Sweet September

Sziasztok!

Elhatároztam, hogy folyamatosan fogom írni a blogba piszkozatként, hogy mi történik velem...ez szokás szerint elmaradt :) Olyan, mint amikor megígéred magadnak, hogy mostantól folyamatosan tanulsz egy bizonyos tantárgyra, de a végén csak a vizsga előtt 3 nappal állsz neki - ha nem előző nap. Ismerős?! :)

Azért megpróbálom összeszedni, hogy hogyan teltek az elmúlt hetek. Azt hiszem, ez lesz az utolsó ilyen bejegyzés a blogban, vagy utolsó előtti, amiben a hétköznapokról írok.

A Sweet September címet adtam neki, mert

1. nem találtam jobbat

2. alliterál

3. szeretem a Sweet November c. filmet

4. Tényleg olyan kis "sweet" volt a hónap, semmi extra nem történt.

Dóri és Zsófi hazarepültek

Egy héttel miután hazaértem Vegasból, Dóri és Zsófi is landoltak New Yorkban, felvettem őket a LaGuardia reptéren. Zsófinak eltűnt a csomagja, amit mondjuk sejtettünk előre az útvonal hosszúsága miatt: Honolulu-Seattle-Philadelphia-New York. Zsófin annyira nem látszott, hogy fáradt, el is ment még bulizni egyet. :) Másnap ment a pakolás és organizálás ezerrel, próbálták belepréselni minden cuccukat a bőröndjeikbe. Dórinak elég volt 2, Zsófi 4-et is majdnem hogy kevésnek talált :) Közben megérkezett Zsófi elveszett csomagja is. Éljen! Zsófi átjött délelőtt az új au pair-rel, aki a host családjánál van...vagyis már csak volt. Azért nincs ott, mert nem akart 45 óránál többet dolgozni (ami a szabályokkal tényleg ütközik) illetve nem akart egerekkel és bogarakkal aludni. Igen, azóta "begbug"-jaik is vannak. Én teljes mértékben megértem őt, én is ezt tettem volna. Váltani nem tudott, mert az Interexchange ügynökségnél csak 1 hónap után lehet - ez is egy különbség, az Au Pair in Americánál, akár 1 hét után is lehet "rematch"-elni. Így jár az, aki nem kérdezi meg az előző au pair-t arról, hogy milyen a családdal együtt lakni. Gondolom Zsófi leírta volna neki, hogy minden este cincog valaki az ágya mellett. Jó kis tanulság volt a számára. Ami vicces, vagy inkább szomorú, hogy a képviselője (counsellor) a család mellé állt és azt mondta, hogy ne viselkedjen hercegnőként és fogadja el, hogy az egerek az amerikai kultúra részei. No comment. Zsófi és Dóri délután 1-re hívták a taxit, 6 nagy bőröndjük volt. Megjött a taxi és kiszállt belőle egy vasággyal is legfeljebb 45 kg-os pici indiai nő. Mi segítettünk neki berakni a csomagokat, mert szegénykém egyedül nem tudta volna. :) Ezután elbúcsúztam a lányoktól, integettünk egymásnak sokáig. Láttam, ahogy mennek el...kicsit egyedül maradtam. Persze, még vannak itt barátaim, de magyarok már nincsenek. Nem fogok tudni Dórival telefonálni úgy, hogy a kis duracell nyuszikái kiabálnak a háttérben és nem tudok átmenni Zsófihoz reggel egy kis 3 az 1-ben tejeskávéra. Hiányoztok Amerikából Csajok, Évi Te is!

Miután Évi hazament, alig tudtunk róla valamit. Most sem tudok sokat Dóriról és Zsófiról. Dórival egyszer Skype-oztunk, akkor Évi is bekapcsolódott. Mindketten jól vannak, szorgalmasan tanulnak. Várom, hogy írjanak új bejegyzést.

Tornádó (?) Brooklynban...

