West Coast Trip - Part 3/3

És a befejező rész...

7.nap

Pénteken reggel korán keltünk - utoljára a Banana Bungalow-ban. Összepakoltuk a cuccainkat, ettünk egy gyors reggelit, majd taxiba szálltunk. Ezúttal egy örmény származású taxisofőr társaságához volt szerencsénk. Megkérdezte, hogy honnan jöttünk és mikor meghallotta, hogy “from Hungary”, rögtön megmutatta a jobb vállán levő tetoválását: “Veszprém 1978”. Kiderült, hogy 2 évig volt katona Magyarországon és azóta is emlékszik a nagyobb városok neveire, illetve egy rendkívül fontos mondatra: “Pajtás! Forint van, probléma nincs!” A csajok szakadtak a röhögéstől, én a fájó bölcsességfogam miatt csak magamban nevetgéltem. Kérdezte, hogy hova megyünk, mondtuk, hogy Vegasba, aztán Dóri és Zsófi Hawaii-ra. Milyen meglepő, egy hónapja volt Hawaii-on a feleségével és kiderült, hogy ugyanabban a hotelben szálltak meg, ahol aztán Dóriék is. Kicsi a világ! 13 éve él Los Angelesben, az angolja botrányosan rossz, viszont nagyon jófej volt! :) Kaptunk egy kis kedvezményt is az árból. Megérkeztünk a Greyhound busztársaság los angelesi termináljához, ahol beváltottam a kinyomtatott jegyeket, majd leültünk a váróba.

Laza 1,5 órás késés után megjött a buszunk. Hatalmas örömujjongás volt, de a King Kong méreteket öltő feka buszsofőr nem sietett annyira, ezért 20 percbe telt egy kb. 35 fős busz megtöltése. A légkondi maxon ment, és hiába öltöztem fel rendesen, még így is fáztam, szerintem itt már hőemelkedésem is volt. Megálltunk egyszer fél órára ebédelni, akkor megkértem csoki bácsit, hogy a kicsit mérsékelje a légkondit, ha lehet, mert megfagyunk. Mondta, hogy jó. Mindenki megrohamozta a kajálós helyek egyikét, én a kínaiba mentem. A sofőr megmondta, aki nincs itt időben az itt marad a sivatag közepén, ő nem fog létszámellenőrzést tartani :) Mindenki vissza is ért pontosan, indultunk tovább. Először nagyon jó volt a hőmérséklet, de aztán azt éreztük, hogy kezd egyre melegebb lenni. A végén már a takaró sem kellett és hosszúujjú felsőben is izzadtunk. Hátrakiabált a sofőr, hogy elromlott a légkondi :) Félrehúzódott, hátrasétált, kinyitotta a tetőablakokat, így mentünk tovább. Csodálkozom, hogy nem lett nagyobb balhé, az amcsik nagyon rosszul viselik ha nincs "hideg". Baromi meleg volt, a 2 tetőablakon csak a forró, száraz levegő jött be. Ekkor már átértünk Californiából Nevada államba, sivatagos környéken szeltük a mérföldeket. Próbáltam aludni, de inkább csak csukott szemmel pihentem. Egyszer csak Teo nyújtott egy dobozos szénsavas üdítőt, Zsófi kapta egy melletük ülő texasi nénitől. Jéghideg volt, úgy örültünk neki Teoval, mintha már 2 napja szomjaznánk :) Ismeretlenül is köszönjük a néninek, nagyon kedves volt tőle! 6 óra utazás után megérkeztünk Las Vegasba! Halleluja!

Las Vegast, becenevén Sin City (Bűnök városa), 1905-ben alapították. A várost a Mohave- sivatag veszi körül, ezért egész évben száraz és viszonylag meleg idő uralkodik. Amikor mi voltunk ott, 38-40 fok volt, ami soknak tűnik, viszont egy kisebb felüdülés volt a párás new yorki meleg után. Vegas egy kicsit úgy néz ki, mint a Hotel nevű társasjáték. Van egy hosszú utca, itt "The Strip" a neve, és mellette sorakoznak a különlegesebbnél különlegesebb hotelek. Egy nap alatt be tudod járni New Yorkot, Egyiptomot, Velencét, Párizst :) Mindegyik hotel más témára készült, szinte versenyeznek egymással, hogy melyik a szebb és jobb. Nem tudnék választani... Mi az Imperial Palace-ban laktunk, ami a Caesar Palace-szel van szemben van. Ez volt a legolcsóbb és legközpontibb helyen fekvő hotel. Mindenkinek ajánlom, aki Vegasba látogat. Vegas a szerencsejátékokon és kaszinókon kívül a rengeteg kis "wedding chapel"-jéről (házasságkötő kápolna) is híres. Itt percek alatt összeadnak, ha házasodni van kedved.

Tehát megérkeztünk a buszállomásra, ahol fogtunk egy taxit. Igazából ez nem is taxi volt, csak egy feka csávó kibérelt autója, amivel hétvégenként (illegálisan) pénzt keres. Jó business, lehet hogy nekem is ezt kellett volna csinálnom Brooklynban és akkor most egy zsák pénzzel mehetnék haza :) Ő is nagy arc volt, mesélt nekünk Vegasról, majd előkapott egy fotóalbumot amiben az ő képei voltak fellépések előtt - nőnek öltözik és úgy énekel :) Ezen már meg sem lepődtünk :) Megérkeztünk a hotelhez, behúztuk a bőröndjeinket a lobby-ba, beálltunk a sorba, hogy becsekkoljunk. Én itt már éreztem, hogy elég rosszul vagyok, egyszer melegem volt, egyszer rázott a hideg, köhögtem, náthás voltam, fájt a fogam, le kellett guggolnom, nem tudtam állni. Csoda hogy még élek :) Végül kaptunk a két szobát, amik egymás mellettiek voltak, nem máshol mint a legfelső, 18. emeleten :) A lobby-tól a szobánking kb. 10 perc volt az út lifttel és gyaloglással. Én bevettem a gyógyszereimet és lefeküdtem aludni, a lányok elmentek felfedezni a várost. Csak annyira emlékszem a sztorijaikból, hogy Teo magassarkúban és fekete miniruciban tipegett Vegas főutcáján az egy kiló kenyérrel, sajttal és sonkával, amik egy nejlonzacsiban voltak. Ezt vették ugyanis a Grand Canyon túrára élelemnek. Kérdeztem is, hogy hol a hagyma meg a paprika?! :)

8. nap

Hajnali 1 órakor fogtunk egy taxit és irány a reptér autókölcsönzője. Nem azért ilyen korán, mert nem szeretünk aludni, hanem csak így volt arra esélyünk, hogy korán odaérjünk a célállomásunkhoz és találjunk parkolóhelyet. Kisebb nehézségek árán felvettünk az autónkat, ami most nem volt olyan nagy, mint az előző, csak 5 személyes. Múltkor a csomagjaink miatt kellett a minivan. GPS-t most is kértünk, a Teri nevet kapta. :) 5 óra alatt értünk oda a canyon déli pereméhez, South Rim, ez már Arizona államhoz tartozik. Ismét felváltva vezettünk, először Teo, aztán én, majd napfelkelte után Zsófi. Összesen 25 dolcsit kellett fizetnünk a belépésért, ezzel a jeggyel akár 7 napot is maradhattunk volna. Leparkoltunk és megrohamoztuk a visitor centert, illetve a mosdót. Ezután felpattantunk az ingyenes buszjáratra, ami a canyon déli részen megy körbe-körbe. Autókat nem engednek be ide. Az első megállónál leszálltunk és kisétáltunk a fák mögötti részre, ahol a kilátóteraszról elénk tárult a GRAND CANYON!!!

