voltak. Hallottam, hogy a rendelőben az orvos és az asszisztens nevetgélnek, gondoltam biztosan egy kedves, vidám doktor nő lesz, aki végre mosolyogni fog. 1O perc nevetgélés után behívtak és Colgate mosollyal az arcomon besétáltam, köszöntem. A kacarászó nénik többé nemhogy nem nevettek, de nem is mosolyogtak. Tudom, Évi megmondta előre... Nem baj, én továbbra is kedves voltam. A krémet a homlokomra levő ekcémámra irattam fel (mostmár ezt is tudjátok rólam), de aznap pont szép volt a bőröm és alig látszódott a tünet, ezért mondtam a doktornőnek, hogy most pont szép, periodikusan változik, ennél szokott rosszabb is lenni. Kb. ez a párbeszéd zajlott:
Doktornő: - Miért nem akkor jött, amikor látszódik is a tünet?
Én: - 3 hete kaptam időpontot és akkor még nem tudtam előre, hogy milyen lesz a bőröm.
Doktornő: - Most látom, hogy másfél éve volt itt utoljára, miért nem jött hamarabb?
Én: - Külföldön voltam, ezért nem tudtam jönni. (amúgy meg miért kellene magyarázkodnom?!)
Doktornő: - Hol volt? (ezt a kérdést nem akartam hallani, mert nem szeretem mondani, hogy Amerikában voltam...)
Én: - Az Egyesült Államokban.
Asszisztens: - Akkor biztos azért szebb a bőre, mert hazajött. (kicsit gúnyosan, egyáltalán nem viccesen)
Hát, Ámen. Gondoltam, ha ők ezt annyira tudják, akkor el is megyek, megvan a diagnózis. :) Legközelebb komolyan diktafonnal megyek dokihoz és hivatalos ügyet intézni, hogy megörökíthessem az ilyen párbeszédeket :) Amúgy ha a válaszom Uganda, Afrika lett volna, akkor is ezt mondta volna, de mindegy. Szeretem mikor az emberek okoskodnak olyan dolgokban, amiről semmit sem tudnak. Lényeg a lényeg, felírta a krémet, lecsekkolta az anyajegyemet, szerencsére azt mondta, hogy szép és minden rendben. Kifelé menet azért még megdobtam őket egy "További szép napot kívánok"-kal és egy újabb Colgate mosollyal, erre szerencsére mindketten egyszerre mondják, hogy "Köszönjük!". Az biztos, hogy többet hozzá nem megyek. Ezutén elmentem az Intersparba beszerezni pár cuccot a quesadillához és guacamole-hoz, amit ma vacsira fogok csinálni. A pénztáros néni, 6O év körüli, egy angyal volt, mosolygott, én is mosolyogtam, kedvesen szólt hozzám mikor megkérdezte, hogy gyűjtöm-e a pontokat, és mosolyogva köszöntünk el egymástól. Hallelujah!!! :) Ezután meglátogattam az Intersparral szemben dolgozó barátnőmet, Krisztit, aki néha kommentelni is szokott a blogba. Ő is mosolygott mikor meglátott, ez már 2 ember egy nap!!! :) Beszélgettünk egy kicsit, de most szombaton vele és a többi környéken lakó barátnőmmel is fogok talizni, akkor többet fogunk tudni dumcsizni! Ő is mondta, hogy olyan, mintha múlt héten láttuk volna egymást utoljára. De jó :) Hazafelé még bementem egy DM-be vegán pástétomot venni (isteni finom). Ekkor sem mosolygott a kasszás nő, pedig ő egy másik volt, nem a múltkori. Bementem a gyógyszertárba, hogy kiváltsam a felírt krémet, amit a doktornő felírt. Kiderült, hogy nem írta rá, hogy a hatóanyagből mennyi kell az 5Og-ba és a patikás nő meg is jegyezte, hogy ezzel a dokinővel mindig ez a probléma. Hazamentem, felhívtam a bőrgyógyászatot, nagy nehezen kapcsolták őt. Mondtam neki, hogy ki vagyok és hogy elfelejtette ráírni hogy hány g kell az X hatóanyagból, 15 vagy 3O. Annyit mondott, hogy a 15g-os elég. Semmi elnézést. Úgyhogy ma (szerda) anyu reggel lement a háziorvoshoz és feliratta vele ugyanezt a receptet, csak mostmár benne van a 15g. Enélkül a gyógyszertárban nem keverhette volna ki a krémet a gyógyszerész. Kész tortúra. Most oké, hogy itthon vagyok, de mi van ha dolgozom?! Akkor mikor viszem el a receptet újra?

