2010. január 25., hétfő

Középső gyerek megölelt, movie night és M2 party

Sziasztok!
Ott hagytam abba, hogy múlt hétvégén elment az apuka Ázsiába egy kis business trip-re és itthon maradtam anyukával és a 3 gyerekkel. Hétfőn ünnepnap volt, ezért csak 4 napot kellett dolgoznom! Kedden anyuka nem ment be a munkahelyére, hanem itthonról dolgozott. Egész nap gépelt, egy cikket írt. Ezen a délelőttön vettük észre, hogy a szárítónk nem működik...mondta is anyuka, hogy mindig akkor romlik el valami, ha Tony elmegy..(nem mintha ő meg tudná javítani :) ) Felhívta a szervízt és péntekre mondták, hogy kijönnek. Én egész délután fuvaroztam a gyerekeket és mire hazaértünk már kész volt a vacsi: hús nélküli cézársali, krumpli-palacsinta (potato pancake=tócsni, tócsi, beré, lapcsánka, cicege :) ) és szójából készült húsgombócok finom paradicsomos-bazsalikomos krémes szószban. Nyamiii! Szerdán semmi különös nem történt. Csütörtökön miután felvettem B-t, elmentünk O. sulijához is. Mindig hamarabb odaérünk és addig B. egy kis házit csinál a kocsiban. Harmadikos és matekból még csak most tanulják a szorzótáblát. A másik érdekesség, hogy itt a gyerekek már nagyon korán megtanulnak írni és olvasni, de írni csak nyomtatott betűkkel (print). B. most kezdi el a "folyóírást" (script). És itt nem érdekli a tanárokat a külalak, bármilyen ferdék lehetnek a betűk...csak el lehessen olvasni. :) 3.40-kor szoktak kiözönleni a diákok O. sulijából, de most valamiért nem láttuk őt. K-val szokott kijönni mindig. Valahogy elkerülhette a figyelmünket, úgyhogy hazaindultam B-vel, mert gondoltam, hogy biztosan direkt egy másik kijáraton mentek ki és metróznak majd. A negyedik sugárúton vezettem haza, amikor egy piros lámpánál megláttam O-t és K-t, pont a metróból jöttek fel. O. megörült, hogy meglátott és kérdezte, hogy hol voltunk eddig :) Ő sem látta a kocsit, mi sem őt, de végül teljesen véletlenül egymásba futottunk :) Beült, jó kedve volt, megálltunk egy francia pékségnél, ahol B. vett egy csokigolyót magának, O. pedig 2 db quiche-t (kís-nek ejtik, és egy francia étel: "omlós tésztaágyon pihenő, gazdag feltéttel megpakolt, tejszínes tojással összesütött lepény" - by wikipedia.) Brokkolisat vett, azt mondta, hogy egyiket anyukájának adja, a másik az övé. Mondtam neki, hogy anyuka ma nem jön haza csak éjfélkor, mert a szomszédasszonnyal megy színházba. Azt mondta, hogy akkor nekem adja :) Nagyon örültem, mert imádom ezt az ételt, főleg a sajt és brokkoli miatt. Hazaértünk, megettük és O. megkért, hogy segítsek neki a "tree-house" kialakításában. Először azt hittem, hogy a kertben épített valami faházikót, de kiderült, hogy az emeleti gardrób szekrény tetejére rakott matracokat és párnákat :) Kitalálta, hogy a másik beépített szekrény tetejét is megcsinálja ugyanígy. Mivel nem volt házija, mondtam hogy jó, csináljuk. Már akkor