“Égnek meredő sziklatornyok és meredek falú szurdokok gigantikus labirintusa. A Grand-kanyon méretei oly hatalmasak, hogy a képződményt még az űrből is látni. 440 kilométer hosszú, közel 30 kilométer széles és 1600 méter mély. A Föld egyik legmélyebb szakadékvölgye, amelynek falai merőlegesen hasítanak bele a Föld kérgébe. A Colorado folyó kevesebb, mint ötmillió év alatt átvágta magát bolygónk kétmilliárd éves történetén, rétegről-rétegre feltárva a geológiai korokat.” (forrás a National Geographic oldaláról) Ennél jobban én sem tudtam volna összefoglalni. Lélegzetelállító a látvány, nehéz szavakba foglalni. Amikor először pillantottam meg, olyan volt, mintha egy nagy poszter lett volna. Néhány percbe telt, hogy felfogjam, ez valóságos. Hasonló érzésem volt, mint Mexikóban a Chichen Itza-nál. A képek és a videók szerintem nem tudják visszaadni azt az élményt, mint amikor ott vagy. Egy szobor vagy egy épület igen, de ez nem. Ez egy olyan hely, amit mindenkinek a saját szemével kell látnia, vegyétek fel a bakancslistátokra.

A shuttle busszal tovább mentünk, leszálltunk a következő megállónál, ahol egy túra útvonal kezdődött, a Bright Angel Trail. Ez a legkönnyebbek egyike volt, nem másztunk le a canyon aljára, csak a peremén mentünk végig egy kb. 2 km-es szakaszon. Útközben mindig megálltunk, fényképeztünk, videóztunk, majd egy fa alá leültünk és nekiláttunk a tízórainak. A Vegasban vett kenyér összezsugorodott eredeti állapotának egyharmadára és felvett egy meghatározhatatlan alakzatot. A lap sajtok (amik szerintem életükben nem láttak sajtot) megolvadtak, a sonka pedig tuti megromlott - bár utóbbiból csak Szilvi és Teo evett. Szilvi volt a konyhásnéni, ő osztogatta az adagokat. :) Ezen a napon is éreztem a bölcsességfogam, nem igazán tudtam harapni sem, az egész állkapcsom fájt, nehéz volt artikulálva beszélni. Zsófi adott gyógyszert a fájdalomra, de sokat sajnos nem használt. Azért köszi Zsófi!!! Végigmentünk az útvonalon, Zsófi és Szilvi többször is kiálltak a sziklák szélére és úgy pózoltak, mintha épp leesnének vagy lelöknék egymást. Én ezt nem tudtam nézni :) Amúgy mindig van olyan turista aki leesik és olyanok is, akik eltévednek, mert nem visznek térképet magukkal a túrákra, illetve kevés folyadékkal indulnak el és kiszáradnak a hőségben. Évente több ilyen halálos eset van, a legfiatalabb egy 4 éves kislány volt 3 éve... Az útvonal végén felültünk újra a buszra, továbbmentünk, és a legközelebbi kilátónál vettünk egy kis ételt, italt, megebédeltünk. Találtunk padokat és asztalokkal, itt lefeküdtünk aludni 2 órára. Már hajnali 1 óta fent voltunk és elfáradtunk :) 7-kor volt a naplemente, a Mohave Point nevezetű részhez mentünk, mert a buszsofőr azt mondta, hogy szerinte itt a legszebb. Csodálatos volt, narancssárga és vörös színbe borult a táj, olyan volt, mintha egy filmet néznénk. Amikor eltűnt a nap, a táj színe újra megváltozott. Ha ide jöttök, akkor a naplementét ne hagyjátok ki! Ez volt a legeslegszebb. 8-ra értünk vissza az autónkhoz, és korom sötétség fogadott minket a parkolóban, foglamunk sem volt, hogy hova parkoltunk. Semmilyen világítás nem volt. Egymást nem láttuk, nemhogy a sötétkék/fekete autót. Nagyszerű...:) A buszsofőr viccelődött erről a buszon, hogy itt nem lesz világítás, de azt hittük, poén. Hát nem. A mobiljaink fénye volt az egyetlen amivel világítani tudtunk. Végül egy negyedórás keringés után meglett. :) Hazafelé Szilvi és Teo vezettek. Hajnali 2-kor leadtuk a vegasi reptéren a kocsit, majd hazamentünk aludni.

Videó a Grand Canyonban tett látogatásunkról:

9. nap

Másnap már nem emlékszem pontosan, hogy hánykor keltünk fel, de talán dél körül lehetett, vagy később. Kiderült, hogy Teo és Szilvi ekkor már ébren voltak és lementek a szálloda medencéjéhez csobbanni egyet. Én még mindig nem voltam a topon, de azért összeszedtem magam. Teo ezen a napon ment haza, mert szerdán már dolgoznia kellett Budapesten és csak így volt repjegye. Először megebédeltünk, aztán irány a hotelunkkal szembeni Caesar Palace. A Caesar Palace-ben 3348 szoba van és egy hatalmas kaszinó, ami szerintem akkora mint egy kisebb magyar város. Az egész design az ókori Rómát mintázza, nagyon szépen megcsinálták az egészet! Külön koncertterme is van, Colosseum névre hallgat, itt szokott fellépni Cher és Celine Dion is. A filmekből is ismerős lehet, itt forgatták az Ocean’s Eleven-t, a Hangover-t, az Iron Man-t, a Dreamgirls-t és a Rocky 3-ból is részeket. Igazából itt az összes hotelbe ki-be lehet járkálni, mert mindegyik földszintjén egy kaszinó van. Nem kell kiöltözni sem, a legtöbben rövidnaci - póló kombinációban ültek a játékgépek előtt. Persze voltak olyanok is, akik koktélruhában flangáltak fényes nappal a főutcán - de ez Amerika, és legfőképpen: ez VEGAS, szóval itt semmi sem ciki :) Feltűnően sok nagymami és nagypapi korú ember játszott a kaszinókban, azon röhögtünk, hogy épp az unokák karácsonyi ajándékra félretett pénzt játszák itt el :) Amúgy mindenféle korosztály volt, Vegas az a hely, ahova bármelyik életkorban érdemes jönni, kivéve ugye 21 év alatt. Itt az utcán is lehet alkoholt fogyasztani, sokan vittek a kezükben nagy színes koktélos poharakat - ekkor elhatároztam, hogy ilyet én is fogok inni, bármi is legyen benne! :) A Ceasar Palace után a híres Bellagio Hotelhez mentünk. Ez a hely is flancos volt, csak olyan boltok mellett mentünk el, ahol egy táska ára többe került mint a komplett 10 napos túránk összesen. :) Az utcán itt is árultak “ice cold water”-t (jéghideg vizet) 1 dollárért, ami nagyon jól jött a forróságban. Teotól hamarosan elköszöntünk, ő kiment a reptérre és nekivágott a Las Vegas-Salt Lake City-New York-Genf-Budapest 2,5 napos repülőútjának. Jól hangzik, ugye? :) Nagyon örültem Teo-nak, hogy sikerült eljönnie velünk és ezer hála amiért hazavitte 1,5 bőröndnyi cuccomat! Miután elbúcsúztunk tőle, visszamentünk a szobánkba, letusoltunk, átöltöztünk, majd visszamentünk a Strip-re. 3 olyan látványosság is van a turistáknak, ami ingyenes és a Strip-ről lehet megnézni. Ebből kettőt láttam ezen az estén, a harmadikat másnap. Az első egy vulkánkitörés volt a Mirage Hotel előtt, aminek a melegét mi is éreztük, majd egy kalózos showt is megnéztünk a Treasure Islands Hotel előtt. Ez utóbbi nekem annyira nem tetszett. Ekkor megint rosszul éreztem magam és úgy éreztem hogy muszáj hazamennem lefeküdni, bármennyire is maradnék a csajokkal. Komolyan, nem emlékszem, hogy utoljára mikor éreztem magam ennyire rosszul. Én sosem vagyok beteg, max 2-3 napos nátha ami Neocitránnal el is múlik. De láz, levertség...soha. Erre még rátett egy lapáttal a fogfájás, ami miatt a fejem is fájt néha. Egyáltalán nem örültem, hogy pont a nyaralás alatt volt ez az egész...de nem tudtam mit tenni. Szóval én hazamentem busszal - ahol nem tudtam jegyet venni, mert nem láttam jegyautomatát de szerencsére nem jött ellenőr. :) Kicsit messzebb rakott le a hotelunktól, ezért láttam esti kivilágításban a Paris-t, a Párizs mintájára épült hotelt az Eiffel torony másolatával és a diadalívvel együtt. Lepihentem, bevettem a gyógyszereimet és elaludtam. Ezalatt Zsófi, Dóri és Szilvi végigsétált a Strip-en egészen a Stratosphere Tower-ig. Ez egy torony, egy hotel, egy kaszinó és egy kisebb vidámpark is egyben. De az érdekessége, hogy a vidámpark a torony tetején, 335 méter magasban van. Itt vannak a világ legmagasabb "ride"-jai. Csak 3 attrakció van, de Dóri és Zsófi mindegyikre felültek. Ki kellett várni a sort, ehhez Szilvinek nem volt kedve és idő közben hazajött. Ja, azt kihagytam, hogy ezen a napon valamikor délután kipróbáltuk a nagy koktélos poharakat és nagyon fincsi jégkásás, alkoholos, gyümölcsös italok közül lehetett választani.

