2010. április 9., péntek

MEXICO

¡Hola!
Április 4-én megérkeztünk Mexikóból. Mindkettőnknek ez volt élete első – de nem utolsó - karibi utazása. Egy kisebb útikönyvet írtam, de külön-külön részekre tagolva, mindenki elolvashatja, ami érdekli , a végén van a video. Készítsetek be inni-és ennivalót, következik a maratoni beszámoló.
New York – Mexico City - Cancun
Március 26-án este 10-kor taliztam Évivel a Prospect Park metrómegállónál (én ehhez lakom a legközelebb), innen mentünk a JFK reptérre egy pink (Pinky), egy piros (Jessica) és egy kiwizöld bőrönddel :) Fél 12 körül már a 8-as terminálon voltunk, becsekkoltunk, kaptunk egy vámos papírt, amit kitöltöttünk…ezután következett a semmittevés, mert a terminálon éjfél körül már semmilyen üzlet nem volt nyitva sajnos. 1 óra 40 perckor szálltunk fel a Mexicana Airlines járatával, mindketten az ablak mellett ültünk, egymás előtt, láttunk kivilágítva New Yorkot! Minket a csillagos égboltra emlékeztetett a város látványa. Szép volt, bár Manhattan pont a másik oldalon volt. Kaptunk vacsit, aztán megpróbáltunk aludni egy kicsit, több, kevesebb sikerrel. Hajnali fél 5 körül landoltunk Mexico Cityben, Mexikó fővárosában, 2 óra időeltolódás volt. A vámos papírral elsétáltunk az „Immigration Office”-ig, leadtuk a papírt, és visszakaptuk egy darabját. Ezután lefeküdtünk aludni a székekre, úgy ahogy a filmekben szoktak :) 2 óránál többet nem hiszem, hogy szunyókáltunk, reggel elmentünk enni és rátaláltunk a legeslegjobb szendvicses helyre (és az egyetlenre a terminálon, ahol nem kész szendvicsek voltak). Tortus-t kértünk, ami egy duci magos bagett/kenyér és telepakolják minden jóval (majonéz, mustár, 3 féle sajt, spenót levelek, saláta levelek, csíra, avokádó, paradicsom, hagyma, paprika..stb.) és berakják a sütőbe. Mire mindent beleraknak, egy kisebb torony képződik, és nem lehet úgy beleharapni, hogy a másik végén ki ne jöjjön a töltelék fele, de isteni volt! Az egész reptérre jellemző volt, hogy az ételes-italos helyeken nem tudtak angolul a kiszolgálók, csak spanyolul. 4 hónapig tanultam spanyolt, de már azt a keveset is szinte elfelejtettem. Bár így utólag azt mondom, ez a tudás pont elég volt ahhoz, hogy elboldoguljunk a mexikóiak világában :) Starbucksban vettem egy frapuccino-t, kérdezték a nevem, mondtam, hogy Csilla. Visszamondta a lány helyesen, de TILA-t írt a pohárra :)

Ugyanez történt visszafelé is, másik személyzetnél. A Tila egy név Mexikóban?! :) 10 óra után indult a gépünk Cancunba, felszálláskor látni lehetett havas hegycsúcsokat, de párás volt a levegő, és koszos az ablak, így a fénykép nem sikerült jól. Reménykedtem, hogy fogjuk látni Cancunt a levegőből, mielőtt leszállunk, de felhős idő volt és a reptér is beljebb fekszik a parttól. Amint kiszálltunk a repcsiből, rögtön megcsapott minket a meleg. A mögöttem gyalogoló srác el is kezdett poénkodni a barátnőjének azzal, hogy ő már érzi a csótány szagot :) (különben egy csótányt sem láttunk) Szerencsére meglettek a bőröndjeink is, Jessica (Évi bőröndje) és Pinky (én bőröndöm) egy kicsit koszosak lettek, de örültünk, hogy újra látjuk őket :) Fogtunk egy taxit és hamarosan megérkeztünk a szállásunkra.
Cancun
Most egy kicsit írok a városról, ahol laktunk. Cancun. Szerintem mindenkinek az utazási katalógusokban látott fehér homokos part és türkizkék tenger ugrik be a név hallatán – ami különben tényleg olyan mint a magazinokban. A Yucatan félszigeten fekszik, Mexico egyik legkeletibb pontján. 1970-ben az ország fel szerette volna lendíteni a turizmusát és a Banco de Mexico („mexikói OTP”) felvett 27 millió dolcsit egy amerikai bankból, hogy kialakíthasson egy igazi turista várost. Cancun városát szemelték ki, a név egy maja szóból származik, aminek a jelentése: „kígyók tanyája” , sok kígyó őshonos errefelé. Hála a jó égnek mi eggyel sem találkoztunk. Így kezdődött el a hotelek építése, és nem sokkal ezután özönlöttek a turisták. Napjainkban kb. 150 hotel 24 ezer szobája várja egész évben a látogatókat, átlagosan 4 millió turista választja nyaralása helyszínének Cancunt.
A várost két nagyobb részre lehet osztani: hotel zóna és maga a város: el centro. A városban élnek a mexikóiak, a hotel zónában a turisták. :) A hotel zónát egy lagúna választja el a belvárostól, ami fürdésre nem, de motorcsónakozásra annál inkább alkalmas.

2005-ben a Wilma nevű hurrikán elvitte szinte Cancun egész partját, a strandok eltűntek a hotelek elől és a vihar összesen 7,5 milliárd dollár veszteséget okozott Mexikónak. Azóta gyönyörűen helyreállították az épületeket és a partot is feltöltötték homokkal. A tenger mindig nagyon hullámzik, úszni nem igazán lehet benne, inkább csak szörfözni vagy ugrálni a hullámokkal. :) A hotel zónának is van egy központi része, az északkeleti csücsökben, itt van a legtöbb szórakozóhely, ajándékbolt, étterem, és bár.