A mosoly mindig ingyen volt, van és lesz!!!
Tehát, az összegzésem: nagyon kevés ember mosolyog vissza, ha rámosolyogsz. Nem azt szeretném, hogy az utcán csak mosolygó emberek sétáljanak, mert az tényleg nem normális :) Azt tudjuk, hogy mindenkinek megvan a saját baja, gondja, válság van, stb, de a mosoly nem ezen múlik. Vannak nálunk sokkal szegényebb országok, ahol mégis ki tudják csikarni a mosolyt az arcukon az emberek, optimistábban néznek a világra és emiatt boldogabbak. Egy barátnőm mesélte aki Balin volt, hogy az emberek ott nagyon szegények, nincs semmijük egy bambuszházikón kívül és mégis vidámabbak, mosolygósabbak egymással. Itt meg sír az, akinek nem telik kajára, de hajfestékre, manikűrösre vagy épp cigire igen. (Apropó, cigi: rengetegen dohányoznak Magyarországon, és katasztrófa hogy a szórakozóhelyeken is. Ilyen büdös, mint múlt szombaton, már rég nem voltam. Undorító. Aki cigizni akar, az menjen ki az utcára és akkor nem az én hajamba és ruhámba, hanem az övébe száll a füst. Bevezethetnék itthon is ezt a törvényt, mert sok országban már régóta működik.)
Igaz, amit Csernus doktor mondott, hogy Magyarország a mosolytalan emberek országa. Depresszióban is a TOP3-ban vagyunk. Volt egy vizsgálat a 7O-es években, amit Hankiss Elemér végzett. A világ 5O himnuszát hasonlította össze. Az összes az örömről szól, a miénk és az argentín nem - és ha igaz az info, akkor az argentín himnuszt is egy magyar írta. Szóval tuti, hogy ez a búskomorság már beleivódott a magyar emberekbe az évszázadok alatt. Mégis, néhány ember úgy gondolja, hogy inkább mosolyog, akkor is, ha közben problémák tucatjai veszi őt körül. Mindig a negatív megmérettetés mutatja meg, hogy mennyi erőnk van. Erő ahhoz, hogy kilábalj abból a helyzetből amiben vagy. Ehhez kell a pozitív gondolkodás, a nyitottság és pl. az, hogy tudj mosolyogni az emberekre.
Nem is rizsázok erről többet, inkább megkérlek benneteket, hogy mosolyogjatok mindig ha beléptek valahova és köszöntök és tök jó lesz, mikor visszamosolyognak. És ha ti is mosolyogtok, akkor több ember lesz, aki mosolyog, vagyis nektek is több sanszotok lesz, hogy belefuttok egy mosolygós emberbe. Got it?! :) De csinálhattok egy tesztet ti is, remélem jobb eredmények fognak születni.
Ps: a pedikűrös mondta múlt pénteken: "Tudod hogy mi volt furcsa, mikor beléptél az üzletbe?! Hogy mosolyogtál." Lehet hogy ő is olvassa, úgyhogy ezért is írtam le :)
Évi ki fogja írni a blogjára hamarosan a blogíró-blogolvasó tali időpontját és helyszínét, remélem sokan el fogtok tudni jönni!
Puszedli