10.nap

Hétfőn reggel Dóri és Zsófi elindultak Hawaii-ra, ezért elbúcsúztunk tőlük korán. Szilvivel 11-kor kicsekkoltunk, kértünk közösen egy olyan nagy limonádés koktélszerűséget és kifeküdtünk a medencepartra. Délután sétálgattuk a Strip-en, megnéztük Vegas legnagyobb hoteljét, a Venetian-t. A 40 emeletes szálloda köré egy mini Velence van felépítve, még gondolázni is lehet egy kis pénzért. Nem tudom...én inkább majd az igazi Velencében akarom ezt kipróbálni, itt olyan mű lett volna. Mindenesetre, ez is nagyon szép volt. Szilvivel megláttunk egy kétszintes épületet egy ufo szerű hatalmas árnyékolóval a tetején - kiderült, hogy egy kis bevásárlóközpont akadt az utunkba. Mivel nincsenek véletlenek, a sors akarta azt, hogy itt lyukadjuk ki, nem kellett magunkat sokáig győzködni, hogy bemenjünk :) Megtaláltuk a Forever 21-t is, ahol bevásároltunk, de csak azért, mert olyan ügyesen gazdálkodtunk a pénzünkkel, hogy még maradt. Visszafelé megnéztük a Paris-t és a Bellagio Hotel fantasztikus szökőkút show-ját. A hotelünkben ettünk egy jó kis olasz vacsit, majd indultunk a reptérre. A taxisunk most is iszonyat jófej volt, vicces sztorikat mesélt a turistákról, plusz kiderült hogy igazából new yorki, csak 5 éve lakik Vegasban. Sokszor van olyan eset, hogy annyira részeg valaki, hogy a 20 dollárost 100-asnak nézi és a 13 dolcsis végösszegből csak 5-öt kér vissza. Vagyis taxisunk nyert 85 dollárt :) Hiába figyelmezteti az adott embert, őt nem érdekli. Kiértünk a reptérre, itt is lehet még játékgépezni, ha maradt egy kis pénzed. Nekünk nem maradt :) Sikeresen becsekkoltunk, megvolt az átvizsgálás, kicsit várakoztunk, majd felültünk az éjjel 11:20-kor induló gépükre, amivel new yorki idő szerint 7:25-re érkeztünk meg a Nagy Almába.

Szilvitől elbúcsúztam, nagyon jó útitárs volt, sokat nevettünk. Köszönjük Lujzikánk, hogy eljöttél és hogy veled ünnepelhettük a 22. szülinapodat!!! Még találkozunk, az is lehet, hogy újra Vegasban - de addigra tuti kihúzatom az összes bölcsességfogamat :)

Videó Las Vegas-ról. (Zene: INXS - Pretty Vegas)

Itt a vége. Nagyon szuper volt a nyaralásunk, de a fogam miatt az utolsó pár napot nem tudtam felhőtlenül élvezni sajnos.

Köszönöm a Csajoknak is, remélem legközelebb is a Csilli Tours-t választjátok! :)

Puszi

Ps: pontosan egy hét múlva megyek haza.... :) :( ... még a héten írok bejegyzést az elmúlt napokról

West Coast Trip - Part 2/3

4.nap

7-kor keltünk fel Monterey városkájában a bérelt autónkban. :) A helyi Starbucksban kezdtük a napot, ahol átöltöztünk, fogat mostunk, reggeliztünk, neteztünk. Monterey a jazz fesztiváljairól híres csak, különben egy csendes kis óceánparti “aprajafalva”. 9-kor indultunk útnak és egy kicsit aggódtunk a hűvös, ködös idő miatt. Hamar elszállt minden félelmünk, mert Monterey-ből kiérve, mintha elvágták volna a ködfelhőket, szikrázó napsütés és kék ég fogadott minket az 1-es úton.

A legendás Pacific Coast Highway-en vezettünk le dél felé, amiről már nagyon sok szépet hallottam. Ilyen környéken még nem vezettem sosem. Az út kicsit kanyargós volt, bal oldalunkon a hegyek, jobb oldalon a Csendes-óceán és a sziklás partvonal nyújtott fantasztikus látványt. Amikor én ültem a volán mögött, akkor minden rendben volt, de mikor Dóri átvette a kormányt, akkor az anyósülésen kicsit féltem a kanyarokban. Alattunk szakadék volt... és tériszonyos vagyok :) Többször is megálltunk fotózni. Egyik alkalommal megállt mellettünk egy rendőrautó. Egy cuki, nagypapi korú sheriff szállt ki belőle és megkérdezte, hogy minden oké-e. Mondtuk, hogy igen. Erre a válasza: “Nem láttam fényképezőt a kezetekben, azt hittem lerobbantatok!” :) Beszélgettünk vele egy kicsit és csináltunk egy közös képet is. Kölcsönadta a távcsövét és megmutatta hol napoznak a fókák a sziklákon. Mentünk tovább és a rádió helyett hallgattuk az előre összeállított “california cd-nket”. A Megasztár 6-ban sem fogunk indulni, de azért jól szórakoztunk éneklés közben :) Azt hiszem a két nyerő szám, amik az út nagy slágerei voltak és mindig énekeltük őket: “Katy Perry - California girls” és “Rihanna ft. Eminem - I love the way you lie” voltak. Egy kis autózás után megérkeztünk egy olyan partszakaszra, ahol fókák napoztak a homokban. Nem mentünk közel, egy kis sétányról néztük őket. Annyira édesek voltak! Voltak, akik folyamatosan szórták a hátukra a homokot,, két fóka “kergette” egymást, a többiek csak élvezték a sunshine-t. Hát igen, nem olyan volt mint az állatkertben, ahol be vannak zárva szegénykék.

A fókanézés után tovább indultunk és délután 4 körül megérkeztünk Santa Barbarába. Ez is egy kis óceánparti városka pálmafákkal, éttermekkel. Nincs különösebb látnivaló. Igazából itt ebédelni/vacsorázni álltunk meg. Mily meglepő, egy mexikói étteremre esett a választás, még mindig nem unjuk - ti Olvasók már lehet :) Én spenótos sajtos enchiladas-t ettem guacamole-val és egy margaritát ittam hozzá - happy hours volt :) Azt hiszem Zsófi is ugyanezt ette, csak ő limonádét kért, mivel Los Angelesig ő volt a sofőr. Dóri sajtos quesadilla-zott, Szilvi és Teo pedig valamilyen húsos ételt rendeltek. Kisétáltunk a homokos partra, Zsófi és Szilvi lecsekkolták az óceán hőmérsékletét - azt mondták hideg :) Fényképezkedtünk, elénekeltük Szilvinek (becenevén Lujzinak) a Boldog szülinapot című dalt, majd visszamentünk a parkolóba és irány az Angyalok Városa! :)

Este 8-ra értünk Los Angelesbe, út közben próbáltuk fürkészni a Hollywood feliratot, de csak nem láttuk meg. A szállásunk a Hollywood Boulevard-on volt és a Banana Bungalow névre hallgatott. Ez is egy diákszálló, Lysann, a német au pair barátnőm ajánlotta. Ingyen tudtunk parkolni a belső udvarban, becsekkoltunk, elfoglaltuk a szobánkat. 3 db emeletes ágy volt, csak mi öten voltunk. Tartozott hozzá egy konyha és egy fürdő is. Szilvi hiányolta a banánt, mint welcome csomagot, ha már Banana Bungalow a hely neve. Ezen az estén csak a sarki éjjel-nappaliba mentünk le egy kis üdítőért, vízért, majd álomra hajtottuk a fejünket.