Flamingo Hotel

Kiszálltunk a taxiból, besétáltunk a lobbyba, egy kedves recepciós lány fogadott minket. Megkért, hogy várjunk még egy picit, mert még takarítják a szobákat. Nem volt ebből probléma, mivel nyugodtan elücsörögtünk a kanapén. Ezután szólt pár perccel, hogyha tudunk várni még fél órát, akkor tengerre néző szobát kapunk!!! Juhúúúú, persze, hogy várunk, akár egy órát is :) Addig elmentünk az út túloldalán levő kisboltba innivalót venni, körülnézni. Visszamentünk, kaptunk egy karszalagot és hamarosan már a szobánkban voltunk. Kinyitottuk az ajtót és az erkélyre nyíló ablakból elénk tárult a hullámzó Karib-tenger csodálatos látványa. A mi teóriánk a türkizkék színnel kapcsolatban az, hogy festik a vizet, mert ilyen árnyalat egyszerűen nem létezik :)

Évivel elkezdtünk ugrálni, megöleltük egymást…olyan volt mint a mesékben :) Amúgy a tengerre néző szoba 30 dolcsival lett volna több naponként. Másnap lehívtak minket a lobby-ba és kaptunk egy gyors tájékoztatást a hotelről, a városról, a túrákról, és adtak pár jó tanácsot is. Ez nagyon tetszett, a személyzet összes tagja kedves és segítőkész volt. A lobby-ban volt két számítógép, ahonnan ingyen lehetett internetezni. 15 perc jutott egy embernek, de ha nem volt utánunk várakozó, akkor tovább is tudtunk a gép előtt ülni. Egy étterem is tartozott a hotelhez, de mi itt sosem ettünk. Volt egy „entertainment staff”-es fiú, aki a bulikat szervezte minden este, de ez nem New York, itt a promoter nem tud ingyen bevinni, 45 dolcsitól kezdődtek az árak. Tisztaság volt mindenhol, a folyosókra rakott szemetesek tetején homok volt, amiből mindig valami más formát csináltak (teknősbéka, nap, hullámok, stb)

Az egyetlen rossz dolog amit a hotellel kapcsolatban meg tudok említeni, az a kártya volt, amit az ajtóhoz kaptunk, többször is elromlott. Vissza kellett sétálni a recepcióhoz, és újat kérni. Ja, és a WC-t kétszer kellett lehúzni, hogy lemenjen a papír. De itt legalább be lehet dobni, nem úgy mint Görögországban. :)
Mexikói konyha
A mexikói konyha híres, bár Magyarországon valamiért nem annyira népszerű mint itt az USA-ban. Évinek ez a kedvence, és én is szeretem. Direkt nem fizettünk be a hotelben félpanzióra vagy all-inclusivera, mert ki akartunk próbálni többféle helyet és amúgy sem terveztük, hogy az egész nyaralást a hotelban töltjük. Szóval, a mexikói konyha… A magyarok mindenbe raknak paprikát és hagymát, a mexikóiaknál ez a két alapanyag a kukorica és a bab. Fűszerezéskor sokat használják a chilit, a koriandert, a fahéjat, a köményt. A csokoládé is fontos szerepet játszott/játszik a mexikói konyha történetében, a maják és az aztékok kakaó fákat ültettek és italt csináltak a kakaóbabból. Többféle italt is kevertek, az egyik ilyen kakaóból, kukoricalisztből, vaníliából, mézből, vízből állt, fahéjat és ánizst is tettek bele néha. Fincsi lehetett. Az 1500-as években, a spanyol felfedező, Cortez, megérkezett Közép-Amerikába, ízlett neki a „maja/azték csokiital” és innentől kezdve kezdték el terjeszteni Európában, Afrikában. Tehát a kakaó Amerikából származik, jegyezzétek meg!
És hogy miket ettünk? Guacamole-t (avokádókrém) és sajtos quesadilla-t :)

Mindennap. És 9 nap után sem untuk :) Persze, ettünk mást is, de ilyet vagy ebédre, vagy vacsira tuti! Reggelire mindig egy belvárosi hipermarketben (Walmart) vettünk gyümölcsöket, péksütiket előző este.
Nem hagyhatom ki innen a tequila-t sem, ami a mexikóiak nemzeti itala. Második nap meglátogattunk egy „tequila factory”-t, ami igazából egy tequila bolt volt. Csodaszép üvegekben, különböző féle tequilák voltak. Az eladó (vagy tulajdonos?) végigvezetett minket az üzlet egyik részén, ahol megcsodálhattuk, hogy miből és hogyan készül a nemzeti nedű. Az agavé levelét préselik össze, ebből kinyernek egy kis lötyit, majd ebből csinálnak alkoholt. A kis „körút” alatt képeket is csinált rólunk a pasi, majd odakísért minket a pulthoz: jöhet a kóstolás :)

Olyan tequilákat mutatott, amik minőségiek, az illatuk is más, mint a sima boltiaknak. Azt hiszem 3 félét kóstoltunk meg, mindhármat először megszagoltuk, aztán egy kis kortyot tartottunk a szánkban, amit úgy ízlelgettünk, ahogy a bort szokták. Az utolsó tequila egy krém tequila volt, ami annyira ízlett nekünk, hogy vettünk is egy üveggel :) Ez csak 15%-os volt, de isteni ízű! Ajánlom mindenkinek! Kedves au pairek, host családok! Találtunk mini üvegekben tequilát, ami pont befér a lunchbox-ba (uzsonnás tasi), ezentúl ezt rakunk a gyerekeknek víz helyett. :)

