2010. augusztus 6., péntek

Kérdezz-felelek

Sziasztok!
Minden héten több levelet is kapok ismeretlenektől, akik az au pairkedéssel kapcsolatban kérdeznek. Minden egyes levélre válaszolok, mert tudom, hogy korábban én is mindenre kíváncsi voltam. De már egy kicsit unalmas ugyanazokra a kérdésekre harmincnyolcadszor válaszolni...:), éppen ezért kigyűjtöttem őket.

Program, jelentkezés
Megbízható az ügynökség, nem átvágás ez az egész?

Az Au Pair in America 1986. óta működik és évente több ezer lány jön a világ minden tájáról, hogy au pair lehessen az Egyesült Államokban. Két nagy irodája van, az egyik a londoni, a másik a stamfordi. A magyarországi képviselet a Crew Agency. (http://www.crew.hu/au-pair-in-america/) 
Mit gondolsz, van különbség a közvetítő cégek között?
Van különbség, de nagyjából ugyanazt nyújtják, ugyanolyan feltételekkel. (J-1 vízum, 4 napos orientáció, 500 dolláros hozzájárulás a tanulmányokhoz, hosszabbítási lehetőség, stb.) Mindegyik ügynökségnél van orientáció, de a helyszín eltérő lehet. Azt hiszem a programdíjban is vannak kisebb-nagyobb különbségek. Egyik ügynökség nagyobb, valamelyik kisebb = előbbinél sokkal több host család van, utóbbinál kevesebb, ugyanez igaz az au pairek számára is.
Nekem az Au Pair in America-nál az szimpatikus, hogy szinte bármennyi családdal kommunikálhatsz, amíg megtalálod a megfelelőt, vagyis nem kell elfogadnod senkit pl. az első 5 jelentkező család közül, ha nem voltak annyira szimpatikusak (más ügynökségnél - pl. Interexchange - ennél "szigorúak"). Az adatlapodat egy nap bármennyi fogadó család láthatja az ügynökség internetes rendszerén keresztül, ezért az is lehet, hogy egy nap akár 2 család is megkeres emailben.
Vannak olyan közvetítő cégek is, pl. a CBS America ahol 500-600 dollárt ígérnek heti fizetésnek. Igen, ezt meg is kapod. DE: illegálisan fogsz dolgozni az országban, mert turistaként leszel itt és az első pár heti (ha jól tudom 5 heti) teljes fizetésed oda kell adnod az ügynökségnek (mint „programdíj”), plusz a repjegyet is magadnak kell finanszíroznod. Repjegy oda-vissza: 130ezer Ft körül van, 5 heti fizetés: kb. 600ezer Ft. Megéri illegálisan mindez?! Szerintem nem.
Friss info a CBS-sel kapcsolatban: letartóztatták embercsempészet vádjával a vezetőt http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=351605&referer_id=friss
Mikor érdemes regisztrálni? Mennyi idő volt, mire kijutottál?
A kulcsmondat: minél hamarabb, annál jobb. Ha tudod, hogy pl. fél év múlva szeretnél kimenni, akkor már jelentkezhetsz is. Nekem 4 hónap telt el az interjútól a kiutazásig.
Ha csak gimnáziumi végzettségem van, akkor is jelentkezhetek?
Igen, mindössze egy érettségi a feltétel.
Azért nem az általad említett céggel megyek, mert ha jól tudom akkor nappalis diáknak kell lenni, én viszont passzív féléven leszek jövő tavasszal.
Nem kell nappalis diáknak lenni, sőt, diáknak sem kell lenned otthon. A J-1 vízum által leszel diák, kint az Egyesült Államokban. Én is a főiskola befejezte után mentem ki.
Fiúk jelentkezhetnek?
Az Au Pair in Americánál sajnos nem.
Neked mennyi tapasztalatod volt gyerkőcökkel kapcsolatban?
Csak annyit tudok mondani, hogy nem annyi, mint amit a papírra írtam. Miért? Mert Magyarországon nem divat a babysitterkedés.
Rólad ki írt referenciát?
A gyerekfelügyeleti referenciát anyukám egyik munkatársa és a körmösöm írta, a személyes referenciákat pedig két középiskolás barátnőm (egyikük óvónő).
A referenciákat leellenőrzik?
Igen, de nem kell aggódni, senki nem fogja a referenciát adókat angolul megkérdezni. Az ügynökség magyar munkatársa fog telefonálni és feltenni egyszerű kérdéseket. Ha stimmelnek az elmondottak a papíron leírtakkal, akkor nincs semmi gond.
Mi történt a személyes interjún?
Először egy elég hosszú bemutatást kaptam az egész programról. Bármikor kérdezhettem, kötetlen volt az egész. Ez tartott kb. fél órán át, majd következett egy 10-15 perces angol elbeszélgetés, ahol megkértek, hogy mutassam be magam, meséljem el hogy milyen gyerekekre vigyáztam és mit csináltam velük, miért akarok au pair lenni, miért pont Amerikában..stb. Ezután egy 200 kérdésből álló személyiség teszt következett, amire igen-nem válaszokat kellett adni. Első kérdés: "Szeretnél autóversenyző lenni?" Igen - Nem. 60 kérdéssel később: "Szereted a gyorsaságot?" Igen - Nem. Vagyis visszatérnek egy-egy témára és ugyanazt kell(ene) válaszolni. A lényeg, hogy legyél őszinte és akkor jó eredmény fog kijönni.
"Evidence of return letter"-t bárki írhat?
Szinte bárki írhat, aki már régóta ismer téged és a családod. Eddig az a tapasztalat, hogy senkiét nem nézték meg a nagykövetségen. Arról „kell” benne írnia a 3. személynek, hogy miért biztos abban, hogy vissza fogsz térni Magyarországra. Pl.: ide kötődsz a családod és barátok miatt akik nagyon fontosak neked, itt tervezel karriert, az USA nagyon jó lehetőség a nyelvtanulásra, szereted a hazád, stb.
Mennyire kell tudni angolul? Kell nyelvvizsga?
Nem követelmény nyelvvizsga. Alapszinten minimum beszélned kell a nyelvet, hiszen kommunikáció nélkül nehézkes gyerekekkel és családdal dolgozni, megérteni, hogy mit kérnek tőled, mi a napi feladatod. Valaki alapszintű tudással jön, van aki felsőfokú nyelvvizsgával a kezében. Természetesen minél jobb az angolod, annál könnyebben fogsz kint boldogulni az elején.
Az angol hogy ment neked, mikor kimentél?
Egy középfokú nyelvvizsgám volt, amit előtte 7 évvel csináltam, viszont nagyjából szinten tartottam a nyelvtudásom. Rengeteg feliratos filmet és sorozatot néztem, ezek segítettek.