Videó a Pacific Coast Highway-en tett utazásunkról:

5.nap

Reggel korán keltünk, elmentünk reggelizni a hostel hátsó kertjébe, ami nagyon hangulatosan volt berendezve. Szilvi bánatára banánt most sem adtak, de volt müzli és pirítós. Vaj, lekvár és mogyorókrém volt a választék még. (mikor mogyorókrémet írok, ne fincsi nutellára gondoljatok, hanem sós földimogyorókrémre...) Én ezen a reggelen cseréltem Dórival, mert nem szeretem ezeket a tejben ázott müzliket, így ő megkapta az enyémet, én pedig az ő pirítósát. (amikor kenyeret írok, ne a finom otthoni kukoricás, ropogós héjú 1kg-os kenyérre gondoljatok, hanem egy előre szeletelt, cukrozott, “olyanpuhahogymindjártszétesik” kenyérre amire még azt is rá merészelik írni hogy teljes kiőrlésű. Vicc.)

Los Angeles (spanyolul azt jelenti: Az angyalok) egy majdnem 4 milliós nagyváros, röviden csak LA-nek hívják. Az ország egyik legnagyobb bevándorlási központja, etnikailag és kulturálisan rendkívül sokszínű.

A napot a belvárosban, vagyis downtown-ban keztük. Először az Olvera Street-en néztünk körül, ami egy kis sétáló utca közép- és dél-amerikai árusokkal. Újra Mexikóban éreztem magam :) Mivel még korán volt, nem volt semmi nyüzsgés. Elindultunk a városháza felé, megnéztük a Los Angeles Police Department-et és a Walt Disney Concert Hall-t. Ez utóbbi tetszett a legjobban, ilyen épületet még sosem láttam. Walt Disney özvegye, Lillian Disney ajándékozta ezt a 240 millió dolcsit érő koncerttermet a városnak. Kedves volt tőle :) 2003-ban adták át ezt az ólommentes acéllal borított, futurisztikus csodát. Olyan mintha összegyűrtek volna egy gigantikus alufólia darabot. Ezzel szemben áll a Dorothy Chandler Pavilion, ahol szintén koncerteket adnak. Visszasétáltunk az autóhoz és belebotlottunk egy híradós forgatásba. A műsorvezető tuti híres volt, de mi nem ismertük :) Nekem downtown nem tetszett, nagyobbra és nyüzsgőbbre számítottam. Ami furcsa és meglepő volt, hogy embert nem lehetett nagyon látni, kihaltnak tűnt az egész.

Következő állomásunk a Hollywood felirat volt. Nem tudtunk felmenni autóval, csak egy bizonyos pontig, innen csináltunk képeket. Ez már Beverly Hills-hez tartozik, a Santa Monica Mountains tetején áll. Nagyon szép házakat láttunk útközben. A 14 méter magas fehér betűk 1923-ban kerültek ide.

Visszamentünk a Hollywood Boulevard-ra, ahol vettünk egy térképet a sztárok címeivel. Ilyen túrára be is lehet fizetni, de nekünk volt autónk és GPS-ünk is, úgyhogy magunk indultunk a hírességek házaihoz. Első megálló Hugh Heffner playboy villája volt, ahol csak a kaput és a kertészt láttuk, illetve visítozás hallatszott a kertből :) Szilvi szerint ezek állatok voltak, mert Heffner nagypapinak állítólag állatkertje is van. Ez már sosem fog kiderülni :) Ezután már pontosan nem tudom mi volt a sorrend, mert sokszor megváltoztattuk, de pl David és Victoria Beckham háza előtt elidőztünk egy kicsit. Nekik is körbe van kerítve az egész ház hatalmas borkokkal és növényekkel, csak a kaput láttuk - de az szép volt :) Kijött a házból egy harmincas szőkésbarna hajú nő, szerintünk golfoktató vagy a babysitter volt :) Ahova be is láttunk egy kicsit, az a jazz énekes Ella Fitzgerald háza volt. Rihanna, Madonna és Elvis régi házát is a sövény takarta :)

Santa Monica-ra mentünk a Beverly Hills-ben elkapott “lesifotók” után és a napsütésből megérkeztünk a ködbe és a szélbe. California furcsa egy kicsit...egyik helyen mintha nyár lenne, a másikon ősz. :) Beültünk gyorsan pizzázni egy helyre, aztán sétálgattunk a 3rd Street Promenade-en, ahol nagyon jó kis üzletek voltak. Lementünk az óceánpartra is, hogy meglessük, tényleg annyian görkoriznak-e, mint a filmekben. Lehet hogy a rossz idő miatt, de görkorisokat nem láttunk, szörfösöket viszont igen. Kint voltak a Baywatch-ból ismert életmentő tornyok azokkal a narancssárga műanyag levegővel teli izékkel, amikkel futnak be a vízbe. (Ennek mi a neve?! :) ) A mólóra is kisétáltunk, megtaláltuk a Route 66, vagyis a híres 66-os út végét. Milyen jó, hogy voltunk már a kezdőpontjánál, ami Chicagoban a Buckingham Fountain-nál van és most itt is. A következő az lesz, hogy végigvezetünk rajta - a kérdés hogy mikor. Egyszer majd biztos, de az elkövetkezendő pár évre már megvannak a nyaralási úticéljaim és ez egyelőre nem szerepel köztük.

Vissza a kocsiba, átvezettünk Venice Beach-re is, hátha ott süt a nap, de nem jártunk szerencsével. Azért itt is kisétáltunk a parthoz, találtunk egy jó kis gördeszka parkot. Nem deszkáztunk, csak néztük a többieket :)

Este 8-kor leadtuk az autónkat, Christ, és könnyes búcsút vettünk Jolitól, a GPS-ünktől. Taxival mentünk haza, most egy afrikai származású sofőr vitt minket vissza a hostel-be. Ezen a napon volt Szilvi 22. születésnapja, aminek alkalmából lementünk bulizni a Banana Bungalow földszintjére. Karaoke est volt ingyen sörrel. Én a sört nem szeretem, úgyhogy a sarki liqour shop-ban beszereztünk egy üveg vodkát és narilevet. Poharaink voltak a konyhában, azokkal együtt lesétáltunk a buliba. Csomóan énekeltek, volt egy, azt hiszem ausztrál csapat, akik fiúkból és lányokból álltak. A fiúk úgy néztek ki mint a Backstreet Boys tagok 10 éve, és a hangjuk is olyan volt. Énekeltek is egy számot tőlük, az “I want it that way”. Emlékeztek?! :) Volt egy fekete lány, aki tök jó számokat énekelt, kicsit India Arie-s hangja volt és egy koreai csaj is, ő inkább csak lassú, szerelmes számokat dalolt. A műsorvezető, aki a diákszálló egyik recepciósa is volt egyben, tudta, hogy Szilvinek ma van a szülinapja, ezért elénekelte a Happy Birthday-t neki. Whohoo! Ezután a csajok kitalálták, hogy ők Eddát akarnak énekelni. Persze a listán nem volt magyar szám, de a “DJ” megoldotta úgy, hogy Youtube-ról kivetített egyet. Én voltam a camerawoman és az egyetlen az egész teremben, aki ismerte a számot és tudta is hogy miről énekelnek a csajok :) Jó volt egy fős rajongótábornak lenni, annyira drukkoltam nekik, hogy a videó elején elbotlottam a színpad előtti hangfalakban - ezt majd úgyis látjátok a videóban, ha a lányok megengedik hogy feltegyem.

Ps: Az röhögjön rajtam először, aki még egyszer sem botlott meg hangfalban egy buliban videózás közben, miközben táncolt és miután alkoholos italt fogyasztott :)

6.nap

Ezen a napon kétfelé váltunk. Szilvi és Teo Santa Monica-ra mentek, Dóri, Zsófi és én a Universal Studios-ba. A hostel-ben lehetett befizetni, kaptunk 8 dolcsis kedvezményt és egy minibusz vitt minket el a helyig. A sofőr elmesélte, hogy azért jobb LA, mint San Francisco, mert ha itt földrengés van, az vízszintes irányban történik, San Francisco-ban pedig fel-le mozog minden :) Oké.