Szeptember 16. délután 5 óra 38 perc. Egyedül voltam otthon, mert minden gyerek valamilyen különórán volt. Indultam, hogy felvegyem B-t a koreográfia órájáról. Hatalmas vihar volt kint, az eső vízszintesen esett, gyorsan behuppantam az autóba. Sokat nem láttam az ablakra zúduló víz miatt. Hallgattam a rádiót, pont egy olyan szám ment amit nem szeretek, ezért átkapcsoltam a hírekre - amit nagyon ritkán szoktam csak, mert itt Amerikában a két fő téma: Obama vagy Irak...ja és "Lindsay Lohan még mindig börtönben" - már egy kicsit unalmas. Pont amikor csatornát váltottam, akkor mondta be egy búgó hangú rádiós, hogy "TORNADO WARNING IN STATEN ISLAND, BROOKLYN AND QUEENS!" Ekkor már a Flatbush Avenue-n voltam, ami egy kétszer kétsávos út és egy dugóban álltam. Még azt is hozzátette a pasi, hogyha látod a tölcsér alakú felhőt, akkor menekülj amerre látsz, lehetőleg bújj egy el alagsorban. Hát...először gondolkoztam, hogy most ez tényleg igaz vagy csak kész átverés show, de igazából nem tudtam mit tenni, mert előttem és mögöttem is autók álltak. Mindig tudtam, hogy nem tornádóban vagy természeti katasztrófában fogok meghalni és főleg nem fiatalon, ezért annyira nem estem kétségbe :) 15 percig álltam egy helyben, amikor is elkezdtett mindenki visszafordulni az autójával, én is így tettem. Röviden: a 15 perces utam B-hez 1 óra 15 perc lett, és ezután még fel kellett vennem O-t = 3 teljes órát ültem az autóban, fél 9 után értünk haza. Park Slope-ban, a mellettünk levő kerületben amit sokat emlegetek (itt van a Tea Lounge is) kidőlt egy csomó fa, a legtöbb autóra dőlt, betörtek a házak és üzletek ablakai, megállt az élet...és a forgalom is az utakon heverő fák miatt. Közben hallgattam a rádiót, egy nő meghalt Queensben, mert a kocsijára rádőlt egy fa és pont benne volt. A tornádóról azóta is megy a vita, de van egy-két videó a Youtube-on ahol felvették ezt a tölcsér alakzatot. Valószínűleg egy tornádószerű vihar volt "csak". Érdekes, ez a "tornádó figyelmezetés" csak a vihar előtt kb. 15 perccel jutott el az emberekhez.

Itt egy youtube-os video, ahol nem látszódik a tölcsér, viszont vicces ahogy "holy sh*t"-elnek folyamatosan :) Meg azért látszódik, főleg a vége felé, hogy milyen durva volt a vihar.

Francesca újra a Nagy Almában

Végre valahára találkoztam Francescával, a régi olasz au pair barátnőmmel, aki augusztus közepén jött vissza az USA-ba, hogy befejezze egyetemi tanulmányait. Mielőtt valaki felszisszenne, hogy "Én is akarok....", szólok hogy rengeteg pénzbe kerül, egy félév átszámolva 3 millió Ft, és ez még nem a teljes ár, mert valamit enned és innod kell, szórakoznod, egyáltalán élned! Suli mellett nem tud dolgozni, mindennap reggeltől estig órái vannak, hétvégeken a háziját csinálja. De nagyon szerencsésnek érzi magát és hálás, hogy a szülei ezt tudják finanszírozni. Francesca amúgy egy tündéri lány, ő az, akivel tudom, hogy még többször fogok találkozni életem során. Elmesélte, hogy milyen volt az előző féléve Madridban, ahova Erasmus-szal jutott ki, majd rátértünk a már szinte szappanoperába illő szerelmi életére is :) Csak úgy röpködtek a spanyol és olasz nevek :) 4 órán keresztül folyamatosan beszéltünk, sztorizgattunk, majd csatlakozott hozzánk Milana, a lett au pair is. Nem sokkal ezután Francesca visszament a campus-ba, mert várt rá a sok project... Milana-val maradtam, megnéztem az új host családja lakását. Gyönyörű helyen van, a Brooklyn-híd lábánál, egész Manhattant látni az ablakokból. Itt szívesen vennék egy lakást én is :)

Egy palacsintás délelőtt Lysann-nal

Lysann az egyetlen német barátnőm. Úgy barátnőm, hogy nemcsak a Tea Lounge-ban talizunk hanem máshol is és csakúgy mint Francesca-t, még biztosan fogom látni a későbbiekben. A héten átjött hozzám, sushi-t akartunk csinálni. Nagyon szereti, de készíteni még sosem készített, én meg már többször is. Reggel kidobtam B-t a sulijánál, majd felvettem Lysann-t a házuknál. Mogyorós (hazelnut) tejeskávéval várt...tudta hogy ez az egyik kedvencem, hamar meg is ittam az autóban. Mikor megérkeztünk hozzánk, elég hamar felfedeztük, hogy nincs sushi rizs...pedig 1OO%-ig biztos voltam benne, hogy van, mert anyuka mondta, hogy a héten egyik nap csináljak sushi-t. Lusták voltunk elmenni boltba, mert messze lett volna és elment volna vele legalább 45 percünk, ezért amerikai palacsintákat csináltunk és fahéjes cukorral ettük meg őket. A gondolatól a gyomorba jutásig kb. 8 perc telt el, éhesek voltunk :) Ezután feltelepítette a kis Macbook-omra a Microsoft Office-t, úgyhogy most már van Word-öm, Excel-em, Powerpoint-om...mindenem. Visszaadtam neki egy kölcsön DVD-t, a Transamerica-t. Biztosan sokan láttátok, nem új film, eddig nekem kimaradt. Szerintem nagyon jó volt, ha még nem láttátok, nézzétek meg!