Ha nem tetszik az au pairkedés, akkor hazamehetek? Van valami díj, amit ilyenkor fizetni kell?
Bármikor összepakolhatsz és hazamehetsz. Nem kell semmiféle díjat fizetned, "csak" a repjegyed hazafelé - ezt az ügynökség ilyenkor nem finanszírozza.
Ha valakinek csak 8 hónapja van világot látni, akkor haza lehet jönni 8 hónap elteltével? Vagy legálisan is lehet 1 évnél kevesebb ideig kint lenni? Ha Nálatok nem, akkor van olyan ügynökség, amelyiknél igen?
Elméletileg 1 évet kellene maradni, mert a család 1 évre számít rád. Ettől függetlenül személyes, családi, bármilyen okokra hivatkozva hazamehetsz korábban, ez teljesen legális. Legális, de egy kicsit kiszúrás a családdal. Nem tudok olyan ügynökségről, akiknél kevesebb mint 1 év lenne a programidő.
Ha kimegyek 1 évre, utána hosszabbítok, hazajövök és itthon maradok pár évre, utána x év múlva jelentkezhetek és kimehetek megint?
2 évnek kell eltelnie és újra jelentkezhetsz - ha még nem töltötted be a 27. életéved.
Mennyit lehet hosszabbítani 1 év után?
6 hónapot, 9 hónapot vagy 1 teljes évet. Ezután is jár az extra 1 hónap, amíg az országon belül maradhatsz (utazós hónapnak hívjuk az au pairek között, valójában az ország 1 hónapot ad, hogy elmenj innen :)). Viszont a második évedben nem hagyhatod el az Egyesült Államokat (kivéve Kanada és a Karib térség), magyarul nem jöhetsz haza látogatóba. Mindez a vízum miatt van.
A hosszabbításkor választhatsz: ugyanannál a családnál maradsz, vagy másik családhoz mész. Sokan váltanak, mert más városba szeretnének kerülni az országon belül, vagy már nagyon unják a host family-t :) Mindkettőnek van előnye és hátránya.
Ha nem NY-ba szeretnék menni, akkor New Yorkból a repülőjegyet a család finanszírozza, vagy én?
A család finanszírozza, neked nem kell ehhez a költséghez hozzájárulni. Az már az ő "bajuk", hogy az ország másik felében laknak :)
Lehet választani, hogy melyik városba akarok menni?
Sajnos nem. Ha meg lehetne jelölni, akkor a lányok 85-9O%-a New York környékét és Californiát írná be, és lássuk be, ezt lehetetlen lenne teljesíteni. A jelentkezésed bekerül egy online rendszerbe, ahol a host családok böngészhetnek a profilok között. Ha szimpatikus vagy nekik, akkor felveszik veled a kapcsolatot. Esetleg a bemutatkozó levélbe ("Dear Host Family letter") beleírhatod, hogy inkább a nyugalmas kisvárosokat vagy a nyüzsgő nagyvárosokat szereted, vagy szeretsz-e síelni, tengerpartra járni :) 
Mennyire nehéz New York államba kerülni?
Az Au Pair in America-nál elég sok család van New York államban, a legtöbb Long Island-en (a citytől keletre) és Westchester County-ban (ez a citytől északra van). A cityben is vannak családok, Brooklynban kb. 25-30. Tehát nem nehéz ide kerülni, csak szerencse kérdése, hogy innen hívnak-e rögtön vagy várnod kell, de szerintem 6-7-ből 1 host család (akik az Au Pair in America-val vannak) ezen a környéken lakik. És New Jersey állam is jó, mert szomszédos New Yorkkal, tehát ez is egy opció lehet, ha New York Cityhez szeretnél közel lenni.
Olvastam, hogy fizetned kellett a hazafelé útért. Ezt nem az ügynökség fizeti?!
2012-től ez megváltozott, és nem kell hozzájárulást fizetni semelyik indulási helyszínről sem. (lásd: UPDATE rész)
Mennyi pénzzel érdemes elindulni (azon kívül amit előre kell kifizetni)?
Kb. 150-200 dollár bőven elég az orientációs napokra, mert a hotelben teljes ellátást kapsz. Lehet hogy kell venned konnektor átalakítót (5-10dollár), én pl. itt szereztem be a hajszárítómat is. Plusz bármilyen „vészhelyzet” lehet. Az első héten nem vagyok biztos benne, hogy jár-e az au pair fizetés, mert csak csütörtök este érkezel meg a családhoz. Én azt hiszem kaptam. Ha megteheted, akkor kiviheted egy New York – Budapest repjegy árát is, mert ha bármikor haza szeretnél menni, akkor legalább a pénz miatt nem kell aggódnod. Bár ezt a pénzt egy kis spórolással pár hét alatt össze tudod gyűjteni a zsebpénzből amit kapsz, úgyhogy ez sem probléma.
Az au pair munka mellett adhatok gitár órákat plusz pénzért?
Elméletileg nem, mert a J-1 vízummal nem dolgozhatsz. Gyakorlatban igen: sok au pair vállal extra munkákat, pl. babysitterkedés éjszakánként vagy hétvégén, kutyasétáltatás. A lényeg, hogy ezzel ne dicsekedj a counsellorodnak. :)
Mi van akkor ha nem tetszik a család és nem érzem jól magam velük? Hogyan lehet családot váltani?
A családváltást „rematch”-nek hívják. Úgy lehet váltani, hogy először szólsz a community counsellor-nak. Ő majd megpróbál lebeszélni első körben és megoldani a problémát. Mikor rájön, hogy tényleg váltani akarsz, akkor bólint egyet és bekerülsz a „rematch-es” au pairek internetes névsora közé. 2 hét van, hogy új családot találj. Vagyis inkább ők találnak meg téged, hisz ugyanúgy mint jelentkezéskor, ők fognak hívni/írni. Elvileg csak olyan családhoz mehetsz ilyenkor, akik szintén „rematch”-elnek. Van hogy azért, mert az au pairnek haza kell mennie a tanulmányai miatt, vagy nem beszélt elég jól az au pair, nem vezetett jól..stb. Tehát nem mindig a családdal van a probléma, ők is kérhetnek „rematch”-t. Ha két héten belül nincs család akik téged szeretnének, vagy te őket, akkor haza kell menned – a te költségeden. Általában mindenki talál újat az utolsó utáni pillanatban.
Ki lehet-e fogni magyar vagy akár félmagyar családokat az USA-ban?
Igen, vannak magyar és félmagyar családok is. (bár én biztosan nem választanám őket)