A Universal Studios bejárata előtt egy kisebb “város” van felépítve, itt sétáltunk végig először. Mesebeli zene ment, ami nagyon megadta az egész hangulát, olyan érzésem volt, mint mikor tavaly Disney World-ben jártunk. Megérkeztünk a kapuig, ahol természetesen vörös szőnyeg volt leterítve, és egy forgó gömbön díszelgett a Universal Studios felirat. Úgy izgultam, mint egy kisgyerek :)

A parkban többfajta attrakció van, mi a Studio Tour-ral kezdtük Évi javaslatára. Nem is kellett sokat sorban állni, hamar felszálltunk a kis nyitott oldalú vonatokba/dottókba. Végigvittek minket a forgatási helyszíneken, valódi díszleteket láttunk, közben a buszon levő tv-kben bejátszottak jeleneteket azokból a filmekből, ahol épp körülnéztünk. Hihetetlen, hogy tényleg felépítenek mini városkákat a semmi közepén. Egyszer csak a kisvonatunk megállt egy sötét barlangban, megkérték, hogy vegyük fel a 3D-s szemcsit, amit kaptunk. A barlang ekkora belülről egy dzsungellé változott és King Kong jött velünk szembe, közben jobbra-balra rázkódtunk, spricceltek vizet is közénk. Nagyon jó volt! A másik ilyen beltéri rész az volt, mikor egy katasztrófa filmet imitáltak. Újra megállt a kisvonatunk egy alagútban, ami egy metróállomásnak volt berendezve. Egyszer csak elkezdett rázkódni minden (mi is), leszakadt az utcaszint - nekünk a mennyezet - ahonnan becsúszott egy kamion és majdnem nekünk ütközött, ezután befutott egy metró, ami nem tudott fékezni, majd kettétört. A másik oldalról jövő árvíztől vizesek lettünk. Nagyon jó volt ez is!!! Mikor elindult a vonatunk kifelé, a díszlet elkezdett visszarendeződni :) Voltunk egy Halálos iramban résznél is, ahol volt tűz és víz is, áthaladtunk egy cápás tónál, ahol hirtelen felbukkant a cápa és meg akart enni minket, láttuk a Lila akác közt, vagyis a Wisteria Lane-t. Csak egy szakaszát, a többi le volt zárva...pedig ez a kedvencem. Nem baj, a sorozatot úgyis mindig nézem.

A Studio Tour után egy olyan show-t néztünk meg, ahol speciális effekteket mutatnak be. Önkénteseket kértek (itt az USA-ban nem kell könyörögni, a fél közönség felteszi a kezét) és rajtuk mutatták be a különböző trükköket. A legtöbb a green screen-re épült, vagyis a zöld vásznas trükkökre, volt egy olyan is, hogy elvágták egy nő kezét egy speciális késsel - de nagyon valódinak tűnt :) Hihetetlen, hogy mennyi mindenre képes ma már a technika, többre mint gondolnánk. Ez is nagyon-nagyon tetszett.

Ezután bementünk egy Terminátor-os show-ra, majd a Jurassic Park díszletei között hajókáztunk végig. Néha jöttek dínók, újra jött egy kis vízspriccelés - nekem egy kicsit uncsi volt, lehet hogy azért mert a Jurassic Park sem a kedvencem?! A végén a hajó amiben ültünk beért egy sötét részbe és lezuhant 25 méter magasból egy folyóba...én egy kisebb szívrohamot kaptam, levegőt tuti nem...ez egy 8 emeletes ház magassága....szerintetek?! Örültem, hogy élek. :) Mindenki csurom víz lett, ekkor megállapítottuk a csajokkal, hogy a Universal Studios egy vízipark, mert eddig mindenhol vizesek lettünk, kivéve a spec. effeketeknél. Valaki már rutinos volt és esőkabátban ült fel a hajóra :) Átmentünk a Múmia című filmhez tartozó attrakcióhoz. Én először nem tudtam, hogy ez hullámvasút, annyi volt kiírva, hogy “Mummy”. Mondjuk akkor vált gyanússá, mikor megláttam hogy a táskáinkat be lehet zárni kis szekrényekbe... Itt is egy kisebb szívinfarktust kaptunk :) Sötétben ment végig a hullámvasút, soha nem tudtad, hogy most lefelé, felfelé vagy épp visszafelé fogsz-e menni. Közben végig félelmetes zene ment, volt hogy a skarabeusz bogarak jöttek, ekkor levegőt fújtak a lábunkhoz - Zsófira gondoltam pont, hogy él-e még, de nem láttam őt a sötétben, pedig kettővel mellettem ült. Egyszer megálltunk, akkor egy nagy vásznon Imhotep, a múmia szelleme jelent meg és kiabált valamit egyiptomi nyelven, gonosz hangon. Innentől kedve mentünk menetiránnyal hátra. Rövid volt, de intenzív. Vicces volt visszanézni a fotót, amit csinált rólunk a kamera :) Állítólag ez a hullámvasút szembesít 6 féle félelmünkkel - félelem a: sötétségtől, haláltól, gyorsaságtól, magasságtól, bogaraktól és a gonosz szellemektől. Túléltük :)

Ezután Zsófi és Dóri felültek egy Simpson-os hullámvasútra, én pedig benéztem a House of Horrors-ba, mert horror film rajongóként ezt nem hagyhattam ki. Már a bejáratnál az 1931-ben Lugosi Béla által játszott Drakula képe fogadott. Most is beigazolódott, hogy a magyarok mindenhol ott vannak, még Hollywoodban is :) Ebben az épületben az volt a lényeg, hogy haladtunk sötét keskeny folyosókon, hidakon, sejtelmes zenét hallgatva, majd néha kiugrottak “halott” emberek, szörnyek a semmiből. Előttem egy latino apuka ment 3 tinilányával, akik végig sikongattak és ha előugrott valaki a sarokból, akkor el is futottak. :) Végig egymást szorongatták, én meg végig röhögtem :) Már csak ezért érdemes volt bejönni. Vízspriccelés itt is volt, mire pont megszáradtam, újra vizes lettem.

Ezután elmentünk a Shrek 4D-re, ami nekem egy kicsit csalódás volt. Megnéztünk egy 3D-s filmet, ami alatt a székünk néha rázkódott és megint kaptunk egy kis vizet az arunkba az előttünk levő ülés támlájáról.

Az utolsó hely ahova mentünk a Water World volt. Ez egy hatalmas medence díszlettel, körülötte félkörben a lépcsőzetes nézőtér terül el. 5-kor kezdődött a show és amíg gyülekezett a nép, addig a műsorban szereplő katonának/harcosnak öltözött szépfiúk locsolták a közönséget vízzel. Nem ültünk az első sorba :) Ezután elkezdődött az előadás, ami egy kis 20 perces mini kaland/akciófilm volt mindenféle veszélyes dologgal megspékelve, mint például, robbanás, magasból leugrás, repülőgép becsapódás :) Nekem nagyon tetszett!

Csináltam egy videót azokról az attrakciókról, amiknél tudtunk kamerázni...

Ezután vett fel minket a kisbuszunk és visszamentünk a szállásra. Szilvi és Teo még sehol sem voltak, gondoltuk jól elvannak Santa Monica-n a vízimentőkkel, ezért mi inkább lefeküdtünk aludni. Nem is tudom hánykor keltünk fel, csak arra emlékszem, hogy én akkor már nem éreztem jól magam, fájt mindkét bölcsességfogam helye, a torkom, fújtam az orrom és valamelyik attrakción meghúzódhatott a nyakam, mert nem tudtam jobbra fordítani és lázasnak éreztem magam. Így indultunk neki a Walk of Fame-nek.