Felvettük Sparky-t, a szomszéd kiskutyát, akit már másfél éve sétáltatok...Annyira szeretem őt. Ha őszinte akarok lenni, akkor őt vinném haza az utcából, nem egy személyt. Akinek van kutyája az tudja, hogy mennyire édesek tudnak lenni, külön kis személyiségük van. Lysann csinált egy képet az utcánkban.

Sparky pár napja nem fut be a nappaliba játszani a kis plüssállatkáival, hanem ül az ajtó előtt és néz amíg ki nem megyek. Ilyet még sosem csinált előtte...szerintem biztosan érzi, hogy hamarosan megyek. Kis gombócka... úgy beraknám a bőröndömbe...

Bőröndök...avagy hogyan vigyek haza 1,5 évnyi New York-ot

Ha már a bőröndöknél tartunk...Összesen 3 bőröndnyi cuccom már otthon van, hála a tesómnak és Teonak. Ha ők nem vittek volna haza ennyi mindent, akkor nem tudom mit csinálnék...valószínűleg a spórolt pénzem túlsúlyra és extra bőröndökre költeném a reptéren. A túlsúly még mindig a pakliban van, de plusz csomag nem lesz, csak a megengedett. Vettem két gyönyörűséges lila színben pompázó bőröndöt, az egyikre 10, a másikra élethosszig tartó garancia van. Itt Amerikában az a jó, hogy a nagy márkákat is megkapod az eredeti áruk töredékéért, mert vannak ilyen outlet üzletek is. Így lehet az, hogy egy amerikai, átlagkeresettel rendelkező ember megvesz pl. egy Calvin Klein télikabátot anélkül, hogy spórolna rá. Lehet hogy az előző kollekcióból van...na és?!

Miután Dorothy 14 kilós kézipoggyásszal, plusz egy kb. 5 kilós válltáskával és a két (szerintem téglával és vasalókkal megrakott) nagybőröndjével simán eljutott New Yorkból Budapestre, azt hiszem én is hasonló stratégiát fogok követni :) Magyarul telepakolom a legnehezebb cuccokkal a kisbőröndöt, amit felviszek magammal a repcsire, és annak a súlyát senki nem fogja nézi.

Brooklyn Heights és Brooklyn Bridge Park

Brooklyn Heights Brooklyn nyugati részén van, az East River mellett. Ez a rész Brooklyn "downtown"-ja, sok új irodaház magasodik a régi, több mint 1OO éves brownstone épületek mellett. Kattintottam pár képet.

Ilyen a buszmegállók táblája New Yorkban

Ezektől a tábláktól szoktam megőrülni, miközben parkolóhelyet keresek :)

Manhattan Bridge keleti pillére

Csak úgy :)

További képek az albumokban (lesznek egyszer)

2 hete szombaton, majd vasárnap is elmentem a Brooklyn Bridge Park-ba. A nevében is benne van - park, ami a Brooklyn-híd lábnál fekszik, a brooklyni oldalon. Szombaton egyedül mentem, láttam egy házasságkötési ceremóniát a folyóparton és jópár menyasszonyt és vőlegényt, akik a híd, illetve Manhattan előtt pózoltak a fotósoknak. A ceremónia ezen a helyen azért nem jó ötlet, mert a Manhattan hídon áthaladó metrók zajától nem lehet hallani, hogy mit mondanak egymásnak.

Vasárnap Siobhan és Lacey is velem tartott, piknikeztünk, beszélgettünk, Siobhan élménybeszámolót tartott a dél-afrikai 9 napos hazaruccanásáról. Kaptunk dél-afrikai csokit és gumicukrot, nagyon fincsik voltak. Csináltunk képeket is, mert ezen a szép helyen kár lett volna kihagyni. Most csak egyet töltök fel, amin hárman vagyunk:

Artichoke Pizza, Little Italy, Chinatown

Múlt héten hétvégén Lacey-vel, Siobhan-nal és két barátnőjükkel, Donelle-el (dél-afrikai) és Jill-el (brit) mászkáltam ide-oda. Manhattan olasz negyedében a Little Italy-ban volt fesztivál, felvonulás és vásár.

Már csak a végére értünk oda, de még így is szuper volt. Bementünk mindenféle kis boltba, a legjobb egy pici ékszerbolt volt, ahol kézzel készített egyedi nyakláncok, fülbevalók, hajcsatok voltak. Én itt nem vettem semmit, de Lacey és Donelle igen.