elkezdett hálálkodni, mikor azt mondtam, hogy igen, és utána 1,5 órán keresztül legalább 10-szer megköszönte, hogy segítek neki és MEGÖLELT! Sok au pairnek ez nem nagy szám, de aki ismeri O-t, az tudja, hogy az ilyen napokat meg kell becsülni :) Kérdezte, hogy mit kérek cserébe. Nincs sok pénze, de tudna adni 10 dollárt :) Mondtam, hogy nem kell pénz, inkább legyen mindig jófej. Persze, az lesz :) És megemlítettem neki, hogy nemsokára szülinapom lesz és a kedvencem a cheesecake. Csináltam pár képet róla, B-ről és a kutyusról.Este elmentem moziba 5 au pairrel, anyuka rendes volt és mondta, hogy majd Jamie fog "babysitterkedni". Kapott érte 10 dollárt. (Magyarországon mikor kapnak az idősebb tesók pénzt, ha otthon maradnak és tv-znek a kisebb tesókkal? Nem is értem, mert a host fiam jófej és ingyen is itthon maradt volna.) Kocsival mentem, mert anyuka mondta, hogy nyugodtan elvihetem ha szeretém. Pont a mozi előtt találtam parkolóhelyet! Hihetetlen! :) Hamarabb ott voltam már egy órával, ezért elmentem a CVS-be (drogéria) és vettem egy balzsamot. Nagyon jó, valamilyen új márka, bio ( :) ) és cseresznyefa virág illatú. Volt rajta egy kis cédula, ha visszaküldöm a blokkal együtt, akkor visszaadják az árát. Vissza fogom! :) Elmentem még a Bank of America-ba, felraktam a számlámra 2 csekket, amit még anyuka írt és vettem egy "everything bagel"-t a filmre újhagymás sajtkrémmel, mivel nem vacsiztam. Isteni volt! 8.45-kor kezdődött a film és Zhelma (argentín), Lídia (brazil-japán), Milana (lett), Hanna (német) és Siobhan (dél-afrikai) jöttek. Szóval szinte majdnem minden kontinensről volt egy képviselet :) A film amit néztünk: It's complicated. Nagyon-nagyon tetszett! Megnéztem és Magyarországon: Egyszerűen bonyolult néven fut. A rövid sztori: "Jane (Meryl Streep) három felnőtt gyerek anyja és egy jól menő pékség és étterem tulajdonosa Santa Barbarában. Egy tíz éves válás után baráti a viszonya az ex-férjével, az ügyvéd Jake-kel (Alec Baldwin). Ám amikor Jane és Jake elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet elkezd bonyolódni. Egy ártatlan közös étkezés elképzelhetetlen fordulatot vesz - affér lesz belőle. És mivel Jake-nek már van egy új felesége, a sokkal fiatalabb Agness, így most Jane lesz a másik nő. Ebbe a már amúgy is zűrös románcba csöppen bele az építész Adam (Steve Martin), aki maga is a saját válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szerelmi háromszögbe került."
Mozi után hazavittem Siobhan-t, mert útba esett a házuk. Pénteken a szokásos, a lányokat iskolába vittem, délután felvettem őket, este pihi.
Szombaton találkoztunk Adrival, aki eddig Washington DC-ben lakott, most telt le az 1 éve és megy haza, de előtte pár napot eltöltött New Yorkban. Brooklynban találkoztunk, Évi is jött és átsétáltuk a Brooklyn hidat (kedvencem), csináltunk pár képet. Nagyon szép idő volt!