Közlekedés
A mexikóiak, temperamentumukhoz hűen, őrülten vezetnek. Nem számít a sebességhatár, a biztonsági öv, az hogy a két sáv közepén megyünk a vonalon, az hogy akkorát fékez a buszsofőr, hogy Évi majdnem kiesik a szélvédőn (és utána még mosolyogva azt mondta a sofőrnek, hogy „Gracias!” :) ). Viszont egy balesetet sem láttunk, és ami előny, hogy gyorsan haladtunk végig a hosszú hotelzónán. Itt 4 vonal jár összesen, napközben 5 percenként jönnek a buszok, van hogy gyakrabban és éjszaka is járnak. A jegy 7,5 peso volt, ami kb. 150 Ft. Az első alkalommal átvágtak minket, mert akkor még nem tudtuk, hogy mennyi lesz a jegy…és a sofőr kevesebbet adott vissza. A hotelünk előtt volt egy buszmegálló, de nem lett volna fontos ide beállni mindig, hiszen itt bárhol le lehet inteni a buszt és meg fog állni – ha nincs tele. Így nem tudtunk buszt lekésni, imádtuk! :) Ilyen otthon is kellene!!!
A mexikói emberek
A mexikóiak az itt lakó azték és maja emberek, illetve az európából átvándorló spanyolok leszármazottjai. Alacsonyak, rövid nyakuk van, barna bőrük, fekete hullámos vagy göndör hajuk. Mivel nagyon vegyes az összkép, valakikben több az európai, másokban az maja/azték vonal. Az emberek többsége katolikus vallású. Annyi rossz tapasztalatunk volt velük kapcsolatban, hogy több helyen is rosszul akartak visszaadni, amikor látták, hogy nem beszélünk spanyolul. Pedig beszéltünk, „pocito” (kicsit). Az árusok folyamatosan behívogattak minket az üzleteikbe, de ez inkább taszított minket. Ezzel szemben voltak nagyon nagyon kedves mexikóiak is, például a hotelunk szomszédságában levő kis étteremben Margarita néni (mi adtuk neki a nevet).
Chichén Itza – a világ új 7 csodájának egyike
Hétfőn mentünk el az első kirándulásunkra, és rögtön a Chichen Itza-val kezdtük. Esős napot jeleztek, ehhez képest szikrázó napsütés volt kb. 26 fokkal. Tökéletes! Én azért bekentem magam a 100 faktoros naptejjel (mindenkinek ajánlom, ha van Magyarországon is: Neutrogena 100 faktor, arcra – de én testre is ezt kentem). A hotel elé érkezett a busz, két idegenvezető is volt – tesók voltak. Marco és Ulysses. Mivel a busz fele spanyol anyanyelvű volt, a másik fele pedig főként amerikai turista, ezért Ulysses 2 nyelven mondta az infokat végig. Hozzá kellett szoknia a fülemnek, hogy néha 3 angol szó után 3 spanyol, 5 angol, 5 spanyol..stb jött.

Első állomásunk egy cenote-hez (kiejtés: szenote) vezetett. A cenote egy karsztos képződmény – legtöbb a világon itt, a Yucatán félszigeten van. Tulajdonképpen ez egy felszínig felszakadt barlang, amit víz tölt ki. A régi időkben, folyók híján, ezekben a hatalmas földalatti barlangokban tárolt víz bőségesen elég volt az itt lakó népek mezőgazdasági céljaira. Le tudtunk menni a vízig, ahol páran megmártóztak, mert az a hír járja, hogy 10 évet fiatalít. Én beleraktam a kezem :) Hatalmas cseppkövek lógtak a sziklás falakról és nagyon szép volt a barlang tetején levő lyukon besütő nap sávja, ami bevilágított és megcsillant a vizen.

A cenote után megálltunk egy maja kézműves helyen, az út mentén volt 2 ház, mindkettő ajándékbolt volt, kint a melegben pedig mexikóiak gyártották az ajándékokat. Nekünk ez nem annyira tetszett, mert csak arra mentek, hogy vásároljunk, túl sok időt töltöttünk el itt. Mi nem vettünk semmit, de csináltunk képeket. Elhaladtunk Valladolid városa mellett, de sajnos nem állt meg a busz, pedig nagyon hangulatos városkának tűnt.
Következett az ebéd, büfé jellegű volt, mindenki azt és annyit evett amit és amennyit akart. Fincsi volt, és hogy egy kis szórakozás is legyen, mexikói nők és férfiak, népi ruhában táncoltak, a végén a fejükön egy tálcával, egy üveggel és két pohárral.
Talán délután 3 óra lehetett, mikor megérkeztünk a Chichen Itza-hoz. Én már nagyon vártam, és nemcsak azért mert a világ új 7 csodájának az egyike. De mi is a Chichen Itza? (kiejtés: „csicsen ica”) A Chichen Itza egy maja-tolték romváros. A név jelentése: „az itzai kút kávájánál” – az elnevezés arra utal, hogy a város mellett három cenote is volt. Az egyik cenote-t arra (is) használták, hogy szárazság idején előhívják az Esőistent, ezért áldozatokat dobtak be. A maják i.sz. 435-455 körül építették a várost, a 10.században a toltékok elfoglalták, majd a harci szövetségre lépő két nép vezetői a maja-tolték birodalom fővárosává tették. Mire megérkeztünk szerencsére már nem volt annyira sok turista. Egy kis erdős/dzsungeles részen vezetett az út, majd egyszer csak egy nagy füves területhez értünk, ahol előbukkant a romváros legnagyobb épülete, a piramistemplom.

