West Coast Trip - Part 1/3

Kedves Olvasóim :)

Köszönöm a türelmeteket, végre befejeztem a videókat és fel tudtam tenni az első bejegyzést. Indul a maratoni, 3 részből álló beszámoló a nyaralásunkról West Coast trip címmel. Juhúúú! :)

Szereplők:

Dóri

Zsófi

Teo (ex aupair, akit anno a blogján keresztül ismertem meg, most Bp-en dolgozik)

Szilvi (Zsófi gimis barátnője, Skóciában él)

Csilli

Az első részben a San Francisco-ban töltött napokról és a Big Basin Redwoods State Parkban tett látogatásunkról olvashattok. Jó szórakozást kívánok :)

1. nap

Augusztus 28-án, szombaton hajnali 2:30-kor ébresztett az óra. Ezt a napot vártam már hónapok óta! Teoval és Dórival - ők nálam aludtak - elkezdtünk készülődni, a bőröndök azért nagyjából már be voltak pakolva. 3:15-re hívtam a taxit, Zsófi 3-kor közölte a telefonban, hogy még sehogy sem áll, hatalmas kupi van a szobájában. Szuper :) Végül a taxi is késett, de 4-re már ott voltunk a JFK-n. Becsekkoltunk, minden rendben volt a bőröndökkel, Teonak viszont nem tudtak elénk vagy mögénk helyet adni a gépen. A detektoros kapunál Dórit félreálltották és berakták egy nagy üvegdobozba, hogy meggyőződjenek róla, a pulcsija alatt nincs semmilyen veszélyes tárgy. Tipi-tapi, végül minden oké volt. Komolyan, mi nem tudunk úgy végigmenni egy ilyen vizsgálaton, hogy valaki ne legyen gyanús. :) (Chicagoban a kézipoggyászom miatt késtük le a gépet, amiben végül semmit nem találtak.) Megkerestük a kaput, leültünk a fotelokra és rövid várakozás után felszálltunk a United Airlines-os gépünkre. Pontosan indultunk, 6 óra 10 perckor emelkedtünk New York fölé, de a felhők miatt nem láttunk semmit a városból. A napfelkelte azért szép volt. Gyorsan kibontottuk a nejlonzacsiba csomagolt takarókat, mert a légkondi szokás szerint maximumon ment és ezt csak az amcsik élvezték. Voltak akik végig rövidnaciban és pólóban ültek - róluk lehet tudni, hogy 100% amerikaiak. :) Az én takaróm cigiszagú volt...de aztán találtam egy másikat. Nyakam mögé raktam a nyakpárnát és elszundítottam. Néha megébredtem, akkor kértem vizet vagy narancslevet a légikísérőktől, de a várt reggeli csak nem jött. Pedig direkt bejelöltem Zsófinak, Dórinak és magamnak a vegetáriánus menüt!!! :) Kiderült, hogy nem azért nem jött, mert átaludtuk, hanem mert nem is szolgáltak fel semmilyen ételt. Így jártunk, éhesek maradtunk. Egyszer egy kicsit zötykölődött a gép, akkor bemondta a pilóta, hogy kapcsoljuk be az öveket, mert egy kis légörvénybe kerültünk a The Rockies felett. A The Rockies felett??? Gyorsan kinéztem az ablakon és a földrajz órákon sokat emlegetett Sziklás hegységet pillantottam meg. Nagyon nagy élmény volt nekem, de lehet hogy csak azért mert nagy “földrajz-fan” vagyok :) A csajokkal felfedeztünk néhány gyanús gabonakört is. Vajon földönkívüliek is jártak itt?! :)

Helyi idő szerint 9 órakor landoltunk, vissza kellett állítani az óránkat 3 órával. Végre megérkeztünk San Francisco-ba, becenevén Frisco-ba! Ez az USA 11. legnagyobb városa, Kaliforniában a 4. Keletről és északról a San Francisco Öböl, nyugatról a Csendes-óceán határolja. A Szent-András törésvonal érinti ezt a várost is, ezért gyakoriak a földrengések. 1906-ban volt egy hatalmas földmozgás, ami majdnem az egész várost elpusztította, de sikerült teljesen újjáépíteni. A város ismert meredek dombjairól, a viktoriánus kori és a modern építészet eklektikus keveredéséről és a ködről, mely akár egy hónapig is folyamatosan tarthat. A melegek és hippik nagy találkozóhelye, illetve itt található a legnagyobb Chinatown az Államokban.