***UPDATE***
2012-től az US Department of State nem engedélyezi az USA Au Pair program szervezeteknek hogy bónuszt kalkuláljanak a programdíjukba, ezért a programnak új struktúrát kellett kidolgoznia. Eddig a program sikeres teljesítése esetén az au pairnek 200 USD bónusz járt, ugyanakkor a hazaút költségeihez is hozzá kellett járulni, attól függően, melyik amerikai városból utazott haza.
2014. január 1-től a programdíj 900 EUR. Ez tartalmazza az elhelyezési díjat, az alapbiztosítást, valamint a ki-és hazautadhoz a repülőjegyed (ha teljesíted a programot. Ha idő előtt hazautazol, a hazautad költségét neked kell állnod).


Ha szeretnél jelentkezni a programba, de kellene egy kis segítség, akkor írj egy emailt. 2010. decembere óta az ügynökség egyik "nagykövete" vagyok, szabadidőmben szívesen válaszolok a kérdésekre amik a jelentkezéssel, családválasztással kapcsolatosan merülnek fel. Szoktam au pair talikat is szervezni, ahol a régi au pairek, a kiutazás előtt állók és az érdeklődők vesznek részt. Teljesen kötetlenül, egy kávézóban szoktuk megvitatni az au pairkedés nagy kérdéseit :)


Tanulás, iskolák, kurzusok

Fizetni kell a suliért?
Igen, fizetni kell. Ami jó hír, hogy a fogadó család ehhez 500 dollárral hozzájárul. Ha túlléped ezt az összeget, semmi gond, a fennmaradó részt neked kell kifizetned.
Hogy választod ki az iskolát? Otthon kell vagy kint?
Itt kint kell választani iskolát. Minden au pair kap egy üdvözlő csomagot érkezéskor a community counsellor-jától (helyi képviselő) és ebben benne van egy lista a lakóhelyhez közeli egyetemekről, főiskolákról. Ezután elkezdhetsz böngészni a neten, hogy melyik suli melyik kurzusa tetszik. Ha kiválasztottál egyet, akkor először kérdezd meg a counsellor-t, hogy ezért a kurzusért biztosan kapsz-e kreditet (nem mindegyiket fogadja el az ügynökség). Ha igen a válasz, akkor beszéld meg a host szüleiddel is, hogy mi ez, mikor járnál. Ha rábólintanak, akkor megkéred őket, hogy fizessék be a tandíjat.
Hogy lehet kurzust felvenni?
Kurzust felvenni általában az iskola weboldalán keresztül lehet.
Milyen kurzusok vannak?
Mindenféle kurzus közül lehet választani. Pl: angol, spanyol, francia..más nyelvek, tánc, kick box, fotózás, számítástechnika, rajztanfolyam, üzleti nyelv..stb
Krediteket kell gyűjteni? Ez valóban működik?
Valóban működik :) Az, hogy ezt otthon bele tudják-e számolni valaki tanulmányaiba, az adott (magyar) felsőoktatási intézménytől függ, de általában nem. Viszont kint nem egy bizonyos szakra iratkozol be, hanem csak órákat veszel fel. Beiratkozni drága mulatság lenne és azt hiszem a J-1 vízum nem is jó hozzá.
Napközben mennyi időd van mikor a srácok suliban vannak vagy hogy mikor és mennyit tudsz suliba járni?
Lehet választani hétköznapi és hétvégi kurzusok közül is. Én a hétvégi kurzusokat választottam, mert nekem ez volt jobb a beosztásomhoz. Az egyik kurzus (TOEFL Preparation) 10 héten át tartott minden szombaton délelőtt 10-től délután 2-ig. A TOEFL vizsgára készített fel, amire nem mentem el, viszont angolból egy csomó dolgot tanultam. Ez is volt a cél. A másik (Washington DC története, földrajza) 4 hetes volt, minden vasárnap délelőtt 10-től délután 4-ig tartott. A negyedik héten 3 napos kirándulást tettünk a városba.

Mi van ha valamiért nem tudom teljesíteni a krediteket?
Ha nem teljesíted a 6 kreditet (ami nevetségesen kevés) akkor az au pair éved végén nem kapod meg a 200 dolláros bónuszt. Nincs semmilyen pénzbüntetés. (UPDATE: 2012-től nincs bónusz!!!)Aki nem szemeszter kezdetén kerül ki USA-ba, hanem mondjuk novemberben, márciusban...akkor a suli kezdéssel várnia kell?Vagy tanfolyamok indulnak havonta?
Mindig indulnak kurzusok, emiatt nem kell aggódni. Iskola és kurzus válogatja, de általában 3-4 havonta kezdődnek újak. Amúgy meg nem kell rögtön elkezdeni a sulit, miután megjöttél. Én áprilisban mentem ki, nyáron nem akartam suliba járni, ezért szeptember végén kezdtem el, akkor rögtön kettőt is, amivel teljesítettem a 6 kreditnyi alapkövetelményt. December elejére végeztem is velük.