A Walk of Fame a Hollywood Boulevard-on van, a hírességek sétánya, ahol szinte már majdnem mindenki kapott egy csillagot...több mint 2000 ilyen fekete gránitkövön tudunk végigsétálni. Az elsőt 1960-ban tették le Joanne Woodward amerikai színésznő tiszteletére. (ő egyébként Paul Newman özvegye) Tele van ajándékboltokkal, én nem találtam egy szép mágnest sem, ezért inkább nem vettem. Megérkeztünk a Kodak Theater-hez, ami 2002. óta otthona az Oscar-díj átadásnak. A hatalmas előadó termen kívül egy csomó drága üzlet van az épületben. Én itt elég rosszul éreztem magam a torkom és a fogam miatt, ezért elsőnek értem vissza a hostel-be. Összepakoltam a bőröndbe a cuccaimat, mert másnap reggel már indultunk a Bűnök városába, Las Vegasba. :)

Videó Los Angeles-ről. Zene: "Lenny Kravitz - California" című száma és a "Beverly Hills 90210" című kedvenc tinisorozatom betétdala :)

A nyaralás befejező része a jövő hét elején következik...

West Coast Trip - Part 1/3

Kedves Olvasóim :)

Köszönöm a türelmeteket, végre befejeztem a videókat és fel tudtam tenni az első bejegyzést. Indul a maratoni, 3 részből álló beszámoló a nyaralásunkról West Coast trip címmel. Juhúúú! :)

Szereplők:

Dóri

Zsófi

Teo (ex aupair, akit anno a blogján keresztül ismertem meg, most Bp-en dolgozik)

Szilvi (Zsófi gimis barátnője, Skóciában él)

Csilli

Az első részben a San Francisco-ban töltött napokról és a Big Basin Redwoods State Parkban tett látogatásunkról olvashattok. Jó szórakozást kívánok :)

1. nap

Augusztus 28-án, szombaton hajnali 2:30-kor ébresztett az óra. Ezt a napot vártam már hónapok óta! Teoval és Dórival - ők nálam aludtak - elkezdtünk készülődni, a bőröndök azért nagyjából már be voltak pakolva. 3:15-re hívtam a taxit, Zsófi 3-kor közölte a telefonban, hogy még sehogy sem áll, hatalmas kupi van a szobájában. Szuper :) Végül a taxi is késett, de 4-re már ott voltunk a JFK-n. Becsekkoltunk, minden rendben volt a bőröndökkel, Teonak viszont nem tudtak elénk vagy mögénk helyet adni a gépen. A detektoros kapunál Dórit félreálltották és berakták egy nagy üvegdobozba, hogy meggyőződjenek róla, a pulcsija alatt nincs semmilyen veszélyes tárgy. Tipi-tapi, végül minden oké volt. Komolyan, mi nem tudunk úgy végigmenni egy ilyen vizsgálaton, hogy valaki ne legyen gyanús. :) (Chicagoban a kézipoggyászom miatt késtük le a gépet, amiben végül semmit nem találtak.) Megkerestük a kaput, leültünk a fotelokra és rövid várakozás után felszálltunk a United Airlines-os gépünkre. Pontosan indultunk, 6 óra 10 perckor emelkedtünk New York fölé, de a felhők miatt nem láttunk semmit a városból. A napfelkelte azért szép volt. Gyorsan kibontottuk a nejlonzacsiba csomagolt takarókat, mert a légkondi szokás szerint maximumon ment és ezt csak az amcsik élvezték. Voltak akik végig rövidnaciban és pólóban ültek - róluk lehet tudni, hogy 100% amerikaiak. :) Az én takaróm cigiszagú volt...de aztán találtam egy másikat. Nyakam mögé raktam a nyakpárnát és elszundítottam. Néha megébredtem, akkor kértem vizet vagy narancslevet a légikísérőktől, de a várt reggeli csak nem jött. Pedig direkt bejelöltem Zsófinak, Dórinak és magamnak a vegetáriánus menüt!!! :) Kiderült, hogy nem azért nem jött, mert átaludtuk, hanem mert nem is szolgáltak fel semmilyen ételt. Így jártunk, éhesek maradtunk. Egyszer egy kicsit zötykölődött a gép, akkor bemondta a pilóta, hogy kapcsoljuk be az öveket, mert egy kis légörvénybe kerültünk a The Rockies felett. A The Rockies felett??? Gyorsan kinéztem az ablakon és a földrajz órákon sokat emlegetett Sziklás hegységet pillantottam meg. Nagyon nagy élmény volt nekem, de lehet hogy csak azért mert nagy “földrajz-fan” vagyok :) A csajokkal felfedeztünk néhány gyanús gabonakört is. Vajon földönkívüliek is jártak itt?! :)

Helyi idő szerint 9 órakor landoltunk, vissza kellett állítani az óránkat 3 órával. Végre megérkeztünk San Francisco-ba, becenevén Frisco-ba! Ez az USA 11. legnagyobb városa, Kaliforniában a 4. Keletről és északról a San Francisco Öböl, nyugatról a Csendes-óceán határolja. A Szent-András törésvonal érinti ezt a várost is, ezért gyakoriak a földrengések. 1906-ban volt egy hatalmas földmozgás, ami majdnem az egész várost elpusztította, de sikerült teljesen újjáépíteni. A város ismert meredek dombjairól, a viktoriánus kori és a modern építészet eklektikus keveredéséről és a ködről, mely akár egy hónapig is folyamatosan tarthat. A melegek és hippik nagy találkozóhelye, illetve itt található a legnagyobb Chinatown az Államokban.

A vártnál melegebb volt a reptéren, gondoltam rossz időjárásjelentést olvastam, mikor 17-18 fokot írtak maximumnak. Fogtunk egy taxit ahova bepréselődtünk, ugyanis kevesebb hely volt mint ahányan mi voltunk, de így is élveztük az utat a városba. Kiszálltunk a diákszállónk előtt és megpróbáltunk becsekkolni 10 órakor, de nem jártunk sikerrel. Vissza kellett mennünk délután 2-re, addig a csomagjainkat be tudtunk zárni a hostel melletti locker room-ba teljesen ingyen. Már mindenki a rosszullét határán volt reggeli híján, úgyhogy gyorsan elkezdük vadászni a kajálós helyeket. Ezen a környéken nincs olcsó étkezde, ezért egy hajléktalan tanácsára bementünk az egyik sarki diner-be. San Francisco-ban meglepően sok a homeless. Elég interaktívak - nemcsak ülnek a földön és várják hogy bedobd a pénzt a kalapba, hanem kapsz cserébe szolgáltatást is. Útbaigazítanak, énekelnek, táncolnak, szavalnak, ami felér egy stand-up comedy-vel :) Nekem nem volt bajom velük. Ha igaz az infó, akkor a várostól kapnak havi 500 dolcsit. Hm. Tehát egy tipikus amcsi diner volt a hely ahova beültünk, olyan amiket a filmekben is láttok. Az étlapról hamar rendeltünk, a felszolgáló csaj helyi akcentusát nehezen értettük. :) Dórinak másféle palacsintát hozott ki, mint amit rendelt, de miután ő is megkapta a giga-mega-super-extra size adagját, mint mindenki más, elkezdtünk “falatozni”. Mindent megettünk ami a tányéron volt, protokoll ide vagy oda. (Dóri mondta még régebben, hogy illik hagyni a tányéron egy kis ételt.)

Tele hassal inkább lefeküdtük volna pár órára aludni, de ehelyett a Union Square-re sétáltunk el. Ekkor már éreztük, hogy a 17-18 fok, amit az előrejelzésben ígértek, sajnos igaz. Az utcák itt még nem voltak olyan dimbes-dombosak, de szelesek annál inkább. A Union Square a város egyik központja, egy nagy tér üzletekkel, hotelekkel, színházakkal és nagy pálmafákkal körülvéve. A tér közepén egy 30 méteres oszlop magasodik, amit Admiral Dewey-ről neveztek el, aki megnyert egy csatát az amcsiknak pár száz évvel ezelőtt. A tér négy sarkán egy-egy színes szív van, természetesen mindegyiknél lefényképezkedtünk :) Bementünk szuvenir boltokba, vettem Teo-val egy utcai árustól nyakláncot 25 dolcsiért, amin nagy színes kövek vannak. Az ázsiai származású eladó néni azt mondta, hogy ezek valamelyik fának a magjai/termései... Mindenesetre tuti nem ér ennyit, de nekünk nagyon tetszik!!! Nyakedzésnek kiváló, mert elég nehéz :)

2-re visszaballagtunk a hostel-be, becsekkoltunk, elfoglaltuk a szobát. Ugyanúgy nézett ki mint a neten, ami nagy szó egy diákszálló esetében. Két négyemeletes ágy volt a szobában, itt aludt Dóri, Teo, Szilvi és én, Zsófi pedig a mellettünk levő szobában. Tényleg csak aludni járt oda, a bőröndjét és a cuccait is nálunk tartotta. Volt külön fürdőnk, két ablakunk, kaptunk ágyneműt, törölközőket, mi kell még?! :) Kicsit berendezkedtünk, lepihentünk, és elindultunk a következő látnivalóhoz .