A vártnál melegebb volt a reptéren, gondoltam rossz időjárásjelentést olvastam, mikor 17-18 fokot írtak maximumnak. Fogtunk egy taxit ahova bepréselődtünk, ugyanis kevesebb hely volt mint ahányan mi voltunk, de így is élveztük az utat a városba. Kiszálltunk a diákszállónk előtt és megpróbáltunk becsekkolni 10 órakor, de nem jártunk sikerrel. Vissza kellett mennünk délután 2-re, addig a csomagjainkat be tudtunk zárni a hostel melletti locker room-ba teljesen ingyen. Már mindenki a rosszullét határán volt reggeli híján, úgyhogy gyorsan elkezdük vadászni a kajálós helyeket. Ezen a környéken nincs olcsó étkezde, ezért egy hajléktalan tanácsára bementünk az egyik sarki diner-be. San Francisco-ban meglepően sok a homeless. Elég interaktívak - nemcsak ülnek a földön és várják hogy bedobd a pénzt a kalapba, hanem kapsz cserébe szolgáltatást is. Útbaigazítanak, énekelnek, táncolnak, szavalnak, ami felér egy stand-up comedy-vel :) Nekem nem volt bajom velük. Ha igaz az infó, akkor a várostól kapnak havi 500 dolcsit. Hm. Tehát egy tipikus amcsi diner volt a hely ahova beültünk, olyan amiket a filmekben is láttok. Az étlapról hamar rendeltünk, a felszolgáló csaj helyi akcentusát nehezen értettük. :) Dórinak másféle palacsintát hozott ki, mint amit rendelt, de miután ő is megkapta a giga-mega-super-extra size adagját, mint mindenki más, elkezdtünk “falatozni”. Mindent megettünk ami a tányéron volt, protokoll ide vagy oda. (Dóri mondta még régebben, hogy illik hagyni a tányéron egy kis ételt.)

Tele hassal inkább lefeküdtük volna pár órára aludni, de ehelyett a Union Square-re sétáltunk el. Ekkor már éreztük, hogy a 17-18 fok, amit az előrejelzésben ígértek, sajnos igaz. Az utcák itt még nem voltak olyan dimbes-dombosak, de szelesek annál inkább. A Union Square a város egyik központja, egy nagy tér üzletekkel, hotelekkel, színházakkal és nagy pálmafákkal körülvéve. A tér közepén egy 30 méteres oszlop magasodik, amit Admiral Dewey-ről neveztek el, aki megnyert egy csatát az amcsiknak pár száz évvel ezelőtt. A tér négy sarkán egy-egy színes szív van, természetesen mindegyiknél lefényképezkedtünk :) Bementünk szuvenir boltokba, vettem Teo-val egy utcai árustól nyakláncot 25 dolcsiért, amin nagy színes kövek vannak. Az ázsiai származású eladó néni azt mondta, hogy ezek valamelyik fának a magjai/termései... Mindenesetre tuti nem ér ennyit, de nekünk nagyon tetszik!!! Nyakedzésnek kiváló, mert elég nehéz :)

2-re visszaballagtunk a hostel-be, becsekkoltunk, elfoglaltuk a szobát. Ugyanúgy nézett ki mint a neten, ami nagy szó egy diákszálló esetében. Két négyemeletes ágy volt a szobában, itt aludt Dóri, Teo, Szilvi és én, Zsófi pedig a mellettünk levő szobában. Tényleg csak aludni járt oda, a bőröndjét és a cuccait is nálunk tartotta. Volt külön fürdőnk, két ablakunk, kaptunk ágyneműt, törölközőket, mi kell még?! :) Kicsit berendezkedtünk, lepihentünk, és elindultunk a következő látnivalóhoz .