Vezetés, autó használat
Nagyon nagy hátrány, hogyha nincsen jogosítványom?
Mindenképp hátrány, mert a legtöbb családnál vezetni kell. Viszont vannak olyanok is, akiknél ez nem feltétel, így mindenképp van esély, csak sokkal kevesebb.
A magyar jogsi érvényes kint?
Érvényes, de kell egy nemzetközi jogosítványt is csináltatni (azt hiszem az okmányiroda foglalkozik ezzel) és a kettő együtt érvényes. Illetve néhány államban (pl.: New Jersey) kell különbözeti vizsgát is tenni, ami úgy hallottam hogy nagyon könnyű.
"Szolgálaton" kívül használhatod az autójukat?
Nem nagyon használom, mert itt mindenhova gyorsan el lehet jutni metróval, busszal. Viszont ha esik az eső és viszem a laptopom egy kávézóba, akkor el szoktam kérni és odaadják. Szintén elvihetem akkor, mikor a barátaimat vettem fel a reptérről. Ha nem nagyvárosban laksz, akkor szerintem fontos, nagyon fontos, hogy használhasd az autót szabadidődben, különben az is lehet, hogy a vasútállomásra is taxiznod kell, illetve mindig rá leszel hagyatkozva a barátaidra, őket kell hívnod, hogy vegyenek fel téged. A benzint természetesen ilyenkor te fizeted, hisz az autót a saját szabadidődben használtad, nem munka közben.
Mennyire más a vezetési stílus kint?
Én csak a cityben vezettem, ezzel kapcsolatban tudok mondani infókat. Dudálni jobban szeretnek mint a magyarok, akkor is, ha pl. semmi nem történik, csak várunk a zöld lámpára. Indexelni nem szeretnek és sokan nem is szoktak – ezért nagyon kell figyelni, mert könnyen lehet koccanás. Párhuzamos parkolásban nagyon jók, mert a legtöbb parkolóhely ilyen a városban és szerintem jobban tudnak parkolni, mint a magyarok többsége. Az autók 99%-a automata váltós.

Utazás, vakációs hetek
Hány hét szabadságod van? Ezalatt kapsz fizetést?
Minden au pairnek 2 hét fizetett szabadság jár legalább. Ennél többet adhat a család, de azt is ki kell fizetniük. A lényeg az, hogy 52 hétig fizetniük kell az au pairnek, akkor is, ha csak 1 órát dolgozott a héten. Én pl. több szabadságot kaptam a 1,5 év alatt, mint a minimum.
Hol foglaljátok a szállásaitokat és repjegyeket mikor utaztok?
A www.expedia.com oldalon, de össze szoktam hasonlítani más oldalak áraival is. Általában itt valamennyivel olcsóbbak a repjegyek és a hotelek is. Mindenkinek ajánlom, Magyarországról is lehet foglalni utakat és sokkal olcsóbban ki lehet jönni, mint egy utazási irodával. Ezen kívül be lehet fizetni fakultatív kirándulásokra is és autót is lehet bérelni. Szuper oldal. Ugyanilyen még: www.orbitz.com , www.travelocity.com, www.ebookers.com.
Az fizetésből tényleg ennyi helyre lehet utazni, ha félreteszel?
Igen. Sok szervezést, utánajárást igényel, de megéri. Fórumokat, véleményeket olvasok el az adott szállással, fakultatív programmal, látványossággal kapcsolatban és így döntöm/döntjük el, hogy hova menjünk. Tipp: Ha a heti 200 dollár fizetésből 100 dollárt félreteszel utazásra, akkor 4 hónap spórolással már eljutsz pl. 2 hétre Mexikóba vagy Hawaiira (repülő+hotel+költőpénz).

Aupairkedés - vegyes:)
Miért mentél ki au pairnek?
Ki akartam próbálni, hogy milyen külföldön élni 1-1,5 évig és ezt a programot találtam megfelelőnek. Ezen kívül: nyelvtanulás, utazás, új/külföldi barátok megismerése.
Mennyire érezed azt hogy megérte?
100%-osan azt érzem, hogy megérte.:)