Olyan sokat olvastam erről régebben, és akkor még nem is gondoltam, hogy egyszer eljutok ide. Kaptunk egy kis idegenvezetést, sok érdekes infoval, ezeket most megosztom Veletek. - Ebben a városban csak főpapok, vezetők, magas rangú emberkék laktak, a nép a közeli dzsungelben éldegélt. A piramist a toltékok által „kitalált” tollas kígyóisten, Kukulcan tiszteletére építették. Az épületnek pontosan É-K-D-NY felé néz a négy oldala, tökéletes mértani pontossággal kiszámítva. Minden oldalán 91-91 lépcsőfok van, ami a tetőn álló szentélyhez vezet fel: 91 lépcső X 4oldal + szentély= 365! A szentélyben mutatták be a győzedelmi áldozatokat, ami a legyőzött ellenség szíve volt. Viszont amit sokan nem tudnak, hogy az áldozatot először elkábították, mérges gombát etettek vele pl, így a kivégzésnél már nem volt eszméleténél. A tavaszi és őszi napéjegyenlőségkor, a kelő és a nyugvó nap fényében, a piramis cikkcakkos élének árnyéka a nyugati lépcső oldalára vetülve kígyózó mozgás érzetét kelti. A lépcső aljánál a két tátott szájú kígyófej Kukulkánt formálja meg, innen kúszik fel az árnyék. Jól kitalálták ezt is :) Mi is láttuk a kígyót naplementekor, pedig nem ezen a két napon jöttünk. Gondolom, akkor sokkal látványosabb (már ha látsz valamit a sok turista között a tömegben). Az 55 méter magas piramis a maja naptár szimbóluma alapján épült. Kilenc fokozata (terasza) van, ez a maja hitvilágban a halál kilenc bugyrát szimbolizálta. A piramis beljese egy kis piramist rejt, aminek szerkezetére később építették a nagyobb piramist. A belsőben van a főpapi trón. A külső épület a 365 napból álló évet szimbolizálja, a belső pedig a holdnaptárat jeleníti meg. Egy másik érdekes dolog, hogy a kövek, amiket az épületek építéséhez használtak, nem találhatóak meg ezen a részen, régebben sem voltak itt. Ilyen típusú kövek csak a tengerparton vannak a Yucatan félszigeten. Vajon hogy szállították a maják 200 km-rel arrébb őket, amikor nem ismerték a kereket?! Sokmindent tudtak, de a kerék használatára nem jöttek rá. Na ez még semmi, mert a legdurvább szerintem a hely akusztikája. Már a sétálgatás alatt láttuk, hogy a piramis északi oldalánál mindig áll egy csoport, akik tapsolnak, majd a visszahangot hallgatják. De csak erről a helyről lehet tisztán és jól hallani azt, ami szerintem hátborzongató egy kicsit. Ha szemben állunk a piramis északi oldalával, középen és tapsolunk, akkor bal oldalról – ahol a Harcosok temploma áll – halljuk a tapsunk visszhangját és egy másik hangot is, ami Kukulcané - leginkább egy madárhangra hasonlít. Erről sajnos nem csináltam videot, mert inkább csak tapsikoltam :) De itt van egy youtube-os link: Katt ide. Hi-he-tet-len, főleg ha ott vagy. Videoról nem olyan jó. Egy amcsi kutató és hangtani mérnök (Lubman) szerint a visszhang keletkezésének fizikai magyarázatát a lépcső meredekségének, a lépcsőfokok magasságának és a járólapok szélességének aránya határozza meg. Másrészt a maja művészetben a Kukulkánt gyakran ábrázolták egy nagy quetzal (itt őshonos madár) társaságában. Ezért Lubman egyáltalán nem lepődött meg, mikor a piramisnál felvett visszhang és a madár hangja között valóban sok, akusztikailag mérhető hasonlóságot tapasztalt. Én nem tudom, hogy a maják hogyan számolták ki, hogyha x méter magas lépcsőt építek, stb, stb, akkor ennek a madárnak a hangját kapják meg.
A Labdajáték pálya tetszett még nagyon. A maják labdajátéka a „pok ta pok” egy téglalap alakú, fallal körülvett pályán zajlott.

A 168 méteres hosszani falak közepén, 6,5 méter magasan volt egy-egy kis körgyűrű (kőből), amelyen a labdát a kezek és a lábak használata nélkül, azaz vállal, mellel vagy csípővel kellett átütni. Szerintetek normális volt aki ezt kitalálta?! :) A labdák különböző súlyúak lehettek, a legkönnyebb 40 dkg-os volt, a legnehezebb 4 kg-os. Megkérdeztük az idegenvezetőt, hogy miből készültek a labdák, azt mondta, hogy latex, ezért egy kicsit pattogtak. Még jó. Hogy izgi legyen a játék, amelyik csapat veszített, azok játékosait és kapitányát kivégezték. Ezt onnan tudjuk, hogy a falakon a domborművek lefejezett játékosok alakjait mutatják, akiknek a fejéből spriccel a vér. A pálya két végén egy-egy templom áll, gondolom ez volt a VIP szektor, ahonnan a főpapok nézték a játékot. Azt már szerintem mondanom sem kell, hogy ennek a labdapályának is különleges akusztikája van. A maják építészeti mestermunkájának köszönhetően egyetlen taps hétszeres visszahangot ad. Itt is tapsoltunk egy kicsit…és megint földbe gyökerezett a lábunk.
Ezután már csak fotóztunk, a Harcosok templománál csináltunk egy ugrálós panoráma képet is. Tartozik a városhoz egy csillagvizsgáló is, de oda nem mentünk el..kevés volt az idő. Az idegenvezető bemutatott nekünk egy maja kisfiút és a kishugát, akik itt árulták a szüleikkel együtt a portékáikat. A kisfiú maja nyelven „elénekelte”, de inkább csak elmondta a mexikói himnuszt. Sosem hallottam még maja nyelvet, de tetszett.