Csak a Golden Gate Park volt erre a napra betervezve, hogy ne legyen nagy rohanás. Hamar megtaláltuk a buszmegállót, de futnunk kellett a buszhoz, hogy elérjük :) Megvettük a jegyeket a sofőrtől, és fél óra múlva megérkeztünk a parkhoz. Próbáltuk lesni útközben, hátha meglátjuk a Golden Gate híd tetejét és sikerült! :) Azt kell tudni a Golden Gate Park-ról, hogy nagyobb mint a Central Park. Anno a san franciscoiak irigyek voltak, hogy milyen nagy parjuk van a new yorkiaknak, ezért csináltak egy nagyobbat. Jól sikerült, tényleg nagyon szép, de más. Ez nem a központban van és a hatalmas terület miatt jobban eloszlanak az emberek és az érdekes helyek is. És itt vannak pálmafák, ami egy plusz pont. Nekem azért a Central Park még mindig a favorit.

Először a Conservatory of Flowers épülete meletti virágokat néztük meg, hatalmasak voltak, mindenféle színben pompáztak. Ilyen nagy virágokat a Brooklyn Botanic Gardenben sem láttam. Ezután a park közepe felé kezdtünk sétálni, elmentünk egy múzeum és a Japanese Tea Garden (japán teakert) mellett. Utóbbi hamarosan zárt, ezért nem mentünk, be, illetve a többiek nem is akartak volna, csak én. Rossz irányba mentünk, és a park északi oldala helyett a délin lyukadtunk ki, de a parkban futó emberek nagyon segítőkészek voltak, úgyhogy egy kis gyalogtúra után megérkeztünk a buszmegállóhoz.

Elbuszoztunk az Alamo Square-hez. Ez egy nagy dimbes-dombos park, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra, illetve itt található a “Painted Ladies” névre keresztelt viktoriánus stílusú színes házsor. Ez is egy jelképe San Francisco-nak. Ha még emlékeztek a régi Bír-lak (Full House) című sorozatra, akkor ez a kép bevillanhat, mert az intro végén ebben a parkban piknikeznek. És amúgy is az egész sorozat itt játszódik. (aki nosztalgiázni akar: http://www.youtube.com/watch?v=kTszdmPsKTk&feature=related) Megcsináltuk az első ugrándozós képeket, majd Teo és Szilvi beszabadultak a játszótérre és csúszdáztak egy kicsit.

Kitaláltuk, hogy visszafelé nem buszozunk, hanem sétálunk. A City Hall-hoz, vagyis városházához érkeztünk, ahol rengeteg képet csináltunk - magunkról :) Ez egy szebb városháza, mint a new yorki és nagyobb is. Már nagyon fáztunk és éhesek voltuk, beültünk egy lepattant büfébe, ahol olcsó, de finom, meleg bagel-t adtak :) A busz nem jött, ezért inkább hazasétáltunk. Mindenki fáradt volt, bedőltünk az ágyba.

2.nap

Reggel a hostel konyháján kezdtük a napot, ahol bagel-ek, kenyerek közül lehetett választani és megkenni vajjal, sajtkrémmel, lekvárral vagy mogyoróvajjal, illetve ezek bármilyen kombinációjával. Teotól láttam először a cream cheese + jelly találkozását egy bagel-en...én inkább maradtam a krémsajtnál, a la natur. :) Tök jól fel volt szerelve a konyha, mindenki maga után mosogatott el az ingyen reggeliért cserében. Ja, ki ne felejtsem, volt kávé és tea is, de én ezekből nem ittam, csak a narancsléből.