Milyen Brooklynban élni?
Én imádom Brooklyn-t - és az itt lakó au pairek többsége is ezen a véleményen van. Nem ismerek olyan brooklyni au pairt, aki hosszabbított 1 év után és ne maradt volna itt. Amiért nagyon szerettem, az az, hogy sokféle része van: a Brooklyn híd alatti park ahonnan csodás kilátás nyílik Manhattanre, az irodaházas Downtown rész, csendes kertesházas részek, óceánparti sétány, a gyönyörű Prospect Park, gettósabb/szegényebb részek, zsidó negyed szuper pékségekkel, indiai részek...stb. És mindez karnyújtásnyira Manhattantól. Mindig biztonságban éreztem magam, még este is. Persze résen kell lenni, csakúgy mint minden nagyvárosban a világon.
Nincs honvágyad?
Hiányoznak az otthoniak, de tipikus honvágyam nincs, nem is nagyon volt. Sosem éreztem azt, hogy most rögtön haza akarok menni. Álmodni álmodtam, hogy hazamegyek, de valahogy nem volt jó, mert aztán vissza kellett jönni és kizökkentett az itteni életből. Mindenki más, valaki honvágyas típus, valaki nem. Ha ismered magad, akkor úgyis tudod. Illetve: megszoksz vagy megszöksz. A választás a tiéd :) A Skype sokat segít a kapcsolattartásban az otthoniakkal.
Szerinted kis vagy nagy gyerekekkel egyszerűbb dolgozni?
Ez teljesen gyerek- és családfüggő. Én a 6 éven felüli korosztályt jelöltem be mikor jelentkeztem, most már bejelölném a legkorábbi életkort is (3 hónapos). Kicsi vagy nagy, fiú vagy lány...ha egy hisztis, akaratos, lelki problémás gyerekhez kerülsz, akkor ez teljesen mindegy. Persze ezt a szülők nem fogják elmondani a telefonban. Zsákbamacska. Amit megfigyeltem: az 1-2 éven aluli gyerekek feltétel nélkül szeretnek és őket még lehet alakítani, tehát el tudod érni, hogy pár hónap múlva veled úgy viselkedjenek, ahogy megköveteled. (mindig azt hallom, hogy az au pairre jobban hallgatnak mint a szülőkre) Ugyanakkor: általában ahol nagyobb gyerekek vannak, ott már jó pár au pair megfordult az évek alatt. Megfigyelésem szerint, ezek a családok rugalmasabbak, kevesebb szabályuk van, nem nagyon szabják meg hogy este mikorra kell hazaérned és hozzászoktak már ahhoz hogy egy "idegen" lánnyal élnek együtt, aki eszik a hűtőjükből, vezeti a kocsijukat és társasági életet él. :) A nagy gyerekek előnye még: nyáron elküldik őket ottalvós táborokba :)
Te honnan tudtad, hogy a jó családot választod??? Megérzés és ennyi?
Én onnan "tudtam", hogy beszéltem az előző 2 au pairrel és az akkorival. Az akkori au pair hosszabbított náluk, ezért gondoltam, hogy nem lesznek annyira rosszak, ha bevállalt velük még fél évet. Mindhárman egybehangzóan jó véleményt mondtak róluk, de leírták azt is, hogy a középső gyerekkel bajok lesznek, nagyon rendetlen a család és hektikusan élnek. Én úgy gondoltam, hogy 4 év fősulis albérlet élet után ez nem fog problémát okozni és amennyire tudok, alkalmazkodom hozzájuk. Azt is tudni kell, hogy a telefonban minden család szépít (úgy, ahogy te is szépítesz a referenciáidon..stb) Ha azt mondja, hogy energikus a gyereke, akkor azzal számolj, hogy hiperaktív lesz, aki nem hagy nyugodni 1 percre sem. :)


Várom a többi kérdést kommentben.:)

47 megjegyzés:

  1. Szia!!
    Köszi ezt a jó kis "faq-et"!!!!
    További szép napot=)

    VálaszTörlés
  2. Szia Csilli!

    Ez nagyon hasznos volt, bár én Angliába készülök
    (már van is potenciális családjelölt, 2 fiúval, 8,10 évesek).
    Sosem gondoltam bele, h fiúkkal milyen foglalkozni, ráadásul az anglia au-pairkedés sokban eltér az amerikaitól. Remélem jól fogok tudni dönteni.
    Az én kérdésem az lenne, hogy ki lehet e fogni magyar vagy akár félmagyar családokat az USA-ban?
    Ők szoktak keresni au-paireket, vagy hallottál már ilyen családról? Gondolom, ha ilyen nincs de valaki szeretne ilyet, akkor jobb ismerősöknél érdeklődni kint élők, vagy iwiwet böngészni ott élő családok után... lehet ilyen hogy valaki így talál magának családot?
    Ja és Brooklyn tényleg nagyon jó környék, az ottaniak egyáltalán tudják magukról, h milyen szerencsések mert New Yorkban élhetnek és nem úgy tekintenek a "Nagy Almára" mint vmi menő de kicsit félelmetes helyre, hanem mint az otthonukra, ahonnan biztos, h nem muszáj "továbblépniük", ha nem akarnak, akár életük végéig?

    Fruzsi

    VálaszTörlés
  3. Szia Csili!

    Én nem tervezem, hogy au pair leszek, de nagyon jó és hasznos volt olvasni ezt az összefoglalót, szerintem nagyon sok embernek segítesz ezzel. Értékes és értelmes információkat osztottál meg, köszönjük:)

    Nona

    VálaszTörlés
  4. Köszi Csajok! :)
    Fruzsi, az első kérdésed bemásoltam a "Program, jelentkezés" rész végére és válaszoltam rá. A második kérdést pedig az utolsó (én véleményem) részbe. Köszi!

    VálaszTörlés
  5. Sziia Csilli!

    Dejóó publikálva látni a kérdésemet :)(köszi a választ)
    A középső host gyerekeddel én sem értek egyet :)
    Hogy miért népszerű New York... ??
    na ezt nem fogom elkezdeni felsorolni ... XD

    Fruzsi

    VálaszTörlés
  6. Szia Csilli,

    Jogsi nélkül nem lehetett régebben jelentkezni ezen változtattak?

    De jó ide fogom irányítani a lányokat akik nekem írnak e-mailt :D

    Én csak 1 csajszit ismerek (Heni) aki magyar családnál volt, de semmi hátránya nem származott belőle, ugyanúgy megtanult angolul mintha amcsiknál lett volna. Ezt csak azért írom, hogy aki ilyenben gondolkozik se gondolja h nehéz lesz, az egész szorgalom kérdése.

    Persze mindenkinek más jön be,és ettől szép a világ :):)

    Puszi

    Mono

    ps: jól haladok az ékezetekkel, nem? :D

    VálaszTörlés
  7. Szia Csilli,

    Már elég régóta olvasom a blogodat és nagyon tetszik:)...ez a "kérdezz-felelek" meg nagyon klassz,sok kérdésemre megtaláltam benne a választ:)
    Amire még kiv. lennék, h a rengeteg országból való au pair-ek között Romániából vannak-e,mert csak egy vkinél olvastam h az au pair meeting-en találkozott egy román csajjal is.

    Ági

    VálaszTörlés
  8. Szia Csilli!
    Én is régóta olvasom a blogodat és imáádom!:)
    Igazából miattad, Évi és Dóri miatt döntöttem úgy, hogy egy év múlva Amerikában leszek au-pair. (legalábbis remélem:)
    Én és a barátnőm egyszerre fogunk kimenni, de ő még nagyon vonakodik így az ő és a saját kérdésemmel fordulok hozzád.
    Kérdésem: mennyire nehéz New York államba kerülni? Tehát kevesebb esély van arra, hogy ott találok egy jó családot, így inkább csökkentsem az igényeimet, vagy maradhatok az eredeti elképzelésnél?
    Kérdése: a barátnőm attül fél, hogy kisebbségi komplexusai lesznek a sok csinos lány között, mert ő hisz abban a sztereotípiában, hogy babysitternek/au pair-nak csak a modell alkatú lányok mennek.
    Mi igaz ebből a sztereotipiából?
    Nagyon-nagyon köszönöm a válaszodat!
    Üdv: Anna

    VálaszTörlés
  9. Szija Csilli!