Mindent összevetve, nekem nagyon-nagyon tetszett Chichen Itza, ilyen misztikus helyen még sosem jártam. Ha lesz még lehetőségem, visszajövök, de akkor nyitástól zárásig itt leszek. Most kevés időnk volt. Akinek van Bakancslistája, mint pl Dórinak (avagy mit akarok megtenni mielőtt meghalok), az írja fel ezt a helyet.
A maja nép
Ők az egyik legérdekesebb és legtitokzatosabb népcsoport, akikről eddig hallottam. A spanyolok a nagy részüket lemészárolták, de még mindig vannak maja népcsoportok, akik messze a városoktól, az erdőkben élnek. Ma már nem folytatják az ősi hagyományok nagy részét. Emlékeik kőbe vésve, cserépre festve vagy stukkószerűen megmintázva maradtak fenn, írva pedig összesen három kódexben és egy kódex-töredékben. Sajnos a legtöbb könyvüket a spanyolok elégették… Amit az idegenvezető mondott és érdekes: minden maja kisbabának van a hátán, a feneke fölött egy kékes-barnás folt és az öregeknek nem őszül a hajuk. Nagyon fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek, vizsgálták a bolygók állását. Leültek egy cenote-hoz, belógatták a lábukat a lyukon és lenéztek a barlangban levő kristálytiszta vízű tóra, ahonnan visszatükröződött az égbolt. Mindennap ugyanoda ültek vissza, így látták, hogy hogyan változik a csillagok helyzete. Nekem ez nagyon tetszik! Kétféle naptárat használtak. Az egyik a 365 napos, ami nekünk is van, ez a mezőgazdaság alapjául szolgált. Nem 12 hónap volt, hanem 18, és minden hónapban 20 nap. A fennmaradó 5 nappal – ami egy plusz rövid hónapnak számított - együtt ez 365. A másik a 260 napos (13 db 20 napos hónap) naptár volt, ezt „Szent Kör”-nek nevezték. Ez a naptár jelölt fontos történéseket az emberek és az istenek életében egyaránt, és a fogantatástól a születésig tartó időszakot is jelölte. Használták emberek elnevezésére, jövendölésre, illetve meghatározni a megfelelő dátumokat harcokhoz, házasságokhoz..stb. Minden napnak megvolt a maga asszociációja és ómene, egyféle szerencse vagy sors meghatározó szerepet töltöttek be a maják életében, a végzetüket irányították. Ez a két naptár pontosan 52 évenként „ért össze”, amikor is a maják felvonultak a hegyekbe imádkozni és áldozni, mert attól tartottak, hogy eljön a világvége, és nem voltak biztosak benne, hogy másnap is felkel majd a nap. És miért különös dátum a 2012.december 21., amitől sokan félnek? A mi kis duci mexican idegenvezetőnk erről is beszélt. :) A majáknak volt egy hosszabb időszámítási rendszerük is, amiben az aktuális ciklus 2012-ben ér véget, pontosan a téli napforduló napján. Ez után nincs több nap a naptárjukban. Miért? Szerintem vagy azért, mert a spanyolok ezeket is elégették vagy azért mert egyszerűen lusták voltak továbbírni, gondolták, majd az ük-ük-ükunokáik folytatják. Úgy ahogy nálunk december 31. után január 1. jön, ezután a ciklus után is jön egy újabb. Van akik azt mondják, hogy vízözön lesz, pólusváltás, megváltozik a föld dőlésszöge, megnő a rezgésszám, spirituális felemelkedés lesz, akik eddig is nyitottak voltak ezekre a dolgokra azok még több energiát kapnak, a többiek megragadnak az eddigi szintjükön. Bármi is lesz, szerintem túléljük :)
Xcaret – egy csodás ökopark
Szerdán mentünk Xcaret-be (skáret-nek ejtik), a Cancuntól 1 órára levő ökoparkba. A hotelben foglaltuk le az utat és mondta az őrült utazási irodás pasi - aki szerint nekik olyan egyenruhájuk van, hogy még a repülőről is látni őket :) - hogy ők garantálják, hogy a sofőr aki vezeti a buszt az nem fog inni. Kiderült, hogy itt ez ritkaság számba megy, a mexikóiak naponta többször is leküldenek egy kis tequilát és úgy dolgoznak :) Olyan jegyet vettünk (Xcaret Plus), amiben volt egy svédasztalos ebéd, 2 üveg üdítő, snorkelling (búvárkodós) felszerelés bérlése, zárható szekrény, törölköző. A bejáratnál elvették a naptejemet és kaptam egy bionaptejet. (a végén természetesen visszakaptam a sajátomat) Nagyon finom citrusos illata volt, bár sokat nem védett – de lehet hogy csak azért, mert nem volt vízálló. Ezen a napon lettem egy kicsit piros. Xcaret a Karib-tenger partján fekvő park, állat- és növénykerttel (kizárólag a Yucatan-félsziget állatait és növényeit találhatjuk meg itt), 1 km hosszú édesvízű barlangi folyóval ahol végig lehet úszni, akváriummal és egy kis maja falucskára emlékeztető házikókkal tarkítva. A bejáratnál már lehetett hallani a papagájok hangját, akik a flamingókkal voltak egy területen. Gyönyörű színekben pompáztak! Évi nagyon szép, National Geographic magazinba való képeket csinált róluk. Ugyanilyen szép képek vannak az iguánákról is, akiket mi csak gekkóknak hívtunk, mert ez a szó sokkal „cool”-abb :) Haza akart vinni egyet, de sajnos az iguánák nem akartak Évivel tartani, így otthagytuk őket. Nagyon szépen van kialakítva a park, minden részére ügyeltek, a dzsungeles részek voltak a kedvenceim.