Ezután a Chinatown-ban barangoltunk, céltalanul jártuk az utcákat miközben beszélgettünk. Tök jó volt. Csináltunk egy képet a kínai városrész legismertebb metrómegállójában, a Canal St-nél.

Balról jobbra: Donelle, én, Siobhan

Rájöttem, hogy nagyon szeretem a dél-afrikaiakat, Simone, Siobhan és Donelle is imádnivalóak. :)

Ebédelni az Artichoke Pizza nevű kedvenc helyükre mentünk:

Az új babysitter

Kiderült, hogy a kiválasztott babysitter, aki utánam kezdett volna, mégsem tud jönni, mert Párizsban kapott egy munkát. Ezt nevezem szerencsének :) Host anyám újra babysitter vadászatba kezdett és végül kiválasztott egy Michelle nevű lányt. Nagyon kedves, túlságosan is - túljátsza. Úgy érzem, néha úgy beszél az emberekhez, mintha azok 3 hónapos bébik lennének. Ha B. rajzol egy házat, tök egyszerűt, olyat amit egy 6 éves is tud, akkor már rögtön elkezdi ajnározni, hogy ez mennyi "beautiful, amazing, super nice és very gorgeous". Én is szoktam dícsérni, ha tényleg jót csinál a gyerek, de akkor sem így...úristen. A lényeg, hogy kedves és nem a fordítottja. Most a héten volt 2 napja, mikor velem dolgozott, mindent leírt a kis jegyzetfüzetébe, azt is, hogy merre kanyarodok és hogy mit eszik a gyerek. Az kiderült, hogy a tájékozódás nem az erőssége, de majd biztos belejön. Ha nem, akkor O. kioktatja :) B-nek szimpatikus, O. látja ugyanazt benne amit én (ezt a szuperkedvességet). A héten kedden azt hittem meghalok. Ez volt az egyik tréning napja Michelle-nek. Felvettük B-t suliból, és Michelle-t megölelte, engem nem. Ebben a pillanatban a szívem darabokra törött. - Mostmár újra egyben :) - Persze, tudom, hogy az újdonság varázsa él benne...és az előző au pair is hiányzott neki mikor megjöttem, de azért ölelgetett sokszor és nagyon aranyos volt hozzám, ragaszkodó az első perctől. B. egyszerűen szereti a kedves embereket és szeret új barátokat szerezni. Michelle kedves és új. Tudom, és ezért nem is akarom magam többször rosszul érezni. Mindenesetre B-vel kitaláltuk, hogy levelezni fogunk egymással. Ma csináltam is neki egy gmail címet :)

Egy kérdés, amit MINDENKI feltesz

Az utóbbi két hétben mindenki azt kérdezi, hogy milyen érzés, hogy mindjárt hazamegyek. Boldog vagyok-e vagy szomorú..stb. Ezt minimum 5-ször megkapom egy nap barátoktól, ismerősöktől, szomszédoktól és a host gyerekeimtől is. Mindig azt mondom, hogy mindkettő, mert tényleg kettős, de közben semmi különlegeset nem érzek. Tudom, hogy közeledik a vége, már csak napok vannak hátra, de valahogy nem ez foglalkoztat. Csinálom a napi dolgaimat, dolgozom, ide-oda megyek, eszem, alszom, semmi nem változott. Már szinte minden említésre méltó helyen voltam New Yorkban, nem hajkurászom az új helyszíneket. Az hogy hazamegyek jó, mert találkozom az otthoniakkal, de egyáltalán nem vagyok annyira izgatott, mint amikor az ideutazást vártam. Nem számoltam vissza a napokat a naptárban sem. Tényleg érdekes, hogy ezzel kapcsolatban mindenki máshogy érez, valaki már alig várja, hogy hazamenjen, valaki maradna, valaki nem tudja.

Azt mondta a legutóbbi - és nekem legutolsó - cluster meetingemen a counsellor (képviselő), hogy a legtöbb au pairnek nagyobb "sokk" hazamenni, mint amikor kijöttek. Mármint nem maga az, hogy haza kell menni, hanem a környezetváltozás, amikor x idő után hazatérnek. Nekem nem volt sokk mikor megjöttem, meglátjuk most hazafelé mi lesz. :) Erről úgyis fogok írni.

Most szombaton lesz a búcsúbulim egy bárban. Nem club-ban lesz, mert ott nem tudnék senkivel sem normálisan beszélgetni, táncolni meg otthon is tudok majd :)

Még a repülés előtt írok egy beszámolót képekkel, videóval.

Puszilok Mindenkit

és köszönöm a kommenteket, aranyosak vagytok...nem volt időm válaszolni, ne haragudjatok. Nikinek külön örülök, hogy kipróbálta a ZUMBA-t :) Fruzsinak pedig üzenem, hogy írok majd erről az utazási irodás dologról és a "visszailleszkedésről" is.