    Köszönjük ezt a bejegyzésed!!

    A jogsival kapcsolatban viszont kérdeznék! Mert én már rég beadtam vna a jelentkezésem,de a CREW-nál azt mondták amíg nincs kezemben addig nem tudok jelentkezni. Félreérthettem? Mert szept-okt-ra meglesz és addig akár várhatnám is a családok jelentkezésést...de így csomó időt vesztek!!Te idődbe hogy volt???

    Másik kérdésem, hogy aki nem szemeszter kezdetén kerül ki USA-ba, hanem mondjuk novemberben, márciusban...akkor a suli kezdéssel várnia kell?Vagy tanfolyamok indulnak havonta?

    Köszönöm a segítséged!!!

    Üdv.:Judit

    VálaszTörlés
  10. Hú, nagyon jó volt ez a FAQ post. Sokat segített.
    Nem is tudtam, hogy Tatabányán laktál. Ott éltem pár éveig, a Ságvári-ba jártam általánosba és már akkor sem szerettem a várost.

    VálaszTörlés
  11. Szia Csilli!

    Szerintem is nagyon hasznos volt a bejegyzés, sok kérdésre mindannyian választ kaptunk, még olyanokra is amikre nem is gondoltam.
    Azonban maradt egy: Te honnan tudtad, hogy a jó családot választod??? Megérzés és ennyi?
    Én hétfőn megyek interjúra ezek után már sokkal felkészültebben.

    Köszi.:)

    Niki

    VálaszTörlés
  12. Noa/Mono: én úgy tudtam, hogy nem feltétel, mert vannak családok ahol nem kell vezetni. De akkor utána járok.
    Ági: nem ismerek romániai au pairt, de lehet hogy vannak. Az is lehet, hogy az Au Pair in Americának nincs Romániában képviselete...
    Anna: a kérdéseidre a választ betettem a bejegyzésbe :) (az elsőt a program/jelentkezés részhez, a másikat az utolsó részbe)
    Judit: a jogsis dolgot nem tudom, én úgy tudtam, hogy nem feltétel... A második kérdésre a választ beírtam a bejegyzésbe a sulis részhez :)
    Cinkapanka: :)
    Niki: a kérdésed és a válaszom a bejegyzés végén van :) Sok sikert az interjún! Rákérdezhetnél erre a jogsi dologra...:)

    VálaszTörlés
  13. Csilli anyukája2010. augusztus 8. 13:32

    Én tudom, hogy Tatabányát nem lehet NEW Yorkkal összehasonlítani hisz csak egy kisváros, egy pici pont a földünkön, de egy város értékét nem csak a csillogás, a felhőkarcolók a város nagysága stb. adják meg. Vannak érzelmi értékek, amik szintén szeretni valóvá teszik a helyet ahol születtünk, óvodába, iskolába jártunk, hiszen ez a hazánk, az otthonunk, ezért is szerethetünk akár egy kicsi falut is.

    VálaszTörlés
  14. Csilli anyukája!

    Nagyon jól megtetszett fogalmazni, ez teljesen igaz és így van!!!!!!!

    Fruzsi

    VálaszTörlés
  15. Ez így van Anyu. Nem lehet összehasonlítani és nem is kell.
    Én csak annyit írtam, hogy nagyon népszerű New York, és Livie nem érti, hogy miért. Fogalma sincs arról (még), hogy ebben a 8 milliós metropoliszban mennyi lehetősége van. Nincs összehasonlítási alapja, mert még nem élt máshol. Személyiség kérdése, ő lehet, hogy egy 500 fős falut részesítene előnyben - bár ismerve őt, ez nem igaz :)
    Otthon szerettem az ovimat, iskolámat, barátaimat, de attól még nem lesz a kedvenc városom Tatabánya. Laktam Győrben 4 évig és most itt több mint 1 évet. Mindegyik helyre kötnek érzelmek, mégis New York az, ahol a 3 körül legszívesebben élnék.

    VálaszTörlés
  16. Szerintem ez kor függő is. A fiataloknak NYC maga a paradicsom. Nem lehet leírni azt az érzést, amikor leszállsz a buszról/vonatról, és elkap az eufória. Szinte ledönti az embert a lábáról az a hihetetlen energia, ami mindenhol pulzál a városban. New York nem a felhőkarcolók, az emlékművek, vagy a hidak miatt olyan jó, hanem az ott lévő emberek miatt!! Az a sok életút, munka, emberek akik kergetik az álmaikat. Az, hogy mindegy, hogy reggel mész a metron vagy este, mindig fogsz vidám, fáradt, bohém, külföldi, barátságos arcokat látni. Az emberek azok, akik megtöltik élettel ezt a várost. A külcsín csak egy extra. Szerintem.

    Egyébként remek bejegyzés.

    VálaszTörlés
  17. Nekem a személyiség teszt már magyarul volt.
    Niki! Hogy sikerült az interjúd? :)Ha gondolod felvehetjük a kapcsolatot,én már a családkeresés fázisában járok.

    VálaszTörlés
  18. Szia Csilli!
    Ha valakinek csak 8 hónapja van világot látni, akkor haza lehet jönni 8 hónap elteltével? Vagy legálisan is lehet 1 évnél kevesebb ideig kint lenni? Ha Nálatok nem, akkor van olyan ügynökség, amelyiknél igen?
    Köszi a választ:
    Anikó

    VálaszTörlés
  19. Szia!
    Én azt szeretném kérdezni hogy mondjuk kimegyek 1 évre utána hosszabítok, hazajövök és itthon maradok pár évre, utána x év múlva jelentkezhetek és kimehetek megint?