A híd után Lower Manhattanben (dél-Manhattan, az üzleti negyed) sétálgattunk. Bementünk a Trinity Church-be, megnéztük a Wall Street-et és ebédeltünk egyet. Végül a Union Square-re mentünk, ahol kicsit nézelődtünk a boltokban (nem vettem semmit!), aztán a Starbucks-oztunk egy kicsit. Este Évivel az M2 Ultralounge nevű helyre mentünk. Feliratkoztunk egy Wilson nevű promoter fiú listájára, ami ingyenes belépést jelentett a helyre. Odaértünk időben, 11.45-re, de volt egy kis bökkenő: Évi itteni diákigazolványát (most először az USA-ban) nem fogadták el, mint személyazonosító. Valószínűleg azért, mert a fényképe nem szkennelve volt, hanem cellux ragasztóval ráragasztva. :) Hiába kértük a biztonsági őrt, nem gondolta meg magát, ezért Évi hazament a jogsijáért. Addig én beültem egy pékségbe :) 1 óra múlva ért vissza, végre bent voltunk. Leadtuk a kabátot és mentünk is felfedezni a helyet, illetve megkeresni a promotert. Két terem volt, egy hip-hopos és egy dance-es/house-os. Mi inkább az utóbbiban voltunk, és kis nehézségek árán, de megtaláltuk Wilsont is. Hatalmas ölelést kaptunk, töltött nekünk vodkát és valami málnaszörpöt, de a vodka annyira fel volt vizezve, hogy semmit nem lehetett érezni. Eltáncikáltunk, de annyira nem fogott meg minket a hely, hogy legközelebb is visszajöjjünk. Fél 5-re értem haza.
Másnap délben keltem és itthon kellett maradnom, mert a szülők egyik barátja balesetet szenvedett és a kicsire vigyáztam. Igazából ő TV-zett én meg neteztem. Este 8-kor Évivel átmentünk Zsófihoz és dumcsiztunk egy kicsit. Gabyval is beszéltem telefonon, már mindketten várjuk a talit!
Szép hetet, puszi Mindenkinek

2010. január 20., szerda

Pici lány legjobb napja, shopping, cluster meeting

Sziasztok!
Hétvégén shoppingoltam, de most túlléptem rendesen a keretet, ezért jövő hétvégén semmit nem vehetek 2 db Starbucks kávén, egy 1 dolláros Webster Hall belépőn, egy samponon és balzsamon kívül.
Szombaton gyönyörű idő volt, napsütéses, madárcsicsergős. Dolgoznom kellett, mert apuka elment egy üzleti útra Kínába és Japánba. Anyuka megkért, hogy legyek B-vel délután 3-ig, amíg ő O-t viszi kosár edzésre és meccsre. (B-t azért nem akarta vinni, mert unatkozik...) 9-kor keltem, reggeliztem, anyuka már majdnem indult, de mondta, hogy B-nek kiadott egy kis házimunkát: a nappali asztalának törlése és a textil szalvéták vasalása - utóbbit a segítségemmel. Ezért 5 dollárt ígért neki. Kár, hogy engem nem kér meg ilyenekre :) B. ugrálva futott hozzám, hatalmas mosollyal az arcán, pont a reggelimet ettem:
B.: Csillaaaaaa, képzeld, van házimunkáááám!
Én: De jó B., majd segítek! Mondta anyukád, hogy kapsz érte 5 dollárt!
B.: Nem azért örülök, mert pénzt kapok érte, hanem azért mert végre van egy felelősségteljes feladatom a ház körül! Ez életem legjobb napja!
Én: Annyira édes vagy B.! Te vagy a legcukibb gyerek akit valaha láttam :)
B.: (mosolyog továbbra is)
Tényleg happy volt, mintha azt mondták volna neki, hogy holnap megy Disneylandbe és ott fog lakni örökre :D Szépen letörölte az asztalt, a rendrakásban segítettem neki és elkezdtük vasalni a szalvétákat. Elég ügyes volt ahhoz képest, hogy még sosem csinálta. Pont ma mondta anyuka, hogy ezentúl minden hétvégén lesz valami házimunkája a kicsinek, ha már a két nagy gyerek semmit nem csinál. 11-kor indultunk el otthonról, előtte még gyorsan megszárította a hajam B. Neki ez is egy élmény, hiszen nincs hajszárítójuk (én vettem magamnak még az orientáción), de úgy vettem észre, hogy itt szinte semelyik családnál nem divat a hajszárító, vizes hajjal mennek ki az utcára/munkába, télen, nyáron, bármilyen időben. Szóval, előző nap kinézett B. egy filmet: Spy next door. Főszereplő: Jackie Chan. Gondolhatjátok mennyire boldog voltam a választástól. :) Azért túléltem a filmet, B-nek nagyon tetszett. Mindig rám nézett a vicces jelenteknél, hogy én is nevetek-e...:) Utána még mászkáltunk egy kicsit, aztán hazamentünk. Közben anyuka írt, hogy O. kosár meccse később kezdődött el, ezért 5-re értek haza. Nekem addigra már nagyon megfájdult a gyomrom (azóta sem tudom miért) és csak az ágyamban feküdtem. Évi sem ment el bulizni végül.