Voltak pumák, cápák, delfinek, teknősök, majmok, tapír, krokodil, lepkeház és rengeteg trópusi növény. Volt egy tipikus mexikói temető, ahol színes sírok voltak, mindegyik másféle, az adott személyre jellemző mintával, formával. Nekem nagyon tetszett! A szuper ebéd után, ahol tényleg minden étel isteni volt, elmentünk a búvárcuccokért, kaptunk szemüveget, békatalpat, pipát és egy pink mellényt. Elsétáltunk a tengerpartra, ahol már sokan fürödtek, napoztak. Találtunk két szabad napozószéket, felvettük a cuccokat, megkértünk egy embert, hogy fotózzon le minket, aztán csobbantunk is. Sajnos a várakozásokkal szemben, nem sokmindent láttunk a víz alatt, egy-két kisebb korallt és pár halacskát. Beljebb biztosan több érdekes hal és korall lett volna, a bóján túl már nem lehetett úszni sajnos. Kifeküdtünk napozni, kicsit elaludtam, Évi 1 kg homokot szórt a hátamra, nem vettem észre :) 7-kor kezdődött egy hatalmas csarnokban az 2 órás esti show, ami szuper volt. Az odafelé vezető úton már maszkos, fejdíszes, testfestékes, fáklyákkal álló emberek álltak, ez megadta a kezdő hangulatot. A show a maják labdajátékával kezdődött, amit már említettem a chichen itza-s részben. Nem csináltunk videót, mert felhúztak elénk egy hálót, arra az esetre, ha kilőnék a labdát a pályán kívülre. Nekem talán ez tetszett a legjobban, mert elméletben nehéz volt elképzelni, hogy hogyan is játszották ezt régen. Itt a körgyűrűk alacsonyan voltak, mégis csak 3 gól született. Maja nyelven énekeltek kisgyerekek, ez is szép volt. Ezután haladtunk előre az időben, volt még egy majás előadás, majd megérkeztek a „spanyolok”. Egymás után jöttek a spanyol táncosok, zenekarok, énekesek csodaszép jelmezekben. Nekem tetszett Xcaret, örülök, hogy megnéztük!!!
Isla Mujeres – Asszonyok Szigete
Isla Mujeres-en („iszla muheresz”-nek ejtik) kétszer is jártunk, annyira tetszett mindkettőnknek. Ez a 7 km hosszú, keskeny kis sziget Cancuntól egy fél órás hajóútra van, óránként indulnak a kompok több helyről. Mindig van egy zenész a fedélzeten, aki mexikói zenét játszik gitárral és énekel. Nagyon jól megadta a hangulatát a hajózásnak: türkizkék tenger, hullámok, szél, napsütés, hajó és zene – szemek becsukva. Mi kell még?! Nem sok hotel van a szigeten, viszont Cancunból sokan jönnek át ide fürödni a Playa Norte-ra (északi strand), mert itt nincsenek akkora hullámok mint Cancunban és lehet úszni. Gyerekeseknek kiváló. A part ugyanolyan gyönyörű fehérhomokos. Levettük a szandálunkat, és úgy sétáltunk a homokban - mintha liszt lett volna, annyira puha, finomszemcsés volt és nem volt forró, inkább hideg.

A második látogatásunkkor strandoltunk is, először csak nézelődtünk és egy helyi „kockásterítős” helyen ebédeltünk. Ami hangulatossá teszi a kisvárost, azok a színes házikók, szűk utcák, székeken ücsörgő helyi emberek és a kikötő. Vásároltunk utcai árusoktól szép karkötőket és nyakláncokat! Alkudni mindig tudtunk :) A sziget déli részén van egy teknősfarm, ahova nem mentünk el idő és pénz hiányában. Itt nem járnak buszok és vagy taxival kellett volna mennünk vagy bérelhettünk volna robogót/kis golfautót. Annyira viszont nem érdekelt minket, bár ha legközelebb erre járok, akkor meg fogom nézni :) Még Cancunban csináltak mindenkiről a kikötőben egy fényképet, mi nem akartunk beállni, mert tudtuk, hogy úgysem vesszük meg, de a fotós mondta, hogy nem fáj, menjünk már. Oké. Beálltunk a kormánykerék mögé és Évi direkt idétlen fejet vágott. Az Isla Mujeres-ről Cancunba tartó kompokon aztán kiosztották a fotókat. Gondoltuk megnézzük, biztosan vicces lesz :) Vártunk, vártunk, már mindenki megkapta a képét (sokan meg is vették), a miénk csak nem jött. Van rá több elméletünk, miért. 1. Arra gondoltak, hogy ilyen fejjel úgysem kérjük a képet és ki sem nyomtatták. 2. Kinyomtatták, de a srác nem merte odaadni. 3.A nyomtató kiírta, hogy ERROR mikor beazonosította Évi arcát és leállt. :)

Tulum
Sok fórumot elolvastam mielőtt elmentünk Mexikóba (én nem bírom ki, hogy ne nézzek utána a dolgoknak) és a legtöbben azt írták, hogy ez a hely a legszebb. Tulum az egyetlen Karib-tenger partján fekvő maja romváros, csodálatos panorámával.