    VálaszTörlés
  20. Szia Csilli!

    Nagyon köszönöm a válaszod a kérdésemre.
    Sajnos különböző okok miatt elmaradt a hétfői interjú. Csak a jövő hét folyamán tudok menni. Így bővebbet a jogosítvánnyal kapcsolatban sem tudok egyenlőre.
    ViviS, ha gondolod írj a pompike@yahoo.com emailcímre.

    Niki

    VálaszTörlés
  21. Anikó és Tomi: kérdéseiteket bemásoltam az első részben (program, jelentkezés), ott megtaláljátok a választ is
    Niki: jobb későn, mint soha!

    VálaszTörlés
  22. Köszi szépen a választ!
    És te ki fogsz menni 2év múlva vagy még valamikor megint?

    VálaszTörlés
  23. Szia!

    Napokba tellett, mire sikerült elolvasnom a blogod elejétől a végéig, és még, még, még!:D Olyan jó volt olvasni!
    Nagyon megfogott a majás beszámolód. Tetszik, hogy konkrét infókat is mondasz, hogy mit, mikor, hogyan, miért pl: építettek/van az az ünnep, stb... :)
    Élveztem olvasni nagyon, és most nagyon megtetszett a zumbázás. Eddig nem is hallottam róla, de a városomban van ilyen óra, szóval majd ellátogatok. ^^ - KÖSZI!:D
    Sokat tanultam a bejegyzéseidből, bár én Angliába szeretnék kimenni. :)
    Várom a folytatást!:)

    Üdv,
    Rita

    VálaszTörlés
  24. Tomi: lehet, hogy újra kijövök, de 100%, hogy nem au pairként. Most is azért megyek haza, hogy elkezdjem a "normális" életem és ne egy amerikai családdal lakjak egy fedél alatt.
    Rita: Örülök, hogy tetszik a blog és a zumba. :) Chichen Itza, a régi maja város tényleg lenyűgöző és misztikus volt. Egyszer mindenkinek látnia kellene!

    VálaszTörlés
  25. Szia!-ismét.

    :)Akkor majd felveszem a bakancslistámra, bár még nincs olyanom. :D
    Amúgy pár órával ezelőtt jöttem rá, hogy Bea kicsit hasonlít -külsőleg- az én régi olasz host gyerekemre.:)
    Na, majd a következő bejegyzésnél "találkozunk". ;) :)

    Rita:)

    VálaszTörlés
  26. Szia! Mikor lesz olvasható egy újabb szuper bejegyzés?:):)
    Gabi

    VálaszTörlés
  27. Gabi: már elkezdtem írni, vagy pénteken rakom fel vagy hétfőn. Hétvégén tuti nem :) De én már Évi bejegyzését várom nagyon, naponta legalább 100szor rákattintok a blogjára. :)

    VálaszTörlés
  28. Igen Éviével én is vagyok remélem hamarosan felteszi ő is (:
    Gabi

    VálaszTörlés
  29. Bizony, bizony, már én is nagyon várom az Éviét!!!

    De a tiedet is, azért is kattintottam most rá a tiedre...
    Kicsit be vagytok lassulva csajok :D
    Zsófi sem nagyon ír... régen többet írt, mondjuk olvastam nála, hogy reggeltől-estig dolgozik.. szegény...
    DC Dóri, viszont nagy örömömre egyre többször ír :D

    blogelvonási tüneteim vannak, írjaaatook!!
    akármit!

    Fruzsi

    VálaszTörlés
  30. Szia, Dóri barátnődnek légyszi mond már meg, hogy kb. 1 hete vírusos az oldala. Az Avast, és a Nod is trójait jelez nála. Egy hete először, most újra beléptem, és még mindig.

    köszi,
    Ági

    VálaszTörlés
  31. Csilli, nagyon szupin összegyűjtötted az információkat az au-pairkedésről a bejegyzésedben.

    Az én ügynökségemnél(Interexchange Au-pair, Magyarországon: Babaország) nem kell anyagilag beleszállni a visszafelé repjegybe, de viszont kevesebb család van ennél ügynökségnél, mint a nagy Au-pair in America-nál.
    Húúú és még sok minden hozzászólás eszembejutott olvasás közben, de most rohannom kell,nincsen időm leírni.

    Csilli, nemsokára találkozunk itthon. Puszik!!!

    VálaszTörlés
  32. Szia Csilli!

    Mielőtt utaztok Kaliforniába mindenképp adj jelet magadról, hogy ellegyünk amíg nem vagy.:D
    Bár most Évi kicsit csillapította blogéhségünket, hitetetlenül izgalmas és részletes, képekkel illusztrált bejegyzésével.:) Nektek is hasonló élményekben gazdag utat kívánok.

    Niki

    VálaszTörlés
  33. Hol vagy Csilli???
    Minden nap izgatottam nyitom meg az oldalt és nincs újabb bejegyzés :(
    Légyszi írj!!!
    Puszi: Eszti (Eger)

    VálaszTörlés
  34. szia holvagy?:) Mi a helyzet veled?:D

    Gabi

    VálaszTörlés
  35. Én viszont mindenkinek tudom ajánlani a CBS Amerikát.Szerintem megéri heti $750 keresni,hangsúlyozom ez a pénz HETI összeg.Még akkor is ha az első pár heti pénzt le is vonja a közvetítő.Továbbá itt úgy választasz családot,hogy kijössz és elvisznek 4-5 családhoz és személyesen találkozol velük,megnézheted hol laknak,hogy élnek,milyenek a gyerekek és ha tetszik,akkor kiválasztod őket.Nem zsákbamacska az egész.A juttatások ugyanazok,mint bármelyik aupair ügynökségnél.Ki lehet számolni,hogy ennyi pénzből hány helyre tudsz elmenni.Ahhoz képest amit ti kerestek az bagó,annyiért nem szabad kijönni Amerikába,akkor az ember csak spórol egész nap.

    VálaszTörlés
  36. igen, csak itt Csilli elsösorban az illegalitasrol irt, attol, hogy sokat keresel meg nem lesz legalis a dolog. Mindneki el tudja dönteni, hogy neki mi a fontos, ennyi.