Vasárnap délelőttre már elmúlt a hasfájás, ezért 10kor elmentem a Herald Square-re és itt kezdődött a shopping... Először H&M (tréningnaci és fehérneműk), Victoria's Secret (bikini), Charlotte Russe (pizsamanaci). Annyira elidőztem itt, hogy majdnem elkéstem az 1 órakor kezdődő cluster meetingről. Most olyan tali volt, hogy minden au pair hozott ruhákat, kiegészítőket, amit már sosem fog használni és cserélgettünk. Én vittem azokból a ruhákból, amit még Teo hagyott rám, de nem jó a méret, vagy összementek. Találtam egy szép gyöngykarkötőt és fülbevalót is, amit én vittem haza. Nem voltunk annyira sokan, lehet hogy az eső miatt, de eljött az új dél-afrikai lány, Siobhan, aki nagyon jófejnek tűnik. A meeting után Lysann-nal (német au pair) elmentem az Atlantic Centerbe, ahol folytatódott a vásárlás: Target (pizsmafelső és Muse CD Jamie-nek a szülinapjára), Daffy's (fehér csini ing és fehérnemű), Bath&Body (testápoló). A Starbucksba is bementünk, ahol egy kisebb verekedésnek voltunk szemtanúi: a férj rájött, hogy a felesége megcsalja és valamilyen oknál fogva pont ott volt a szeretője - ők estek egymásnak. Egy-két szék borult, de senkinek nem lett nagyobb baja. A feleség addig kimenekült a 2 gyerekkel...közben jött egy rendőr. Lysann-nak viszont nem kellett kifizetnie a kávéját, mert elfelejtették az eladók :)
Hétfőn Martin Luther King Day volt, ami itt nemzeti ünnep, ezért nem volt iskola és anyuka is otthon maradt = szabad voltam egész nap. Délelőtt vissza kellett mennem a Victoria's Secret-be, mert a bikinifelsőn rajta hagyták a csipogót.... Ha már ott voltam, bementem az Old Navy's-be is (pulcsi, pizsinaci II) és az Aeropostale-ba (öv). Ezután felmentem Évihez, aki főzött lencsefőzeléket, ami nekem inkább leveses volt, de mindegy, mert mindkettőt szeretem. Finom volt és nagyon jól esett! Köszi még egyszer, Evita! Beszélgettünk egy kicsit, aztán a Union Square környékén mászkáltunk. Vettem egy otthoni ismerősnek is valamit (nem írom meg hogy kinek és hogy mit :) ) és miután Évi hazament, elmentem a Forever 21-ba (2 pulcsi). Este 9 körül értem haza, fáradt voltam... Anyuka azzal fogadott, hogy elromlott a szárító, ezért most egy ideig a szomszédhoz fogunk átjárni a ruhákkal. Pénteken jön csak a szerelő.
Már megint nem csináltam képeket, ígérem jövő héten fogok. Viszont pótoltam az elmaradásomat az albumoknál: Halloween, Washington DC és a karácsony előtti képek is fent vannak már. Gaby február 5-én, a szülinapomon érkezik New Yorkba, már nagyon várom!
Puszi Mindenkinek

2010. január 15., péntek

Francesca búcsúbuli, büntetés, tükör törés, breaking news

Sziasztok!