Csak a Golden Gate Park volt erre a napra betervezve, hogy ne legyen nagy rohanás. Hamar megtaláltuk a buszmegállót, de futnunk kellett a buszhoz, hogy elérjük :) Megvettük a jegyeket a sofőrtől, és fél óra múlva megérkeztünk a parkhoz. Próbáltuk lesni útközben, hátha meglátjuk a Golden Gate híd tetejét és sikerült! :) Azt kell tudni a Golden Gate Park-ról, hogy nagyobb mint a Central Park. Anno a san franciscoiak irigyek voltak, hogy milyen nagy parjuk van a new yorkiaknak, ezért csináltak egy nagyobbat. Jól sikerült, tényleg nagyon szép, de más. Ez nem a központban van és a hatalmas terület miatt jobban eloszlanak az emberek és az érdekes helyek is. És itt vannak pálmafák, ami egy plusz pont. Nekem azért a Central Park még mindig a favorit.

Először a Conservatory of Flowers épülete meletti virágokat néztük meg, hatalmasak voltak, mindenféle színben pompáztak. Ilyen nagy virágokat a Brooklyn Botanic Gardenben sem láttam. Ezután a park közepe felé kezdtünk sétálni, elmentünk egy múzeum és a Japanese Tea Garden (japán teakert) mellett. Utóbbi hamarosan zárt, ezért nem mentünk, be, illetve a többiek nem is akartak volna, csak én. Rossz irányba mentünk, és a park északi oldala helyett a délin lyukadtunk ki, de a parkban futó emberek nagyon segítőkészek voltak, úgyhogy egy kis gyalogtúra után megérkeztünk a buszmegállóhoz.

Elbuszoztunk az Alamo Square-hez. Ez egy nagy dimbes-dombos park, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra, illetve itt található a “Painted Ladies” névre keresztelt viktoriánus stílusú színes házsor. Ez is egy jelképe San Francisco-nak. Ha még emlékeztek a régi Bír-lak (Full House) című sorozatra, akkor ez a kép bevillanhat, mert az intro végén ebben a parkban piknikeznek. És amúgy is az egész sorozat itt játszódik. (aki nosztalgiázni akar: http://www.youtube.com/watch?v=kTszdmPsKTk&feature=related) Megcsináltuk az első ugrándozós képeket, majd Teo és Szilvi beszabadultak a játszótérre és csúszdáztak egy kicsit.

Kitaláltuk, hogy visszafelé nem buszozunk, hanem sétálunk. A City Hall-hoz, vagyis városházához érkeztünk, ahol rengeteg képet csináltunk - magunkról :) Ez egy szebb városháza, mint a new yorki és nagyobb is. Már nagyon fáztunk és éhesek voltuk, beültünk egy lepattant büfébe, ahol olcsó, de finom, meleg bagel-t adtak :) A busz nem jött, ezért inkább hazasétáltunk. Mindenki fáradt volt, bedőltünk az ágyba.

2.nap

Reggel a hostel konyháján kezdtük a napot, ahol bagel-ek, kenyerek közül lehetett választani és megkenni vajjal, sajtkrémmel, lekvárral vagy mogyoróvajjal, illetve ezek bármilyen kombinációjával. Teotól láttam először a cream cheese + jelly találkozását egy bagel-en...én inkább maradtam a krémsajtnál, a la natur. :) Tök jól fel volt szerelve a konyha, mindenki maga után mosogatott el az ingyen reggeliért cserében. Ja, ki ne felejtsem, volt kávé és tea is, de én ezekből nem ittam, csak a narancsléből.

Csilli Tours mai első programja a Golden Gate Bridge volt. Ez jut eszébe talán majdnem mindenkinek San Francisco hallatán. Az a nagy piros (igazi színe: nemzetközi narancssárga) híd. Busszal mentünk el az öböl partjáig, ahol egy nagyon hangulatos mediterrán jellegű kerületben találtuk magunkat. Innen 5 perc sétára volt a Palace of Fine Arts, ami a mai napig nem tudom hogy mi pontosan, csak azt, hogy sok esküvői fotózás van itt - mi egyet sem láttunk - és a Szilka c. film végén itt találkozik Sean Connery a lányával.

Kigyalogoltunk egészen az öbölpartig, ahol végre teljes egészében megpillantottuk a hidat. Dóri extázisba esett, neki ez a kedvence az egész földkeregségen. Valahogy úgy érezhette magát, mint amikor először láttam meg a Brooklyn Brigde-t. A homokos-sziklás és szeles parton sétálva egyre közelebb kerültünk a hídhoz és mindig megálltunk pár képre. A félig napos-félig felhős időjárás szuper lett volna, viszont a hídra lassan egy ködfelhő szállt. Emiatt csak ködös képek születtek. Idő közben megtudtuk, hogy a város beceneve “The Fog City”, de a folyamatos szél miatt simán átvehetné a “Windy City”-t is Chicago-tól. A chicagoi szellőcske semmi sem volt ehhez képest. Délután 1 körül értünk fel végre a hídra.

A Golden Gate Bridge-ről azt kell tudni, hogy az USA második leghosszabb függőhídja (a new yorki Verrazano híd az első), 1937-ben adták át és akkor a világ leghosszabb függőhídjának számított 2737 méterével. A színe eltért az akkoriban népszerű ezüst és szürke hidak színétől, azért hogy ködös időben is jobban látható legyen. Az öngyilkosok szívesen járnak ide, eddig kb. 1200-an vetették a mélybe magukat a hídról. Nem sétáltuk át az egészet, csak az első pillérig mentünk be. Egyrészt időnk sem volt, megfagytunk és köd borította az egészet.

Busszal mentünk tovább a Ghirardelli Square-re, ami a híres neves amerikai csokimárkáról kapta a nevét. Ez egy nagyon hangulatos kis tér, pár üzlettel, egy szökőkúttal, éttermekkel és egy Ghirardelli csokibolttal. Mivel ingyen osztogattak karamelles étcsokit minden betérőnek, ezért kétszer is átmentünk az üzleten :) Nyami! Itt a környéken már vásárolgattunk szuvenireket, én képeslapokat és hűtőmágnest.

Kitaláltuk, hogy a következő helyszínre Cable Car-ral megyünk. Mi is ez a Cable Car? Nem tudom, hogy ennek van-e hivatalos magyar fordítása, nem találtam meg, de villamoshoz hasonlítanám őket csak 100 évvel ezelőtti kiadásban, szó szerint lefordítva: kábel kocsi. Ebben a városban vannak egyedül olyan cable car-ok a világon, amiket a mai napig manuálisan működtetnek. Ez azt jelenti, hogy amikor egy cable car elér a végállomásra, akkor két ember átfordítja az egészet a másik irányba. Vicces :) A videóban is láthatjátok majd. Szerintem a helyiek ezt nem nagyon használják, mint tömegközlekedési eszköz, inkább a turisták szórakoztatására van.

Megláttuk a sort és elment a kedvünk az egésztől, ezért elkezdtünk felfelé sétálni az egyik dombos utcán. A képeken és a filmeken nem tűnik meredeknek annyira, de már nagyon fájt a vádlink mire felértünk a 3. utcához. :) Ahogy Évi is írta, lehet hogy azért vannak itt ezek a dombos utcák, hogy kimelegedj mire felérsz és akkor már nem érzed a hideg szelet ami mindig fúj. A látvány kárpótolt minket, megjöttünk a Lombard Street-hez, ami a világ legkacskaringósabb utcája. Az egész nagyon szép zöld, virágos és nagyon lassan lehet csak végigvezetni rajta. Legyalogoltunk az aljához és próbáltunk jó képeket csinálni, de a nap pont velünk szemben sütött. Cuki utca, kicsit mesebeli.