    VálaszTörlés
  37. Szia!

    Tök véletlenül akadtam blogjaitokra, Éviét már el is olvastam, és a tiédbe is 98%-ban belecsemegéztem. Valahogy az oldalon keresztül jutottam el hozzátok. Bevallom az oldal alapján erősen kételkedtem az egész programban modván "túl szép, hogy igaz legyen." Lényeg a lényeg, hogy fejembe vettem, hogy én is menni szeretnék. :) Igazából felmerült bennem pár kérdés, az egyik a jogsi, amit fel sem teszek, mert látom káosz van ezt illetően. :) A másik, hogy most tulajdonképpen te összesen mennyit fizettél indulásod előtt? (ha lehet ilyet kérdezni) Mert a magyar oldalon 3 szor annyit írnak mint az angolon, valójában hogy működik ez? Vagy én vagyok hülye? :D Csak hogy tudjam mennyit szedjek össze... :) Milyen mértékben lehet hazudni a referenciámban? Gondolok itt arra, hogy a gyerekfelügyeleti tapasztalatom nem az elmúlt 3 évben volt. De ha a szomszéd "baba" az udvaron rohangál szoktam vele játszani, de konkrétan nem az én felügyeletemre van bízva. Most per pillanat csak ezek jutnak eszembe. Előre is köszönöm szépen a választ. Meg persze a blogot is, rengeteget segítettetek Évivel. Lili

    VálaszTörlés
  38. Hu, már régóta nem néztem be ide.
    Névtelen, aki a CBS Amerikánál dolgozik: lehet hogy nem kerestem annyit mint te, de kíváncsi vagyok, hogy te hány helyre jutottál el 1,5 év alatt és arra is, hogy milyen illegálisan dolgozni egy országban. Én biztosan nem éreztem volna jól magam, semmi pénzért nem lennék illegális sehol. Ez az én véleményem. Amúgy sem a pénzért mentem ki au pairnek..bár szerintem a 75O dolcsiból sem lehet meggazdagodni Amerikában. A spórolásról annyit, hogy ebből a "bagóból", csak hogy téged idézzelek, minden olyat megvettem amit szerettem volna és csak azon kellett spórolnom, hogy ne 15 csak 1O felsőt vegyek egy hónapban és ne 8, hanem 3 téli kabátom legyem egy szezonban. Jártam szórakozni, éttermekbe. Ja, igen...nem taxival mentem haza egy buliról, hanem metróval. Shame... :)
    Lili: az összegről kérdezd meg a magyar ügynökséget email-ben, mert a magyar honlap sokszor nincs frissítve. A tapasztalat nem baj, ha régebben volt, írhatod azt is, hogy tavaly. Ennyi simán belefér. A szomszéd baba is tapasztalat :) Bocs, a késői válaszért...
    Csilli

    VálaszTörlés
  39. Sziasztok!
    Látom jó régen írtak ide :)
    Bennem felmerült még1 kérdés... Ha megtetszenek a kurzusok kint, akkor a 6 kreditet túl lehet teljesíteni? vagy van valami következménye, mint pl itthon hogy többet kell fizetni érte, ha túllépjük a megengedett határt? :)
    Dóri

    VálaszTörlés
  40. Még egy valami :P
    Ha egyszer kimegyek, teljesítem a minimum kreditet... hazajövök, és később újra ki szeretnék menni, akkor újra el kell végzeni 6 kreditnyi kurzust, vagy akkor nem kell suliba járni, vagy netán elfogadtatni a kreditetet lehet?

    VálaszTörlés
  41. Szia Dóri,
    Túl lehet teljesíteni természetesen, de annak a költségeit már neked kell állnod. Mivel cserediák vízummal vagy kint, ezért minden jogod megvan ahhoz, hogy tanulj! :) Elfogadtatni itthon nem igazán lehet ezeket a krediteket, de megpróbálni meg lehet (én kevés esélyt látok rá).

    VálaszTörlés
  42. Szia!
    Nekem azért tetszik ez az "au pair"-es dolog, mert a tanulmányaim befejezése után az USA-ban vagy Canadában szeretnék élni. A másodnagynéném volt sokáig Canadában az egészségügyi-miniszterhelyettes, és annyi szépet mesélt az ottani életről, hogy egyszerűen beleszerettem. Na de Te ezt írtad:

    "Evidence of return letter"-t bárki írhat?
    Szinte bárki írhat, aki már régóta ismer téged és a családod. Eddig az a tapasztalat, hogy senkiét nem nézték meg a nagykövetségen. Arról „kell” benne írnia a 3. személynek, hogy miért biztos abban, hogy vissza fogsz térni Magyarországra. Pl.: ide kötődsz a családod és barátok miatt akik nagyon fontosak neked, itt tervezel karriert, az USA nagyon jó lehetőség a nyelvtanulásra, szereted a hazád, stb."

    Ezek szerint én nem is költözhetnék ki utána?

    Köszönöm előre is válaszod!
    Laura

    VálaszTörlés
  43. Szia Csilli ! :)x
    Azt szeretném megkérdezni, hogy ez mennyi pénzzel jár pontosabban, úgy teljesen.?
    És hogy mennyi ( kb ) a fizetés? Köszönöm szépen előre is.:)
    -Dancsi.

    VálaszTörlés
  44. és még egy valami, ha a szomszéd babára vigyáztam vagy ilyesmi azt hogyan tudom " bebizonyítani " ? :O Írassak alé egy papírt a szülővel, vagy valami ilyesmi? :)

    VálaszTörlés
  45. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  46. Kedves Csilli!
    Nagyon köszönöm a hasznos összegyűjtött kérdezz-feleleket.
    Két dolog hiányzik nekem:
    1) ha elmúltam 26, akkor milyen ügynökséget ajánlasz vagy ilyen esetben nem használható már a J-1 típusú vízum?
    2) ha nincs semmilyen tapasztalatom gyerekekkel, honnan tudok referenciát küldeni?
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Timi

    VálaszTörlés