Tudom, hogy már egy ideje nem írtam, de nem volt kedvem..inkább kommenteltem a csajok blogjaiban. Mióta Andi és Vera elment nem sok minden történt. A legfontosabb talán, hogy a túró rudik mind elfogytak :)
Kedden vagy szerdán kaptam egy "ticket"-et = büntetés, mert "double parking"-oltam Bea sulija előtt. Ezt csinálom már április óta és még ilyenért nem kaptam büntetést sosem, mert ha iskola előtt állok meg a parkoló autók mellett, kirakva a vészvillogót, a rendőrök sosem állnak meg. Hát ezen a napon, mindenki aki úgy parkolt és éppen bement a gyerekért az udvarra, az megkapta a piros borítékot 115 dolcsival. Nemcsak én, hanem még 10 ember legalább. Anyuka nem volt mérges, mert tudja, hogy mindig így parkolok. Nem tudom, írta-e a Vízöntők havi horoszkópja, hogy figyeljünk az utakon ebben a hónapban, ugyanis ma még egy közlekedési "balesetem" volt. Mielőtt felvettem Bea-t elmentem a Foodtown nevű szupermarketbe "rice cake"-et (puffasztott rizs) venni anyuka kérésére. Egy sarokra voltam a bolttól, amikor a kereszteződésben - ahol én egyenesen mentem tovább - a jobb oldali visszapillantó tükröm ütközött a - gyök kettővel haladó - jobbra kanyarodó autó hátsó részével. Először még párhuzamosan voltunk (csak én hátrébb), de a kanyarodásnál ennek a terepjárónak a háta szinte leszakította a tükrömet. Csak egy nagy reccsenést hallottam és megálltam. Akkor már láttam, hogy a tükör egy kicsit furcsa, de örültem, hogy egyáltalán látom :) Kiszálltam a kocsiból és imádkoztam...már előre féltem, hogy valami hiperbunkó dagadt üzletember száll ki és ordibálni fog. Ehhez képest egy tök rendes pasi volt, kiderült, hogy montenegrói, jól elbeszélgettünk :) Kérdezte, hogy mi történt, mert ő nem látott semmit..elmondtam neki és közben észrevettem, hogy a visszapillantóm hátulján levő műanyag rész az úttest közepén hever. Gyorsan felvettem még mielőtt valaki átment volna rajta és ripityára töri. A pasi is bocsánatot kért, volt egy kis horzsolás a kocsija lökhárítóján, de azt mondta, hogy mivel ilyen rendi vagyok, nem csinál ebből problémát. Még jó!!!! :) Elköszöntünk egymástól, visszaszereltem a műanyag részt, helyreállítottam a tükröt, mert kicsit kilógott :) Alul is himbálózott egy lámpaszerű valami (ott sosincs fény, szóval nem tudom mi ez), azt is visszapattintottam. Hogy még szerencsétlenebb legyen a nap, végül nem találtam "rice cake"-et a boltban. :)
Elmentem moziba csütörtökön Michaela-val (szlovák) és megnéztük az Avatar-t, amit mindenki istenített. Már leírtam Dóri blogjában egy kommentbe, hogy nekem nem igazán tetszett. Nagyon szép volt a 3D, de a sztori..meg tényleg az, hogy tudtam, hogy ki fog meghalni..na mindegy. És Dóri talált egy linket arról, hogy ez szinte ugyanaz a történet, mint a Pocahontas, csak a környezet és az emberek mások. Belinkelem én is: http://3.bp.blogspot.com/_T_JachDW9ag/S0Fa8UTWyhI/AAAAAAAAFPE/0AdmAp-ykgk/s1600-h/0013_6430_800.jpeg Biztos csomó jelölést és díjat kap a Best Picture..stb kategóriában, de én többet vártam James Camerontól.