Csilli Tours mai első programja a Golden Gate Bridge volt. Ez jut eszébe talán majdnem mindenkinek San Francisco hallatán. Az a nagy piros (igazi színe: nemzetközi narancssárga) híd. Busszal mentünk el az öböl partjáig, ahol egy nagyon hangulatos mediterrán jellegű kerületben találtuk magunkat. Innen 5 perc sétára volt a Palace of Fine Arts, ami a mai napig nem tudom hogy mi pontosan, csak azt, hogy sok esküvői fotózás van itt - mi egyet sem láttunk - és a Szilka c. film végén itt találkozik Sean Connery a lányával.

Kigyalogoltunk egészen az öbölpartig, ahol végre teljes egészében megpillantottuk a hidat. Dóri extázisba esett, neki ez a kedvence az egész földkeregségen. Valahogy úgy érezhette magát, mint amikor először láttam meg a Brooklyn Brigde-t. A homokos-sziklás és szeles parton sétálva egyre közelebb kerültünk a hídhoz és mindig megálltunk pár képre. A félig napos-félig felhős időjárás szuper lett volna, viszont a hídra lassan egy ködfelhő szállt. Emiatt csak ködös képek születtek. Idő közben megtudtuk, hogy a város beceneve “The Fog City”, de a folyamatos szél miatt simán átvehetné a “Windy City”-t is Chicago-tól. A chicagoi szellőcske semmi sem volt ehhez képest. Délután 1 körül értünk fel végre a hídra.

A Golden Gate Bridge-ről azt kell tudni, hogy az USA második leghosszabb függőhídja (a new yorki Verrazano híd az első), 1937-ben adták át és akkor a világ leghosszabb függőhídjának számított 2737 méterével. A színe eltért az akkoriban népszerű ezüst és szürke hidak színétől, azért hogy ködös időben is jobban látható legyen. Az öngyilkosok szívesen járnak ide, eddig kb. 1200-an vetették a mélybe magukat a hídról. Nem sétáltuk át az egészet, csak az első pillérig mentünk be. Egyrészt időnk sem volt, megfagytunk és köd borította az egészet.

Busszal mentünk tovább a Ghirardelli Square-re, ami a híres neves amerikai csokimárkáról kapta a nevét. Ez egy nagyon hangulatos kis tér, pár üzlettel, egy szökőkúttal, éttermekkel és egy Ghirardelli csokibolttal. Mivel ingyen osztogattak karamelles étcsokit minden betérőnek, ezért kétszer is átmentünk az üzleten :) Nyami! Itt a környéken már vásárolgattunk szuvenireket, én képeslapokat és hűtőmágnest.

Kitaláltuk, hogy a következő helyszínre Cable Car-ral megyünk. Mi is ez a Cable Car? Nem tudom, hogy ennek van-e hivatalos magyar fordítása, nem találtam meg, de villamoshoz hasonlítanám őket csak 100 évvel ezelőtti kiadásban, szó szerint lefordítva: kábel kocsi. Ebben a városban vannak egyedül olyan cable car-ok a világon, amiket a mai napig manuálisan működtetnek. Ez azt jelenti, hogy amikor egy cable car elér a végállomásra, akkor két ember átfordítja az egészet a másik irányba. Vicces :) A videóban is láthatjátok majd. Szerintem a helyiek ezt nem nagyon használják, mint tömegközlekedési eszköz, inkább a turisták szórakoztatására van.

Megláttuk a sort és elment a kedvünk az egésztől, ezért elkezdtünk felfelé sétálni az egyik dombos utcán. A képeken és a filmeken nem tűnik meredeknek annyira, de már nagyon fájt a vádlink mire felértünk a 3. utcához. :) Ahogy Évi is írta, lehet hogy azért vannak itt ezek a dombos utcák, hogy kimelegedj mire felérsz és akkor már nem érzed a hideg szelet ami mindig fúj. A látvány kárpótolt minket, megjöttünk a Lombard Street-hez, ami a világ legkacskaringósabb utcája. Az egész nagyon szép zöld, virágos és nagyon lassan lehet csak végigvezetni rajta. Legyalogoltunk az aljához és próbáltunk jó képeket csinálni, de a nap pont velünk szemben sütött. Cuki utca, kicsit mesebeli.