Következő állomásunk a Fisherman’s Wharf volt, ami egy éttermekkel és üzletekkel teli rész a 39-es kikötő mellett, egykor a vásárok fő helyszíne volt. Arról nevezetes még, hogy itt sütkéreznek az oroszlánfókák. Nagyon édesek voltak.

Visszafelé úgy döntöttünk, hogy kivárjuk a sort a cable car egyik végállomásánál, mert nem hagyhatjuk el San Francisco-t enélkül az élmény nélkül. Dóri, Zsófi és Szilvi az egyik szélén kapaszkodtak, én Teoval hátul voltam. Út közben láttuk a belváros magas házait naplementés színekben. A kedvencem a Transamerica Pyramid volt egyedi formája miatt.

Mielőtt visszaértünk a szállásra, bementünk egy szuvenir boltba, ahol előző nap nagyon jó pólókat és pulcsikat láttunk, így mindenki gazdagabb lett 1-1 san franciscos felsővel.

A szálláson kicsit pihiztünk, Dóri elment még cable car-ozni egyet, Zsófival, Szilvivel és Teoval pedig beültünk egy bárba tőlünk egy saroknyira. Egy hatvanas tip-top nagyi volt a felszolgálónk, aki már aznap párszor a pohár fenekére nézhetett, mert össze-vissza keverte, hogy ki mit kért és az egyenes vonalban járás sem volt az erőssége :) Mindegyikünk megivott egy koktélt és éjfél körül haza is értünk. Bepakoltam a bőröndöt másnapra.

Videó az első 2 napról:

3. nap

Reggel újra a konyhán kezdtünk, csakúgy mint tegnap, ma is csempésztünk ki előre gyártott bagel-eket :) Igazából senkit sem érdekelt, úgyhogy még dugiban sem kellett csinálni. Kicsekkoltunk, beraktuk a cuccokat a megőrző helyre, majd felpattantunk egy, az általunk csak űrhajónak becézett, street car-ra. “Trolibuszszerűség”. Leszálltunk a Pier 33-nál, ahonnan az Alcatraz szigetére hajóztunk át. Már kitaláltam, hogy lesz egy kis Prison Break (Szökés c. sorozat) rész a videóban, ezért elkezdük Teoval keresni a sorozatból ismert karakterek hasonmásait a tömegben és csináltam pár lesifotót. :) 9:10-kor indult a hajó a szigetre. Az Alcatrazról rengeteget tudnék írni, de nem tudok, ezért gyorsan összefoglalom a legérdekesebb dolgokat. Az Alcatraz (becenevén „a Szikla”) egy kis sziget a San Francisco öböl közepén. Először világítótorony, majd katonai erődítmény, később börtön volt, ma múzeum és 1986. óta nemzeti emlékhely. A nevét a környéken honos pelikánokról kapta. A nagyközönség számára leginkább az 1934. és 1963. közt a szigeten működött maximális biztonságú börtönről nevezetes, aminek falai közt töltötte büntetését két világháború közti időszak nagy gengsztereinek „színe-java”, mint Al Capone vagy George R. Kelly. Összesen 36-an próbáltak megszökni az évek alatt, de csak 5 olyan ember volt, aki kijutott a szigetről és ők is valószínűleg megfulladtak az öböl jéghideg vízében.

Kikötött a hajónk, kaptunk egy kis üdvözlést, majd megnéztünk egy 15 perces videót a börtön történetéről. Tényleg nagyon érdekes, erre egy külön bejegyzést kellene szánni. Ezután bementünk az egykori börtön épületébe és megkaptuk a kis walkman-t, ez az audio tour benne volt a jegy árában. Elindultunk a cellák között, hallgatva régi rabok és itt dolgozó őrők sztorijait. Volt néhány cella ahova be lehetett menni fotózni. Kint megnéztük a világítótornyot és sétálgattunk a szigeten. Gyönyörű kilátás nyílt a városra és a Golden Gate hídra is. Nekem nagyon tetszett az Alcatraz túra, ezért külön videót csináltam erről. A film alatt a Szikla c. film zenéjét hallhatjátok.

Teoval nagy Prison Break fanok vagyunk, ezért készítettem egy szökéses videót is. :)

Fél 1 körül hajóztunk vissza, majd a Union Square környékére mentünk. Itt különvált a kis csapatunk, mert mindenkinek más dolga akadt és mindenki más ebédre vágyott. Én Dorothyval kiültem a parkba és relaxáltunk. 2-kor találkoztunk a szálláson, ahonnan a reptérre mentünk. A taxisunk egy nagyon kedves indiai származású ember volt, aki az autókölcsönzőnél dobott ki minket. Kisebb nehézségek árán felvettük a már előre lefoglalt autónkat, egy 7 személyes Chrysler minivan-t és béreltünk egy GPS-t. Mindkettő rögtön nevet is kapott, a kocsi Chris lett, a GPS pedig Joli. Jolit nagyon szerettük, magyarul beszélt végig. Az elején túl hangos volt és sokszor kellett újraterveznie az útvonalat, volt hogy inkább elküldtük aludni :) Teo vezetett, mert az ő nevére vettük fel az autót és már az elején nem akartunk cserélgetni, erre csak másnap került sor.

Jolinak megmondtuk, hogy vigyen el minket a Big Basin Redwoods State Park-ba. 1,5 óra alatt értünk oda, nagyon szép helyeken mentünk az autópályán, majd beértünk az erdős területre, ahol egy sávos, kacskaringós, ködös úton találtuk magunkat. A sok kanyar miatt páran rosszul lettünk, megváltás volt mikor Joli kirta, hogy 1 perc és ott vagyunk. Tényleg csak 1 perc volt, leparkoltunk, kifizettem a 10 dolcsi parkolási díjat (milyen jó hogy mindig 5 felé osztoztunk), szereztem 25 centért egy térképet és megkérdeztem, hogy számíthatunk-e állatokra...just in case... Azt mondta a parkőrnek öltözött csaj, hogy most nem. Szuper. Elindultunk a kiépített turistaúton, ami szebbnél szebb helyekre vezetett minket. A Redwood fák örökzöldek és nagyon sokáig élnek, akár 2-3ezer évig is. Ezen típusú fák közül kerülnek ki a világ legmagasabb és legszélesebb fái - ezeket lestük meg az erdőben. Észak-Amerika nyugati partvidékén honosak, több nemzeti park is van, ahol megtalálhatóak. Mi ezt választottuk, mert pont útbaesett San Francisco után és a kicsit nehézkes megközelítése miatt kevesebb a turista is, egyáltalán nem volt tömeg, talán egy családot láttunk sétálgatni csak.. A két fő “látványosság” a 2520 éves és 97 méter magas “Mother of the Forest” és az ennél egy kicsit fiatalabb és alacsonyabb “Father of the Forest”. Egyik sem fért bele teljesen a képbe, hatalmasak voltak. Gondoljatok bele...egy tízemeletes ház kb. 30 méter magas és ez háromszor annyi volt. Hihetetlen! Találtunk egy szabadtéri színpadot, fából épített nézőtéri székekkel, kis patakot, kidőlt fákat, szívtunk egy kis friss erdei levegőt. Teo és Szilvi volt a legaktívabb, össze-vissza futkorásztak :)

7-kor tovább indultunk és Joli segítségével 9-re már a Csendes-óceán partján levő kisváros, Monterey utcáin találtuk magunkat. Egy kicsit kiszálltunk sétálni, aztán kerestünk egy csendes utcát, ahol leparkoltunk, törölközővel letakartuk az első ablakokat, majd álomra hajtottuk a fejünket. Igen, a kocsiban :) Erre a napra nem foglaltam szállást, és meglepően jól aludt mindegyikünk, bár reggel mikor felkeltünk kellett egy kis szellőztetés :)

Folytatás következik...(2-3 napon belül)