Múlt hétvégén volt Francesca goodbye partyja az Ulysses Bar-ban, amire Évi és Zsófi is eljött, meg még pár au pair. (Francesca az olasz au pair, akinek színészek a host szülei.) Bár csak január 19-én megy haza, az új au pair, aki váltani fogja, már itt van - Lidia a neve és rendes csajnak tűnik, félig japán, félig brazil, szóval jó kis kombináció :) Különben Bea sulijában van egy testvérpár, akiket mindig látok az udvaron, ők fekete-fehér kombináció (anyuka fehér, apuka fekete) és a kislányoknak tejeskávé színű a bőrük és SZŐKE göndör hajuk van, olyan mint az afrikaiaknak. Sosem láttam még ilyet, de nagyon jól áll nekik. Szóval visszatérve Francescára, nagyon fog hiányozni, vele jártam együtt suliba, sokszor voltam náluk, együtt Halloweenoztunk, szilvesztereztünk, shoppingoltunk, egy imádnivaló lány. Mindenkit meghívott a házába, Torinoba, szóval már két olasz meghívásom is van - muszáj lesz megejtenem egy itáliai körutat a következő év nyarán! Úgy tervezi, hogy most szeptemberben visszajön 1 évre megint és itt fejezi be az egyetem utolsó évét - építészmérnök lesz. Addig is Madridba fog járni fél évet, mert nyert egy Erasmus ösztöndíjat. Spanyolul semmit nem tud, dehát majd kimagyarázza magát valahogy angolul és olaszul :) Itt van 2 kép a búcsúbuliról. Sajnos még nem szereztem meg az összeset.. -->
Francesca és a magyarok
Balról jobbra: Lidia (brazil-japán), Sinem (dán-török), én, Francesca (olasz), Luba (német)
A búcsúbuli másnapján délben keltem, írtam Laura-nak (costa ricai) és Milana-nak (lettországi), hogy talizhatnánk. Mindketten ráértek, úgyhogy Manhattanben a 42. utca és 5. sugárút kereszteződésénél található H&M-ben taliztunk. Rögtön mindegyikünk vett valamit, ha már hatalmas SALE volt, átmentünk a ZARA-ba is és a Barnes&Noble könyvesboltba, ahol naptár vadászatba kezdtem. Már nem volt sok választási lehetőség, de muszáj volt vennem egyet, úgyhogy most a sarkkörök állatai figyelnek az ágyam felett :) (Lehet, hogy már írtam, de itt az USA-ban a naptár vasárnappal kezdődik. Csak egy kis érdekesség.) Chinatownba vettük az irányt, ahol Milana mutatott egy tök jó helyet - 4,5 dolcsiért lehet 5 féle ételt enni. Én szeretem a kínait és finom volt minden, amit kértem, nem is tudtam az egészet megenni. Ezután még sétálgattunk, nézelődtünk, beszélgettünk, átmentünk Francescához egy kicsit.
Más nagyon nem jut az eszembe az elmúlt 1,5 hétről, annak is örülök, hogy ezt a bejegyzést megírtam :)
Breaking news: nem február közepén megyek nyaralni, hanem március végén és a legfontosabb, hogy drága Evitámmal!!! I LOVE ÉVI! És hogy hova? Teljesülni fog az álmom, mert MEXICO-ba megyünk egy kulturális kirándulásokkal, karib-tengeri koktéliszogatós pihenővel és bulikkal teli nyaralásra! Mexico, here we go! Ez lesz a szlogenem egészen a vakációnkig :) Már nagyon várom! (Az irigykedőknek üzenem, hogy utánunk lehet csinálni, gyertek ki au pairnek, tegyetek félre pénzt minden héten és ti is mehettek. VAGY gyűjtsetek otthon, mi sem a lottón nyertünk.)
Puszi :)
P.s.: vettem egy igazi Calvin Klein barna napszemcsit 21 dollárért a Century 21-ban. Ez még akkor volt, mikor Andi és Vera is itt voltak. Ennek is nagyon örülök! :)

2010. január 5., kedd

Andi és Vera New Yorkban

Sziasztok!
Mindenkinek boldog új évet kívánok!