Következő állomásunk a Fisherman’s Wharf volt, ami egy éttermekkel és üzletekkel teli rész a 39-es kikötő mellett, egykor a vásárok fő helyszíne volt. Arról nevezetes még, hogy itt sütkéreznek az oroszlánfókák. Nagyon édesek voltak.

Visszafelé úgy döntöttünk, hogy kivárjuk a sort a cable car egyik végállomásánál, mert nem hagyhatjuk el San Francisco-t enélkül az élmény nélkül. Dóri, Zsófi és Szilvi az egyik szélén kapaszkodtak, én Teoval hátul voltam. Út közben láttuk a belváros magas házait naplementés színekben. A kedvencem a Transamerica Pyramid volt egyedi formája miatt.

Mielőtt visszaértünk a szállásra, bementünk egy szuvenir boltba, ahol előző nap nagyon jó pólókat és pulcsikat láttunk, így mindenki gazdagabb lett 1-1 san franciscos felsővel.

A szálláson kicsit pihiztünk, Dóri elment még cable car-ozni egyet, Zsófival, Szilvivel és Teoval pedig beültünk egy bárba tőlünk egy saroknyira. Egy hatvanas tip-top nagyi volt a felszolgálónk, aki már aznap párszor a pohár fenekére nézhetett, mert össze-vissza keverte, hogy ki mit kért és az egyenes vonalban járás sem volt az erőssége :) Mindegyikünk megivott egy koktélt és éjfél körül haza is értünk. Bepakoltam a bőröndöt másnapra.

Videó az első 2 napról:

3. nap

Reggel újra a konyhán kezdtünk, csakúgy mint tegnap, ma is csempésztünk ki előre gyártott bagel-eket :) Igazából senkit sem érdekelt, úgyhogy még dugiban sem kellett csinálni. Kicsekkoltunk, beraktuk a cuccokat a megőrző helyre, majd felpattantunk egy, az általunk csak űrhajónak becézett, street car-ra. “Trolibuszszerűség”. Leszálltunk a Pier 33-nál, ahonnan az Alcatraz szigetére hajóztunk át. Már kitaláltam, hogy lesz egy kis Prison Break (Szökés c. sorozat) rész a videóban, ezért elkezdük Teoval keresni a sorozatból ismert karakterek hasonmásait a tömegben és csináltam pár lesifotót. :) 9:10-kor indult a hajó a szigetre. Az Alcatrazról rengeteget tudnék írni, de nem tudok, ezért gyorsan összefoglalom a legérdekesebb dolgokat. Az Alcatraz (becenevén „a Szikla”) egy kis sziget a San Francisco öböl közepén. Először világítótorony, majd katonai erődítmény, később börtön volt, ma múzeum és 1986. óta nemzeti emlékhely. A nevét a környéken honos pelikánokról kapta. A nagyközönség számára leginkább az 1934. és 1963. közt a szigeten működött maximális biztonságú börtönről nevezetes, aminek falai közt töltötte büntetését két világháború közti időszak nagy gengsztereinek „színe-java”, mint Al Capone vagy George R. Kelly. Összesen 36-an próbáltak megszökni az évek alatt, de csak 5 olyan ember volt, aki kijutott a szigetről és ők is valószínűleg megfulladtak az öböl jéghideg vízében.

Kikötött a hajónk, kaptunk egy kis üdvözlést, majd megnéztünk egy 15 perces videót a börtön történetéről. Tényleg nagyon érdekes, erre egy külön bejegyzést kellene szánni. Ezután bementünk az egykori börtön épületébe és megkaptuk a kis walkman-t, ez az audio tour benne volt a jegy árában. Elindultunk a cellák között, hallgatva régi rabok és itt dolgozó őrők sztorijait. Volt néhány cella ahova be lehetett menni fotózni. Kint megnéztük a világítótornyot és sétálgattunk a szigeten. Gyönyörű kilátás nyílt a városra és a Golden Gate hídra is. Nekem nagyon tetszett az Alcatraz túra, ezért külön videót csináltam erről. A film alatt a Szikla c. film zenéjét hallhatjátok.