Az épületeket a sziklákra építették és fallal volt körülvéve a város. Ezekből már nem minden van meg, de ami még áll, az szép :) Ezen a napon volt a legmelegebb, párás is volt a levegő és előző nap egy kicsit lepirultunk Xcaretben, úgyhogy nem időztünk sokáig itt. Itt is voltak iguánák, szép madarak és trópusi növényzet.
Party
Péntek este készültünk a buliba, a Coco Bongo-t szemeltük ki, ez a leghíresebb szórakozóhely Cancunban. Annyit tudtunk, hogy 45 dollár a belépő, de ebben benne vannak az italok is (open bar). Sajnos azt nem tudtuk, hogy pénteken és szombaton ez 80 dolcsi, ennyi pénzt nem akartunk áldozni egyetlen bulira. Odajött hozzánk egy pasi, hogy menjünk a „The City” nevű helyre, oda csak 45 dollár a belépő, ugyanúgy open bar van és ma Christopher Lawrence lesz a DJ. Ismerős volt a neve, hosszas gondolkozás után eldöntöttük, hogy megyünk. Nem hagyhatjuk ki a bulit!!! Cancunban aznap ez volt az egyik legolcsóbb belépő:) A VIP részen tudtunk bemenni, nem kellett a sorban állni. Végül nem bántuk meg, jó volt a zene, a hely hatalmas volt, 3 szintes, rengeteg emberrel. Akitől a jegyet vettük, azt mondta, hogy 5000 ember fér be - szerintem megtöltöttük rendesen. Egyetlen problémánk az egész út alatt: rengeteg TINI, főleg amerikaiak, akik azért jönnek ide, mert itt 18 évesen legálisan ihatnak és szórakozhatnak. Különben sok mexikói turista is volt, nekik Cancun olyan, mint a magyaroknak Siófok. Hihi :) Haza a hotel zónás buszok egyikével mentünk, már sokan ültek rajta, mikor felszálltunk, de még pont volt rajta hely. Teltek múltak a percek, nem indultunk. Sokan kiabálták: Vamonos! / Let's go! (menjünk!), mi is. Mikor végre úgy döntött a sofőr, hogy elindul, tapsvihar és ujjongás tört ki :) Igazi party busz volt.
Vissza New Yorkba
Vasárnap délelőtt 10-kor indult a gépünk, Mexicoban pont aznap éjjel volt az időátállítás, így egy órával kevesebbet aludhattunk. Már előző nap összepakoltuk a bőröndöket. Évi már nagyon korán fent volt, de különben az összes nap korán keltünk, nem is ismertem magamra. :) Szóval Évi lement netezni egy kicsit, fotózni a partra. A recepción visszaadtuk a kártyáinkat, levágták a karszalagot a kezünkről és mentünk ki a reptérre taxival. Ismét Mexico Cityben szálltunk át, azt hiszem 4 órát kellett várnunk. Visszamentünk a kedvenc szendvicses helyre és miután jóllaktunk, le akartunk feküdni a székekre, úgy ahogy az odafelé út alatt is tettük, de szólt egy gonosz biztonsági őr (nő), hogy üljek fel…egy csomó szabad szék volt még, a lábam sem volt fent, nem tudom miért zavarta. Végül ülve próbáltunk egy kicsit pihizni. A reptéren vettem mango levet, de a beszállásnál nem engedték fel, hiába vettem a reptéren, bemutattam a blokkot. Féltek, hátha felrobbantom a Mexicana Airlines New Yorkba tartó járatát, ezért meg kellett innom :) Átkutatták a táskát is, Évit egy nő végigtaperolta, de csak a tenyere élével. Évi gyanús :) Cancunban félreállították, és kérdezgették az amcsi vízumáról :) Egymás mellett ültünk, kitaláltunk sztorikat a körülöttünk ülő utasokról, Évi elmagyarázta a fogbetegségek kialakulását, kezelési módszereit. Ezek után úgy érzem, én is be tudok tömni egy fogat. Jelentkező?! :) New Yorkba este fél 11-re értünk, átjutottunk a határon, újra fényképet csináltak, ujjlenyomatot vettek, feltették a kérdéseket, hogy miért vagyok itt, mikor megyek már haza…stb :) Megérkeztek a bőröndjeink, az enyémről leszedték a lakatot és turkáltak is benne. De szerencsére semmit nem vittek el. A legértékesebb dolog a hajvasaló volt :) A hazafelé út egyenlő volt az örökkévalósággal…az "A" metró nagyon későn jött és mindenhol megállt, 1-re értem haza, azt hiszem Évi is. Másnap reggelre kitettem a host családomnak az ajándékokat, amiket vettem: egy hűtőmágnes és egy chili szósz. Írtam hozzá levelet is :) Szerdán Zsófihoz átmentünk Évivel és megszerkesztettük a videót. Azért Zsófinál, mert az új fényképezőgépeink olyan formátumú videokat csinálnak, amit a Windows Movie Maker nem támogat…Zsófi MacBook-ja viszont igen. Hajnali 3-ig csináltuk és nagyon szépen köszönjük a segítséget neki, mert nélküle még most is azzal szenvednénk. A képek az albumokban lesznek hamarosan, addig is itt a video. Köszönöm Évinek is az utat, és a sok szép képet amit készítettél, I love you!



