2010. március 1., hétfő

Brazilian Carnaval Madness

Sziasztok!
A hétvége eléggé eseménydústalanul telt, kivéve a szombat estét.
A hó már olvadozik, de vannak akik még mindig nem ásták ki a házukat/autójukat a nagy fehérségből:

Szombat délután Zsófival elmentünk ebédelni Park Slope-ba, mert egy kis kínaira vágytunk. Én megint a spenótos tésztát ettem krémes szezámos szósszal és ubiszeletekkel, Zsófi pedig egy brokkolis tofus finomságot. Az enyém előételként szerepel az étlapon, de utána már semmit sem tudtam volna enni, annyira jóllaktam.Tele hassal indultunk el az Atlantic Centerbe, ahol sikerült bevásárolnunk a Mandee-ben :) Én a Targetben és a Daffy's-ben is vettem azért valamit, ha már ott voltunk.
Brazilian Carnaval Madness néven futott az a szombat esti buli, amire beneveztünk. Évinek van egy brazil au pair barátnője, Naya, és ő szerete a jegyeket. 10 dolcsi volt. A hely neve: Highline Ballroom, a Manhattanben van 16 .utcán, a 9. és 10. sugárút között (http://www.highlineballroom.com/). A hely előtt taliztunk Évivel fél 12-kor és megvártuk Naya-t. Itt szinte az összes szórakozóhelynél kint áll a sor az utcán, sok helyen vörös szőnyeg is van. Kérik az ID-t (személy azonosító) és legtöbbször táska-kutatás is van. Bementünk, ruhatár (ahol a ruhatáros csajoknak külön volt borravalós poharuk), mosdó, wc-s néni borravalós pohárral (hiszen a kezedbe nyomja a szappant és a papírtörlőt), sminkigazítás, majd irány a bárpult! Még nem táncoltak sokan, nem volt akkora hangulat, kértünk egy vodka narancsot. 12 dolcsi volt, de legalább volt benne vodka. A Webster Hallban 8 dollár, de sokszor olyan mint egy sima juice. Ez a hely is hasonlóan volt elrendezve mint az M2 és a Pink Elephant. Színpadon a DJ, előtte félkör alakban bőrkanapék és kis kör alakú asztalok. Két oldalt a bár. A félkörben lehet táncolni. Volt egy galéria rész is az emeleten, de oda nem derítettük ki, hogy hogyan lehet felmenni. Biztosan VIP rész volt. Éjfél után megjött Naya is, mert ő addig a többi lányra várt kint. Odavezetett minket egy asztalhoz, ahol az egyik DJ (kettő is volt) hozta a narancslevet és áfonyalevet a SVEDKA vodkával :) Majdnem mindig fel vannak vizezve ezek a vodkák, most is így volt. Ha látta, hogy üres a pohár, újra töltött, a végén már mi önöttük saját magunknak :) Így a sok kicsi sokra megy elvén, a vodka mennyisége is megnőtt a szervezetünkben, de éppen csak annyira, hogy bulis kedvünkben legyünk. És mindez ingyen volt! A brazil táncosok egy emelvényen álltak és a színpadon is. A DJ-k váltották egymást, nagyon-nagyon jó zene volt végig. Naya boyfriend-je, Vito, mindenkivel táncolt egész este, ő az akit nem lehet lelőni. :) Bekapcsolja magát 11-kor és nem áll meg, hatalmas partyarc! :) Ez volt az eddigi legjobb bulijaink egyike! :) 3 körül indultunk haza, Zsófi még megállt egy "animal-free pizza"-ra (Zsófi sem eszik húst :)), elgyalogoltunk a Union Square-ig. 4-re értünk haza, bedőltünk az ágyba.
Vasárnap 1-kor ébredtem fel, fájt a fejem, úgyhogy bedobtam egy Algopyrint. 5-kor mentünk Zsófival Park Slope-ba, hogy beüljünk a Tea Lounge-ba, de fullon volt, úgyhogy sétálgattunk egy kicsit, ettünk mozzarella sticks-et (rántott mozzarella rudak) vacsira, és az Ozzie's nevű kávézóban ittunk egy kis hazelnut latte-t (mogyoró ízesítésű tejeskávé). Zsófi hozta a kis Macbook-ját, képeket nézegettünk. Rájöttem, hogy nekem is minél hamarabb kellene egy ilyen... Lehet hogy megkérdezem host anyukát, mi lenne ha megvennék nekem és hetente törleszteném vissza apránként nekik = kevesebb fizut adnak. Ha ez nem jön össze, akkor majd csak nyár végén tudom megvenni. De mindenképpen lesz egy Macbook-om!!! :)
A buli képeket felrakom az albumokba. Kíváncsi vagyok milyen lesz ez a hét, Livie szempontjából. Múlt héten szánkózáskor csináltam róla egy képet a mobilommal, a hóban fekszik a kutyussal, May-jel. Most ezt állítottam be hátteremnek. Hazajöttem Park Slope-ból, a nappaliban ült, házit csinált és megmutattam neki a képet, mert akkor nem látta. Nagyon tetszett neki, megkérte, hogy küldjem át az ő mobiljára. (régebben rá sem nézett volna a képre) Nincs se bluetooth, se infra, de majd megpróbálom mms-ben. :) Anyuka főzött fini vacsit, mondta, hogyha akarok enni, van 2 féle hús nélküli kaja is! Holnap ebédre megeszem! Úgyhogy most minden szép és jó! :)
Szép és szerencsés hetet mindenkinek!

3 megjegyzés:

  1. Bizony jó volt a buli :)
    Következő szombaton Webster Hall!

    VálaszTörlés
  2. Hajra Teo!!!
    Csilli napok ota tordeli az ujjait miattad :)

    VálaszTörlés
  3. Koszonom szepen csajok h szoritottatok ertem, meglett az eredmenye!!!:)millio hala es puszi:)amugy Zsofi es Evi olvaslak am titeket is bar most picit le vagyok maradva es igaz szemelyesen meg nem talalkoztam veletek de annyira jo olvasni es latni a kepeiteket azokrol a helyekrol ahol anno en is mindennapjaimat eltem:) ha jol megy minden nyaron megyek meglatogatni titeket es megejtjuk a nagy Cali tripet is:))) vigyazzatok magatokra es egymasra!:) puszi Teo

    VálaszTörlés