Teoval nagy Prison Break fanok vagyunk, ezért készítettem egy szökéses videót is. :)

Fél 1 körül hajóztunk vissza, majd a Union Square környékére mentünk. Itt különvált a kis csapatunk, mert mindenkinek más dolga akadt és mindenki más ebédre vágyott. Én Dorothyval kiültem a parkba és relaxáltunk. 2-kor találkoztunk a szálláson, ahonnan a reptérre mentünk. A taxisunk egy nagyon kedves indiai származású ember volt, aki az autókölcsönzőnél dobott ki minket. Kisebb nehézségek árán felvettük a már előre lefoglalt autónkat, egy 7 személyes Chrysler minivan-t és béreltünk egy GPS-t. Mindkettő rögtön nevet is kapott, a kocsi Chris lett, a GPS pedig Joli. Jolit nagyon szerettük, magyarul beszélt végig. Az elején túl hangos volt és sokszor kellett újraterveznie az útvonalat, volt hogy inkább elküldtük aludni :) Teo vezetett, mert az ő nevére vettük fel az autót és már az elején nem akartunk cserélgetni, erre csak másnap került sor.

Jolinak megmondtuk, hogy vigyen el minket a Big Basin Redwoods State Park-ba. 1,5 óra alatt értünk oda, nagyon szép helyeken mentünk az autópályán, majd beértünk az erdős területre, ahol egy sávos, kacskaringós, ködös úton találtuk magunkat. A sok kanyar miatt páran rosszul lettünk, megváltás volt mikor Joli kirta, hogy 1 perc és ott vagyunk. Tényleg csak 1 perc volt, leparkoltunk, kifizettem a 10 dolcsi parkolási díjat (milyen jó hogy mindig 5 felé osztoztunk), szereztem 25 centért egy térképet és megkérdeztem, hogy számíthatunk-e állatokra...just in case... Azt mondta a parkőrnek öltözött csaj, hogy most nem. Szuper. Elindultunk a kiépített turistaúton, ami szebbnél szebb helyekre vezetett minket. A Redwood fák örökzöldek és nagyon sokáig élnek, akár 2-3ezer évig is. Ezen típusú fák közül kerülnek ki a világ legmagasabb és legszélesebb fái - ezeket lestük meg az erdőben. Észak-Amerika nyugati partvidékén honosak, több nemzeti park is van, ahol megtalálhatóak. Mi ezt választottuk, mert pont útbaesett San Francisco után és a kicsit nehézkes megközelítése miatt kevesebb a turista is, egyáltalán nem volt tömeg, talán egy családot láttunk sétálgatni csak.. A két fő “látványosság” a 2520 éves és 97 méter magas “Mother of the Forest” és az ennél egy kicsit fiatalabb és alacsonyabb “Father of the Forest”. Egyik sem fért bele teljesen a képbe, hatalmasak voltak. Gondoljatok bele...egy tízemeletes ház kb. 30 méter magas és ez háromszor annyi volt. Hihetetlen! Találtunk egy szabadtéri színpadot, fából épített nézőtéri székekkel, kis patakot, kidőlt fákat, szívtunk egy kis friss erdei levegőt. Teo és Szilvi volt a legaktívabb, össze-vissza futkorásztak :)

7-kor tovább indultunk és Joli segítségével 9-re már a Csendes-óceán partján levő kisváros, Monterey utcáin találtuk magunkat. Egy kicsit kiszálltunk sétálni, aztán kerestünk egy csendes utcát, ahol leparkoltunk, törölközővel letakartuk az első ablakokat, majd álomra hajtottuk a fejünket. Igen, a kocsiban :) Erre a napra nem foglaltam szállást, és meglepően jól aludt mindegyikünk, bár reggel mikor felkeltünk kellett egy kis szellőztetés :)

Folytatás következik...(2-3 napon belül)