December 24-én megérkezett hozzám Vera és Andi Magyarországról! Aznap reggel a host családommal megajándékoztuk egymást. Az én ajándékaimnak mindenki nagyon örült, mondták is, hogy milyen jól eltaláltam, hogy kinek mi kell. Én kaptam egy Cadburry csoki bonbont, amit még apuka vett a londoni útján, egy óceán illatú nagyon szép gyertyát (anyuka mondta, hogyha már nem tudok velük menni Rhode Islandre karácsonyozni, itt érezzem az óceán illatát :) ), és volt egy kis boríték is egy csekkel és egy karácsonyi lappal. 10 körül elmentek, viszont mindkét kocsit elvitték az ígéretükkel ellentétben, így nem tudtam kimenni a lányokért a reptérre. Délelőtt egy kisebb bevásárlást tartottam, mert üres volt a hűtő, majd délután Évivel benéztünk Zsófihoz, átadtuk az ajándékokat egymásnak: én mindkettőjüktől kis feles poharakat kaptam :) - természetesen new yorkos a design. Zsófi aztán ment a LaGuardia reptérre, mivel Miamiba repül, mi pedig Évivel elmetróztunk a JFK reptérig. Megérkeztünk a 3-as terminálhoz és már hallottuk a kijáratnál a magyar hangokat :) Kb. 5 percet vártunk az üdvözlőtáblával amit csináltam és jöttek a lányok! Puszizkodás, ölelkezés, aztán fogtunk egy taxit, amivel este 7 körül értünk haza. Otthonról kaptam majdnem egy kisbőröndnyi ajándékot, aminek nagyon örültem! Főleg a diós-mazsis és mákos bejglinek és a Katedrális című könyvnek! De volt még képeslap anyu munkatársától - köszi Zsuzsa, ez a legszebb lap amit kaptam idén -, egy vegetáriánus receptkönyv, 2 db Nivea fújós dezodor (ezt kértem, mert itt csak golyós vagy krémes van sajna), gyertyák, boci csokik, stb. Vera és Andi is megleptek pár dologgal: túró rudik, csillogós nyaklánc és fülbevaló, egy nagyon szép ékszertartó doboz és egy színházjegy a Fantasticks című színdarabra Manhattanben! Csak ültem a földön a bőrönd előtt, szórtam ki a cuccokat és nagyon örültem!!! Mondtam, hogyha itt ilyen sok ajándék van, jövőre haza sem megyek :) Csak vicceltem. Megvacsiztunk, de addigra Évi már elment. A kedvencemet csináltam, hiába nem ünnepi étel: mascarpones fokhagymás brokkolis penne parmezánsajttal. A csajoknak is ízlett :)
A többi napról nem írok részletes beszámolót, mert képtelenség lenne leírni, hogy mit csináltunk 11 nap alatt. Minden fontos látnivalót megmutattam Verának és Andinak és olyan helyekre is elmentünk, amit lehet hogy egy rövidebb útikönyv meg sem említ (pl. a Szex és New Yorkos cukrászda: Magnolia Bakery, Greenwich Village legkeskenyebb háza, brooklyni süppedős kanapés kávézó, óceánpart télen..stb) Rendőrökkel fényképeztünk, shoppingoltunk, fagyoskodtunk és körhintáztunk a Central Parkban, szabadság-szobornak öltöztünk, Louis Vuitton táskákat kerestünk, buliztunk, múzeumoztunk, Washington DC-be utaztunk és még sokminden mást csináltunk. Közben pár napra haza jött a host családom, úgyhogy őket is megismerhették a csajok :) B-vel nagyon jóban lettek. Most hétfőn vittem ki őket a reptérre, hazajöttem és olyan furi volt.. Eddig tele volt a szobám a cuccaikkal és most üres...kupi volt, most rend van...otthoni barátok jöttek, mentek. Már most hiányoznak!!! De októberben újra látjuk egymást! Külön köszönet Andi anyukájának, Alíznak is mindenért!
Itt egy kis video a legjobb pillanatokról és helyekről, ahol jártunk New York Cityben:

Puszi