Puszi Mindenkinek

20 megjegyzés:

  1. Nagyon szivesen,maskor is!! :)
    Koszonjuk a hosszu beszamolot,nagyon sokmindent megtudtunk..amikrol eddig sokan szerintem nem is hallottunk!
    Es tok szuper,hogy ennyi uj emlekkel gazdagodtatok!!
    Puszi!!

    VálaszTörlés
  2. Szia Csilli!! Mar nagyon vartam ezt a beszamolot es nem csalodtam! Nagyon teszett!! Biztos nagyon jol ereztetek magatokat! Ahh, en is megyek!! Imadom a mexikoi kajat, meg jo, hogy Londonban is imadjak! :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szia Csilli!
    Fantasztikus bejegyzés!!! Külön köszönet a maja építészet, Cancun város...stb részletezéséért. Igazán érdekfeszítő és informatív. :)
    Nincs labdajátékos video YouTube-on, erre is nagyon kíváncsi lennék :)
    Üdv: Dori

    VálaszTörlés
  5. Szia Csilli!

    Szuper volt olvasni a maratoni beszámolód, csodaszép helyeken jártatok! Stefánnal mi is kedvet kaptunk...:)))
    Vigyázz magadra!Puszi: Gabika

    VálaszTörlés
  6. Szia Csilli!
    Nagyon tetszik, ahogyan írsz, ebben a bejegyzésben is sok új dolgot tudtam meg. Remélem egyszer én is eljutok Mexikóba! :D
    Gratulálok az első évedhez, csak így tovább, élvezd ki az utolsó 6 hónap minden percét!
    Üdv, Berni - egy olvasód Oroszországból :D

    VálaszTörlés
  7. Szia! Én írok Bakancslistát és már be is írtam a következő sorba Chichen Itzat, Mexikóval együtt! Csodálatos lehetett! Én is kívánok még sok szép utazást neked és a barátaidnak! Szeretem olvasni a blogodat (de még sosem írtam kommentet). Üdvözlettel: Kitti

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszett a beszámoló:D Arról a labdajátékról egyből az Eldorádó c. mese jutott eszembe. Abban játszottak ilyet :D
    Hajni, egy újabb lelkes olvasó :>

    VálaszTörlés
  9. Csilli! Itt ülök melletted, és a Te gépedről írom a kommentet, de nem baj, így is ér :)

    Szóval nagyon jó lett a bejegyzés, érdekes infókat osztottál meg velünk. Ezek a maják állatok voltak :) A videó nagyon jó lett, főleg a "kamu" kék tenger :) Az Évi pont most panaszkodik, hogy milyen rossz quesadilla-t evett ma vacsorára ;) Örülök, hogy jól érezted magad, kívánom, hogy minden helyre eljuss életed során, ahová csak akarsz.

    Puszi, Dóri

    VálaszTörlés
  10. Szia!

    Woow micsoda video és képek! :) Nekem pont Tulum van kitéve jó ideje a vonzás táblámra. Ezek után még inkább szerenék én is elmenni. :) Amúgy itthoni utazási iroda is pont ugyanezekkel a fakultatív programokkal szervez utat, persze jóval borsosabb áron.
    Remélem, a többi útról is ilyen jó kis beszámolóban lehet részünk. :)

    VálaszTörlés
  11. Hát ilyen színű tengert sem láttam még,maximum magazinokban,amikről mindig azt hittem,hogy biztos valami photoshop.Oké Oké,hogy gyönyörű helyeken jártatok,de mégis ha szabad ilyent kérdezni,mennyibe került ez az út nektek???Biztos sokat kereshettek ti aupairek,ha ennyi helyre el tudtok jutni.

    Köszi a választ előre is.

    VálaszTörlés
  12. Szia Névtelen!
    200 dolcsit keresünk hetente, ami itt Amerikában a legalja a béreknek. Sok amerikai mikor megtudja, hogy mennyit keresünk, nem is értik, hogy miért csináljuk.
    Nem titok, de talán már le is írtam valahol, hogy 1000 dollár volt a mexicoi utazás (hotel és repjegyek), plusz kb. 500 dollárt költöttem el ételre, italra, kirándulásokra, ajándékokra, szórakozásra. Úgy, hogy semmin nem spóroltam.
    Legyél Te is au pair, és Te is össze fogod tudni spórolni a pénzt. Vagy nem, mert elvásárolod ruhákra, mint az au pairek nagy többsége.
    Üdv, Csilli

    VálaszTörlés
  13. Szia Tila!:)
    Marha klassz nyaralásotok lehetett!Annyira gyönyörű helyen jártatok!A kedvenc képem,mikor türkiz színű ruhában pózolsz a türkiz kék tenger előtt!A vizimentősökről nem is beszélve!
    Nagyon informatív volt a beszámolód,és érdekes(a hossza miatt kicsit én is úgy éreztem,ott vagyok:)Évi csodálatosan szép képeket készített!Gratula értük!:)
    Sok puszi

    VálaszTörlés
  14. Még az jutott eszembe, hogy ha haza jöttök,és szerveztek országon belüli kirándulást,akkor Kaposvárra is eljöhetnétek,már csak azért is ,mert van egy nagyon jó mexicó-i étterem(Gecco a neve)és hát ott lehetne egy kicsit nosztalgiázni!:) Isteni kaja van ott,szerintem a város legjobb étterme-évek óta!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon boldog névnapot kívánunk! Sok puszi!

    VálaszTörlés
  16. Csilli!

    Nagyon nagyon Boldog névnapot Neked!
    Szép napot!:)

    VálaszTörlés
  17. Szia! Én is kívánok nagyon boldog névnapot! Már hiányzik a bejegyzésed :$ :).

    VálaszTörlés